Szántóék cseppet eltáncolták magukat
Nyulasi elvtárs elkarcintotta magát a Pintér Tamásék fenekét nyaló felületén. Ez persze nem újdonság, van, hogy napjában két írással is – többnyire mások szellemi termékével – frissül a castellum.do. Ez eleve egy óriási teljesítmény, de ez most más lapra tartozik, vegyük elő a legfrissebb „ saját dolgozatot”.
Ebben a Vasmű Klub újbóli közösségi térré tételéről povedál a szerző. Nem kevesebbet állít, mint, hogy a Rajta Újváros nevű szivárványszínű, ballib-exnáci-zsúrpubi ízű, ellenzéki egymásba borulás „újságjának” hasábjain egy Szántó Péter nevű figura (a hetedik levesből a snidling?) – eltüsszentette magát, miszerint újra közösségi teret gründol a Vasmű Klubból. Arról nem szól a Nyulasi-Szántó tengely, hogy ezt milyen alapon, miből, kikkel, hogyan teszi majd meg, hiszen a tag egy sima állampolgár. De persze majd én is megveszem a jáki templomot, kidobatok onnan minden szart, kiveretem a falakat, nagy amerikai konyha, úszómedence, rendbe hozatom az egész kócerájt. Aztán jöhettek hozzám bulizni körzetlakók, megígérek bármit, sem a módszer sem a valóságtartalom nem lényeg, csak egyétek meg, amit mondok…
Na, álljunk meg egy ásónyomra.
A Vasmű Klub a vasmű tulajdona. Azért a vasműé, mert a szocik anno bagóért eladták azt a vasgyárral együtt az akkori MSZP-SZDSZ városvezetés sűrű egyetértése és hajbókolása mellett. Hogy az lepusztult, az onnantól már a vasmű sara. Ez idáig tiszta. Nézzük a másik szálat. Gombos István, a körzet önkormányzati képviselője már 2006-ban beszélt a Vasmű Klub visszavásárlásáról, annak újra megnyitásáról, hogy azt újra birtokba vehesse a lakosság. Szívügye ez a kérdés, melyet bő tíz éve próbál tető alá hozni. Ez tehát egy kicsit előbb volt, mint a Pintér újság 2019. június 1-re keltezett lapszáma, amiről Nyulasi beszél. Innentől kezdve nem áll meg az a vád, miszerint Gombos István ötletek hiányában ahhoz a Szántóhoz fordult volna cselekvési tervért, aki korábban - mint beszélik - egy igazgatói székért cserébe úgy elhagyta a választóit, mint Szent Pál az oláhokat.
(Nyitókép forrása: jakd.hu)
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: lezárult az Urbact projekt
2025. okt. 15.
Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.
Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott
2025. okt. 14.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.
Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!
2025. okt. 12.
Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.
Az égi műhelybe távozott Németh István órás
2025. okt. 11.
Generációk ismerték és kedvelték, a szó leghagyományosabb értelmében volt mesterember Németh István: órásként évtizedekig dolgozott a városban, a közösség meghatározó személyiségeként, 70 évesen ragadta el a halál.
Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)
2025. okt. 10.
Idén már 26. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de ezúttal is díjazták az "Első Fecskéket", valamint a jubiláló virágosítókat is.
Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)
2025. okt. 09.
Zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda szerdán délelőtt és a remek hangulatú rendezvényen városunk közvetlen vezetése is részt vett.
A menhelyi állatoknak is jár a második esély
2025. okt. 09.
Az állatok világnapjához kapcsolódóan számos figyelemfelhívó programot szerveznek Dunaújvárosban is. Az állatok tisztelete és megbecsülése azonban nem csak egy napra korlátozódik – hosszú évekig kell felelősséget vállalni jólétükért. Így az Ebrendészeti Telep védencei is megérdemlik a szerető otthont.









