Fejér megyében, tegnap a rendőrök 6 személyt fogtak el és 7 főt állítottak elő kisebb-nagyobb bűncselekmény elkövetése, vagy annak gyanúja miatt. A járőrök 8 személynél szabálysértési feljelentéssel éltek, valamint 2 fejér megyei lakossal szemben intézkedtek ittas vezetés miatt, akiknek a vezetői engedélyét el is vették a helyszínen. A megye útjain 3 súlyos és 3 könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt.
Huszonnégy óra számokban
A rovat további hírei: Sziréna
Fegyveres rablás a Papírgyári úton – két fiatal őrizetben
Ketten támadtak, késsel fenyegettek, másfél órán belül elcsípték őket pénteken délután, értesült a DO.
Gyorsított eljárásban ítélték el az embercsempészt
Elcsípték szerdán, pénteken már ítélet született – gyorsított eljárás keretében döntött a Dunaújvárosi Járásbíróság.
Sérült karvalyt mentettek a rendőrök
Egy teljes napot "házi őrizetben" töltött a Duna-parton befogott, védett madár.
Bicskén csípték el a városban körözött férfit
Aki ráadásul lullai, és most kérem, jelentkezzen, aki tudja, hol van Lulla. Hajtás után segítek.
Újabb embercsempész bukott a sztrádán
A kocsijában négy szír menekülővel tartóztattak föl egy férfit az M6-oson még szerdán délután. Kulcsnál buktak, értesült a DO.
Vádat emeltek a zaklató ellen
Hónapokon keresztül zaklatta egykori barátnőjét az a férfi, aki ellen a Dunaújvárosi Járási Ügyészség minősített zaklatás vétsége miatt emelt vádat. A szerelem pusztító ereje, avagy durva dolgok a hajtás után.
Fokozott figyelmet kér a katasztrófavédelem a hidegbetörés miatt
A téli időjárás miatt van és lesz szükség a fokozott óvatosságra – már eddig is sok kisebb-nagyobb káreset és baleset történt, és a következő napokban kopogós fagyokra, síkos utakra készülhetnek a közlekedők. A másodfokú riasztás nem móka.

