Elhunyt a kórház neurológus főorvosa
A Szent Pantaleon Kórház vezetősége mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy dr. Aszalós Csongor neurológus főorvos, méltósággal viselt hosszas betegség után 59 éves korában július 29-én hétfőn elhunyt.
Dr. Aszalós Imre Csongor 1959. szeptember 19. született Baján. 1987-ben szerezte orvosi diplomáját a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Első munkahelye a Szent Margit Kórház volt, ahol 1993-ban neurológiából szakvizsgázott. 2007-ben került az Albert Schweitzer Kórház Neurológiai osztályára, Hatvanban. Főállása mellett a Zuglói Rendelőintézet a neurológiai szakrendelés vezető főorvosa is volt. Kórházunk ügyeleti rendszerébe 2015 októberétől csatlakozott. Kollégái víg kedélyű, jó humorú, régi vágású szakembernek tartották szerették. Betegekkel előzékeny, empatikus, korrekt volt.
Főorvos úr szabadidejét a művészetnek szentelte. Verseket, orvosi komédiákat írt és könyvei is jelentek meg. Első verseit huszonévesen írta. Medica Commedia - Orvosi színjáték című színpadi művét 2011-ben mutatták be, azóta több alkalommal hangzott el neves művészek előadásában. 2012-ben írta a Hogyan keressünk hálapénzt? című bohózatot, melynek rendezője és főszereplője volt, orvos kollégái alakították a többi szereplőt. Az ország több városában került színpadra és igen nagy sikert aratott. A „Hasonlatok könyve” első verseskötete, ami 2017-ben jelent meg közel négy évtized költeményeiből válogatott verseiből. Megjelent könyvéről a következő kritika olvasható: „A gazdag könyv szerzője nem kezdő, mégis elsőkötetes költő. Sokáig, évtizedekig várt, mielőtt vállalta volna a kitárulkozást, pedig volt, van mit kiterítenie: változatos költői formákat, a soha el nem avuló kötött formák biztos kezelését; a filozofikustól a játékos-ironikusig ívelő hangnemet; a meghitt szerelmi élmény csendjét; Balassi, Weöres és Juhász Ferenc művészi örökségének vállalását. Meditációra hajló személyisége felfelé és lefelé, a pillanatra és a végtelenre is tekint.”
Aszalós Csongor gyakorló orvos, költőként 2011-ben lépet a szűkebb, majd 2017-ben a tágabb nyilvánosság elé, idén februárban jelent meg utolsó „Szemed áldó cipruság” című immár a negyedik kötete. Amit a könyvében magáról ír: "Mindent írtam: lírát, elégiát, / rövid dalocskát, eposzt, szonettet, / mert csak így tudtam sugározni át / dús tárházát a dúló érzelemnek."
Nagyszerű, széles látókörű, mélyen érző, sokszínű ember és alapos, kiváló orvos volt! A temetése 2019. szeptember 4-én, szerdán lesz a Kerepesi úti temetőben.
A Szent Pantaleon Kórház vezetősége osztozik a család és hozzátartozók fájdalmában. Nyugodjék békében!
- pantaleon.hu -
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: meglepetés anyák napjára
2024. máj. 12.
A családi kör mellett, többeknek helyett különleges anyák napi ünnepségről számol be a DDTV összeállítása. Szép műsorral köszöntötték az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai lakóit hétfőn. Hangkép.
És valóban: együtt – egymásért...!
2024. máj. 11.
Megtartotta hagyományos éves közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete. Az eseményre Pintér Tamás polgármester is hivatalos volt – a feladatok elvégzése után a közösség kötetlen beszélgetéssel zárta a remek délutánt.
Három szép nap európai barátainkkal
2024. máj. 10.
Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!