Túl a Rockmaraton felén
Mivel minden eddiginél több zenekar lép fel az idei Rockmaratonon, felsorolni is nehéz lenne azokat, akik jó bulit csináltak a közönségnek, mindenekelőtt azonban meg kell említeni egy történelmi pillanatot a csütörtöki napról.
Lezajlott ugyanis az első hivatalos esküvő a fesztiválon. Délben egy ifjú pár Székely Erika anyakönyvvezető és Cserna Gábor polgármester előtt mondta ki a boldogító igent, így Dvorák László Ferenc és Molnár Zseraldina Ágnes lettek az elsők, akik a fesztiválon keltek egybe. Őket követi pénteken és szombaton két újabb pár, akik nagyobb lagziról nem is álmodhattak volna, hiszen már csütörtökön is majdnem telt ház volt.
Varga Zoltán, a fesztivál főszervezője elmondta, idén húsz százalékkal több látogatójuk van, mint tavaly, a szombati napra pedig már biztosan ki kell tenni a megtelt táblát a bejárat fölé, ami azt jelenti, hogy közel hétezren buliznak majd. Csütörtökön viszont még "csak" olyan hatezer rocker lehetett a Szalki-szigeten, akik mind megtalálhatták a számukra megfelelő zenekart a programban. A nagyszínpadon többek közt a Wolfheart és a Paradise Lost hozta az ellentmondást nem tűrő ütemeket, a kisebb helyszínen pedig a Cool Head Klan és a Junkies felelt a bemelegítésért. Ekkor még sokan a feltöltődést választották és a fák alatt pihentek, vacsoráztak, vagy vízespóló versenyt néztek, de a kilenckor kezdődő Kalapács koncertre mindenki felébredt, a lendület pedig ki is tartott az Ossian, a Zorall és a Dying Wish koncertek végéig.
Pénteken már a Rózsaszín Pitbull, a Napalm Death, a Gutalax, az Aurora, a Rómeó vérzik, a Pokolgép és a Moby Dick felel a (valószínűleg) teltházas közönség szórakozásáért, és az eddigi legerősebb napért, mielőtt a szombati zárónap megadja a kegyelemdöfést.
A rovat további hírei: Kultúra
Pentelei Molnár János alkotásaiból nyílt kiállítás a Mondbach-kúriában (galériával)
2024. máj. 12.
A Pentelei Molnár János festőművész halálának centenáriumi évfordulójára meghirdetett emlékév eseménysorának keretében nyílt az egész életművet bemutató kiállítás a felújított Mondbach-kúriában szerdán.
DSTV: gálával ünnepelték a tánc világnapját
2024. máj. 09.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása: gálával ünnepelte a tánc világnapját a Wesley-Da Capo iskola közössége. A Bartókban rendezett eseményen több száz növendék lépett színre látványos, változatos műsorral – kétszer is! Hangkép.
Móricz 70 – minifesztivállal ünnepelnek
2024. máj. 08.
Gazdag programmal futtatja csúcsra a jubileumi tanév eseménysorozatát az alapítása 70. évét ünneplő Móricz Zsigmond Általános Iskola. Lássuk a kínálatot – nagyon bőséges lesz, úgyhogy csak címszavakban!
Jótékonysági gála a Bartókban
2024. máj. 08.
Nemes céllal és jelentős erők összefogásával valósul meg az a közösségi kezdeményezés, amelynek a Bartók színházterme ad otthont pénteken délután.
Pentelei Molnár János életművének jeles darabjaiból nyílik tárlat a Mondbach kúriában
2024. máj. 07.
Jelképes gesztus, hogy éppen az emlékév egyik ünnepeltje, Pentelei Molnár János festőművész kiállítása nyitja a felújított Mondbach kúria időszakos bemutatóinak sorát. A megnyitó szerdán lesz, mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: új kiállítás a könyvtárban
2024. máj. 07.
Folytatódott a József Attila Könyvtár és a SKICC Csoport együttműködése, derül ki a DSTV összeállításából. Ennek keretében nyílt meg Kosztolányi György utolsó tanítványa, Gódányné Homoki Mária egyéni kiállítása a közelmúltban. Hangkép.
DSTV: zongoristák randevúja
2024. máj. 06.
Különleges programnak adott otthont a Sándor Frigyes Zeneiskola a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményben immár második alkalommal szervezték meg a Regionális Zongora Találkozót a Sándor Frigyes Hét előtt. Hangkép.