Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 01. Albin
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Félmillióval több tankönyvet rendeltek idén

Közélet
tankönyvek
kormány
iskolák
Rétvári Bence

facebook megosztás

doszerk - 2019. aug. 02., 11:30

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára úgy fogalmazott, a hét elején mind a 13 millió tankönyv megérkezett a raktárba, ahonnan augusztus végéig mintegy négyezer helyszínre szállítják majd ki azokat.

Azáltal, hogy az állam átvette a tankönyvek fejlesztését, előállítását és kiszállítását, a tankönyvek garantáltan megérkeznek majd az intézményekbe az iskolakezdésig - emelte ki.

Kitért arra is, mielőtt a tankönyvek engedélyt kapnak, három éven keresztül pedagógusok próbálják ki őket, ezzel is biztosítva, hogy azok jó minőségűek és jól használhatók legyenek.

Az alap tankönyvek mellett a nemzetiségi, sajátos nevelési igényű gyerekeknek gyártott, kis példányszámú könyvekre is energiát fordítottak, hogy azok is jó minőségben készüljenek el - tette hozzá az államtitkár.

Rétvári Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, jövő szeptembertől minden köznevelésben tanuló 1.-12. évfolyamos diák ingyen kapja majd a tankönyveket. Az ingyenes tankönyv többé nem szociális ellátás, hanem a családtámogatás része - hangsúlyozta.

(MTI)

A rovat további hírei: Közélet

Mezőföldvíz: új helyen az ügyfélszolgálat

Mezőföldvíz: új helyen az ügyfélszolgálat

2023. ápr. 17.

Új helyen, modern, felújított épületben várja ügyfeleit a Mezőföldvíz Kft. – április 24-én nyit az új bázis, de további változások is lesznek az ügyfélszolgálat elérhetőségét tekintve is. Közlemény.

Technikumi kérdések: forgalomkorlátozás, parkolóépítés, hajléktalanok

Technikumi kérdések: forgalomkorlátozás, parkolóépítés, hajléktalanok

2023. ápr. 17.

Több, a Technikum lakóit érintő kérdésben is igyekezett megnyugtató megoldást találni Szabó Zsolt, a 6-os választókerület képviselője a közelmúltban.

Boldog születésnapokat ültek

Boldog születésnapokat ültek

2023. ápr. 17.

Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban. Ez alkalomból az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester és Tóth Kálmán önkormányzati képviselő köszöntötte őket. 

"Képekben gondolkodom" – gondolatok az autizmusról

"Képekben gondolkodom" – gondolatok az autizmusról

2023. ápr. 16.

Definíció és fejlesztési lehetőségek, és persze terjedelmes lista arról, hová, kihez fordulhatnak az érintett hozzátartozók. Kezdődik lelki egészség sorozatunk – a téma az autizmus. 

Nem hagyjuk! Elég volt! Itt a vége!

Nem hagyjuk! Elég volt! Itt a vége!

2023. ápr. 15.

Szintet lépett a tiszta városért, az illegális, de szervezett szemetelés elleni küzdelem: az érintett szervezetek, hatóságok összehangolt ellencsapást terveznek. 

Húsvéti hangulat a Civil Házban

Húsvéti hangulat a Civil Házban

2023. ápr. 15.

Húsvét alkalmából jó hangulatú rendezvényt szervezett a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete. Az eseménynek, találkozásnak a Római körúti Civil Ház adott otthont.

DSTV: öt évtized a földeken

DSTV: öt évtized a földeken

2023. ápr. 15.

Komoly szakmai pálya végéről tudósít a DSTV összeállítása. Fél évszázadon át dolgozott a mezőgazdaságban Márkli János – most új vezető veszi át szerepét a Pentelei Mezőgazdasági Zrt. élén. Hangkép.
 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Itt a tavasz, nagyon várják a véradókat

  2. Megmutatták, milyen értékekkel bírnak

  3. DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

  4. Nem volt esély a TFSE otthonában

  5. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Top hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  4. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő