1526, úton a végzet felé

2019. augusztus 25. (vasárnap) 8:07 - Várkonyi Balázs

Laji, a kanászlegény megállt. Erősen fülelt. Mintha morajlana valami a távolban. De hogy mi, abban dűlőre nem jutott, így aztán ostorával csapott egyet, és a kesedisznóival indult a kövérebb fű irányába.

Eltelhetett két fertályóra. A messziről érkező zaj erősödött, és a kiskanásznak úgy rémlett, mintha lódobogás keltené azt. Igaz, addig csak néhány lónak volt a közelében, de amikor ügettek, hallotta a paták alól zajt. Elképzelte, milyen az, amikor sokan vannak együtt. Mint a csatában. Néha álmodozott arról, milyen lenne a huszárélet. Most is elképzelte. És nem sejtette, milyen közel van ahhoz, hogy álmai huszárjait láthassa, ráadásul egy valóságos ezredre valót. De minthogy túl nagy bátorság nem szorult belé, így azt mondta magában: jobb a békesség. És szépen hazahajtotta a gazda disznait a pentelei portára.

Pedig ha tudta volna! Ha megsejti, hogy ezúttal nem valami portyázó török lovascsapat érkezik, akkor cseppet se fél. És akkor esélyt kap, hogy tanúja legyen az ifjú király, II. Lajos seregének felvonulására. Végignézhette volna, ahogy a falutól délre, a fennsíkon a sereg megáll, a rangidős brigadéros táborhelyet jelöl, lemálháznak, elsőbb is a lovakról gondoskodnak, majd építenek egy éjszakára való táborhelyet. És igen, azt is hallhatta volna a kiskanász, ahogy az esti tüzeknél a huszárok vad énekbe kezdenek. Lehetett az hangos, mert nem hallgathatta ki az ellenség, hisz az épp arrafelé tartott, ahová ők is: oda, ahol a Duna nagy kanyart vesz Mohácsnál.

Hagyjuk el most a kis álomképet. Kövessük helyette Brodarics István kancellár, szerémi püspök leírását. Abból megtudhatjuk, hogy Lajos király Ercsi felől érkezett seregével Pentele földjére. Ott éjszakára megpihentek. Másnap hajnalban sátorbontás, készülődés. A király közben fogadja az erdélyi vajda, Szapolyai János követét. A tárgyalásuk témája mi más lehetett volna: a hadak egyesítése a török veszedelem semlegesítésére. Aztán a vezér kiadja a parancsot. Kürtjszó sivít föl. És elindulnak a végzetes útra…

Ezen a hétvégén a pentelei fennsíkra ismét lovasok érkeznek. Nem valamiféle nagy sereg, ám sok mérföldön, hosszú utakon edződött kitartó társaság, s a huszárhagyományok ismerői, hiszen a Rády József Huszárbandérium tagjai. Végigjárják a táborhelyeket, ahol öt évszázaddal ezelőtt a csatára készülő sereg a hosszú útja során megpihent. Újvárosban a legendaőrző Lajos-köveknél emlékeznek a hajdani hősökre és áldozatokra, a tragikus sorsú, gyermekkirályként egy lepusztult országot öröklött II. Lajosra, akinek egyszerre kellett megküzdenie a korona megszerzéséért ellene szövetkezőkkel, a nemzetközi pénzhatalommal és a hódító törökkel… És aki húszévesen leckét kapott hitszegésből, árulásból; mert Szapolyai a seregével Szegednél vesztegelt, eszében sem volt segítséget nyújtani.

Az uralkodó, amíg lehetett, harcolt a rettenetes túlerővel. Ahogy a történetíró lejegyezte: „… egészen a legelsőkig nyomult, és ott hősiesen küzdött az ellenséggel.” Ám a hullámsírja végül a Csele patak lett.

A rovat további hírei: Napraszóló

A nullává nem lett ember

A nullává nem lett ember

2019. szeptember 15. (vasárnap)

Mi a csuda lehet egy ajtón a házmester-luk? Aztán miféle a bagolyműszak? Emlékszem, először csak a türelmetlen kíváncsiság vezetett, hogy végére járjak, mit rejtenek e szavak. Aztán rájöttem: a könyv, amelyet olvasok, sokkal több nyelvi fordulatot kínál föl, mintsem hogy leragadhatnék egyes szavakon.

Szembejött a véletlen

Szembejött a véletlen

2019. szeptember 08. (vasárnap)

Már a jövő sem a régi. Ezt a bizarr mondatot Géza préselte ki magából, miután szerelmi bánatának borús részleteit megosztotta ismerősével a sarki presszóban. Az ismerős csak bólogatott. Közben azon eszelt, vajon a nem túl olvasott Géza hogyan talált ki ilyen különös bölcsességet.

Szomjoltó közkutak

Szomjoltó közkutak

2019. szeptember 01. (vasárnap)

Az újságoshoz tartottam. Kerülővel, ahogy máskor is. Mehettem volna rövidebb úton, de akadt egy különös, parancsoló szempont: csak azért választottam azt az irányt, hogy útba ejtsem az iskolát, ahol a gyerekeim töltik napjaikat.

Ünnepidőben

Ünnepidőben

2019. augusztus 19. (hétfő)

Jól van, fiam, nem haragszunk, nem haragszunk. – Mi sem, felség, mi sem, felség. Egy fordulat a király és a furfangos juhász párbeszédéből. Az eltüsszentett birodalom című mesejátékban figyelt föl rá a keresztfiam. Nem hagyta nyugodni a dolog: ilyen pimaszul lehetett beszélni egy királlyal?

Délidő, éjsötét

Délidő, éjsötét

2019. augusztus 11. (vasárnap)

Akkor is nyár volt, augusztus. Ifjúkora élményeinek színhelyén csatangoltak a barátokkal. A Lápastói-dűlőben leültek az évszázados csőszharang tövébe. Hallgattak. Fullasztó meleg volt.

Ez már a nyárutó?

Ez már a nyárutó?

2019. augusztus 04. (vasárnap)

Bizony, ez már az – hangzott a kérdésre az atyai válasz. A gyermek amúgy tudta, hisz a térdére fektetett színes lapban éppen a hónapok régies neveiről olvasott: Augusztus – egyenlő Kisasszony hava, Új kenyér hava, Nyárutó.

Halló, Vasedény?

Halló, Vasedény?

2019. július 28. (vasárnap)

Egy legendaképző mondat a kabarévilágból: „Jó napot kívánok, Weiner elvtársat keresem.” Így indul a legismertebb telefonparódia. A színpadon Kern András, a nélkülözhetetlen kellék egy telefon, azon át jönnek a hangok: akárhány, az mind Kerné, ez az ő mesterségtitka. Az elején még nyugodt, mintha nem tudná, mi vár rá. És kezdetét veszi az ötperces őrület.