Gyurcsányék még mindig szembe mennek a magyar emberek akaratával
Gyurcsányék azzal, hogy folyamatosan támadják és megkérdőjelezik a magyar határvédelmet, még mindig szembe mennek a magyar emberek akaratával - közölte szerdán a Fidesz az MTI-vel.
A nagyobbik kormánypárt Gréczy Zsolt DK-s frakcióvezető közleményére reagált. Az ellenzéki politikus szerdán arra szólította fel a kormányt, hogy mielőtt autonóm robotokat és drónokat is bevetne a határőrizetben, számoljon el a határkerítés eddigi költségeivel. Dobrev Klára, a párt EP képviselője egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva pedig azt mondta: a kormány állítása szerint közel 250 milliárd forintot költöttek a kerítésre, így annak méterenként mintegy 1,5 millió forintba kellett volna kerülnie. Úgy vélte, hogy a Fidesz a számára legfontosabb témát is "lopásra használta fel", mert ennek a pénznek "a jelentős része már megint a haverok zsebébe vándorol".
A Fidesz azt írta, az emberek több alkalommal egyértelművé tették, azt várják a magyar kormánytól, hogy védje meg Magyarországot és a magyar határt az illegális migrációtól. Gyurcsányék azonban - ahogy az egész európai bevándorláspárti baloldal - be akarják engedni a migránsokat - olvasható a közleményben.
Aláhúzták: a határkerítésre és a határvédelemre szükség van, a balkáni útvonalon folyamatosan érkeznek a migránsok. Azokban az országokban, ahol nem védik meg a határt és betelepítik a migránsokat, a közbiztonság radikálisan romlik és a lakosság szenved a migránsok által elkövetett zaklatásoktól és bűncselekményektől - közölték. Hozzátették: a Fidesz-KDNP minden olyan kormányzati intézkedést és beszerzést támogat, amely tovább erősíti a magyar határvédelmet és ezzel a magyar emberek biztonságát.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Felhőszakadás Dunaújvárosban
2025. szep. 14.
Felhőszakadással érte el városunkat a hidegfront: a villámárvíz miatt több utcát is elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadék.
FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!
2025. szep. 12.
Dunaújváros új tömegsport-koncepcióval készül 2026-ra. A FitCity Dunaújváros – A mozgás mindenkié című program célja, hogy minél több helyi lakos találjon rá a számára ideális mozgásformára, miközben a sporton keresztül közösség is épül.
Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket
2025. szep. 12.
Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026-os tanévre. Összeállításunk a témához kapcsolódó összes fontos tudnivalót tartalmazza – figyelem, közeleg a határidő!
Számos lehetőség a gazdasági programban
2025. szep. 12.
A város uniós fejlesztési ciklusra vonatkozó tervdokumentációja időben elkészült, és a jóváhagyó határozat is megjelent a Magyar Közlönyben. Azonban a kormány politikai döntései miatt jelenleg zároltak a szükséges források, így a jóváhagyott tervek ellenére a pénzügyi keretek egyelőre nem szabadultak fel. Ez komoly kihívást jelent a város számára, amely több kiemelt projektet kíván megvalósítani a következő években.
DSTV: Almási Zsolt emlékére
2025. szep. 11.
Terjedelmes, a korabeli televíziós archívumok anyagából is bőven merítő összeállítással eleveníti fel a város első szabadon választott polgármestere, a díszpolgári címmel is elismert Almási Zsolt emlékét a DSTV abból az alkalomból, hogy a jeles közéleti személyiség nevét kapta a város közgyűlési terme. Hangkép extra.
Közgyűlést tartottak az Almási Zsolt teremben
2025. szep. 11.
A legutóbbi rendkívüli közgyűlésen Almási Zsolt, Dunaújváros díszpolgára nevét vette fel a Városháza "C" szárnya közgyűlési terme. A ma délelőtti testületi ülésnek már az Almási Zsolt terem biztosította a helyszínt, ahol összesen 19 témában született döntés.
"Egészség ezreknek, milliók az egészségügyi intézménynek" – idén újra városunkban
2025. szep. 11.
Szűrővizsgálatok, előadások és bemutatók sora vár mindazokra, akik részt vesznek a Richter Egészségváros programján Dunaújvárosban szeptember 20-án. Az ingyenes program résztvevői egyidejűleg a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetet is támogatják.









