Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Békéscsabán kezd a Kohász

Sport
kézilabda
Dunaújváros
DKKA
bajnokság
György László

facebook megosztás

doszerk - 2019. aug. 30., 07:55

A siker reményében várja a Békéscsaba elleni szombati bajnoki rajtot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese.

Békéscsabán kezdi meg bajnoki szereplését szombaton este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata a 2019/2020-as szezonban. Az akadémistákra nem vár könnyű feladat a Viharsarok fővárosában, s tisztában van ezzel vezetőedzőnk, György László is, akit arra kértünk, hogy számoljon be együttesünk felkészüléséről.

- Úgy gondolom, hogy összességében a tervezett dolgokat véghez tudtuk vinni, bár az is igaz, hogy természetesen mindig vannak és lesznek is javítani valók, s jelenleg ezeket próbáljuk meg csiszolgatni. A mérkőzéseink, az edzésszámunk alapján azt kell mondanom, hogy a tervezett munkának a kilencven százalékát azért sikeresen el tudtuk végezni. A felkészülés elején azt tűztük ki, hogy a védekezésünknek kell stabilnak lenni. Erre fókuszáltunk, erre helyeztük a hangsúlyt, de szerintem nem tudtunk annyit előre lépni, amennyit én szerettem volna. Lehet azonban, hogy ez valahol természetes, mert a fiatalabb és új játékosokat kell majd oda teljesen beépítenünk. Elkeseredett azonban nem vagyok, jó úton haladunk, s itt is el fogunk jutni oda, ahova én szeretném.

Kép: DO-archív

- Ha már a fiataloknál tartunk, az ő beépítésük hogy halad?

- Ezzel én most már nagyon óvatosan bánok. Nyilvánvaló, hogy vannak tehetséges és ügyes játékosaink, ám véleményünk szerint velük mérkőzést még nem fogunk tudni nyerni. Fokozatosan kell beépítenünk őket, s ez nem csak azt jelenti, hogy a mérkőzéseken kapnak öt-tíz percet. A fokozatossághoz először az kell, hogy felnőtt edzéseket látogassanak heti kettő-négy, majd már nyolc alkalommal, aztán fokozatosan a csapatba, a tizenhatos keretbe kerülnek akkor is, ha még nem is játszanak. Ezt követően jön az, hogy pályára lépnek öt-tíz percet, részt vesznek a védekezésben, a támadásban is, szóval ez egy nagyon hosszú, rögös út, s borzasztó nagy türelemmel kell viselnie mindenkinek azt, hogy egy fiatal tehetséges játékosból NB I-es játékos legyen. így vagyunk ezzel mi is, kezeljük, menedzseljük a fiatalokat, de mindenkinek partnernek kell lenni ebben, hogy ők végül odakerüljenek a felnőtt NB I-be.

Kép forrása: kohaszkezi.hu

- Milyen szezonra számítasz, illetve mit vársz a Békéscsaba elleni nyitómeccstől?

- Minden évben azt mondjuk, hogy egyre nehezebb lesz a bajnokság, s ez az év sem lesz egyszerűbb, mint a tavalyi. Itt van mindjárt az első mérkőzés Békéscsabán. Tudjuk jól, hogy már oda elutazni, abban a miliőben pályára lépni, már az nehéz, de a lehetőségeinkhez képest felkészültünk. Nagyon fontos, hogy mindent elkövessünk a lehető legjobb eredmény elérése érdekében, hogy tiszta lelkiismerettel jöjjünk le a pályáról, adjunk ki magunkból mindent, s majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elegendő.

György László vezetőedző a Békéscsaba elleni találkozóval kapcsolatban elmondta még, hogy páran betegséggel küzdenek együtteséből, Sirián Szederke, Nick Viktória és Csapó Kyra sem teljesen egészséges, de reméli, hogy megfázásuk szombatra rendbe jön. A szakembertől megtudtuk azt is, hogy Szekerczés Luca sérülése sem jött még rendbe, ezért az ő játéka kérdéses a Békéscsaba ellen.

A rovat további hírei: Sport

Könnyed sikerrel kezdett a DFVE

Könnyed sikerrel kezdett a DFVE

2025. szep. 20.

Minden negyedet megnyerve aratott sima, 19-10-es győzelmet Szentesen a DFVE női vízilabda csapata a szezon első bajnoki mérkőzésén.

DSTV: szépen csillog az ezüst

DSTV: szépen csillog az ezüst

2025. szep. 19.

Újabb dunaújvárosi kiválóságot köszönthettünk. Elégedetten tekintett vissza a győri maraton világbajnokságra, illetve az idei versenyszezonra a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára, valamint edzője, Horváth Attila is. Hangkép.

Futsal Eb-pótselejtező - Egygólos előnyben a magyar válogatott

Futsal Eb-pótselejtező - Egygólos előnyben a magyar válogatott

2025. szep. 19.

A magyar férfi futsalválogatott 3-2-re legyőzte Romániát az Európa-bajnoki pótselejtező első mérkőzésén, csütörtökön Debrecenben.

Elkészült az Andersen Liga sorsolása

Elkészült az Andersen Liga sorsolása

2025. szep. 19.

A tizenkét csapatos sorozat 2025/2026-os kiírásában két dunaújvárosi együttesnek is szurkolhatnak a jégkorong helyi szerelmesei.

DSTV: közös takarításra hívnak

DSTV: közös takarításra hívnak

2025. szep. 18.

Ahogy az elmúlt években már megszokhattuk, idén is megrendezi közös jótékonysági akcióját a takarítás világnapjához igazítva a DLSZ Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportja és a dunaújvárosi Decathlon áruház. A Decathlon World Cleanup Day - Sporttal a környezetért! 2025 elnevezésű akciót idén szeptember 19-én rendezik meg. Az akcióval kapcsolatban sajtótájékoztatót is tartottak a Pannon Iskolában – sokan osztották meg a gondolataikat. Hangkép.

Portugál-magyar - pénteken kezdődik a jegyértékesítés

Portugál-magyar - pénteken kezdődik a jegyértékesítés

2025. szep. 18.

Pénteken délelőtt 10 órakor startol a jegyértékesítés a magyar labdarúgó-válogatott portugálok elleni, idegenbeli világbajnoki selejtezőjére.

Büszkék az akadémistákra

Büszkék az akadémistákra

2025. szep. 18.

Már nyolc akadémistával büszkélkedhet a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület birkózó szakosztálya.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  2. Hatékony kéztörlés a munkahelyeken

  3. Focival készültek az ünnepekre

  4. DSTV: jótékonyság a Restiben

  5. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő