Fejér megyében, tegnap a rendőrök 6 személyt fogtak el és 7 főt állítottak elő kisebb-nagyobb bűncselekmény elkövetése, vagy annak gyanúja miatt. A járőrök 8 személynél szabálysértési feljelentéssel éltek, valamint 2 fejér megyei lakossal szemben intézkedtek ittas vezetés miatt, akiknek a vezetői engedélyét el is vették a helyszínen. A megye útjain 3 súlyos és 3 könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt.
Huszonnégy óra számokban
A rovat további hírei: Sziréna
Drogdílert fogtak a rendőrök
Dunaújvárosban kábítószer birtoklójával szemben intézkedtek a rendőrök. A fülön csípett helyi fiatal terítette is az anyagot, előállították.
Ellenőrzés az utakon
Fokozott rendőri jelenlétre számítanak az autósok január 16-án este tíz órától egészen 17-én hajnali négy óráig Fejér megye közútjain.
Jutalom az elfogásért
A rendőr-civil összefogás kivívta a kapitányság elismerését is: a múlt pénteki trafikrablás gyanúsítottjának elfogóit köszöntötték ma a helyi rendőrkapitányság ünnepi állománygyűlésén, ahol Pádár Gábor, Pásti Zoltán és Szlivon Zoltán mellett Polák Norbert főtörzsőrmester vehetett át tárgyjutalmat bátor tettéért.
Szarkát fogtak a vegyesboltban
Egy bolti tolvajjal szemben kellett intézkednie ma kora este a helyi rendőröknek, akik szabálysértési eljárást indítottak a lebukott szarka ellen. Információk a helyszínről.
Balesetek ittasan
Két alkalommal kellett balesetet okozó ittas járművezetővel szemben intézkednie pénteken a dunaújvárosi rendőröknek.
Trafikot raboltak a Technikumban - részletek megerősítve
Megpróbáltak kirabolni egy trafikot péntek este nyolc óra körül a Technikum városrészben, erősítette meg értesüléseinket több forrás. A hivatalos rendőrségi beszámoló megérkezett, de pár információt sikerült megtudnunk jó előre a végül sikertelen rablási próbálkozásról. Frissítve!
Kresz: változások a vizsgában
Megváltoztatták a KRESZ vizsga rendszerét. Január 1-től a hallgatóknak már egy teljesen megújult kérdéssorra kell helyesen felelniük, ha eredményesen szeretnének vizsgázni.

