Marco Rossi: "A Szlovákia elleni az idei legfontosabb mérkőzésünk"

doszerk - 2019. augusztus 29. 8:11

A szeptember 5-i, podgoricai Montenegró elleni barátságos mérkőzésre és a szeptember 9-i, Szlovákia elleni hazai Eb-selejtezőre készülő A-válogatott keretbe ezúttal is 26 labdarúgó kapott meghívást Marco Rossitól.

Mint arról a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja beszámolt, a szövetségi kapitány ezúttal Sigér Dávidra is számít, de visszatér a nemzeti csapatba az immár egészséges Sallai Roland valamint Lang Ádám is. A középpályán Kalmár Zsoltra ezúttal nem számíthat az olasz szakember, mivel a DAC játékosa egy kisebb térdműtéten esik át a napokban, így egészen biztos nem lesz játékra alkalmas állapotban a két mérkőzés idején. Nagy Ádám szintén sérült, a Szlovákia elleni mérkőzésig történő felépülésére azonban van némi esély, így Marco Rossi a behívása mellett döntött.

– Ezúttal is ugyanazon szempontok alapján állítottuk össze a keretet, mint eddig bármikor és persze azt is figyelembe vettük, hogy már kialakult egy csapat, amely már bizonyított, így az eddigi összetételen nagyokat változtatni badarság lenne. Vannak, akik már hetek óta játszanak, de vannak olyanok is, akik például csak a múlt hétvégén kezdték meg a bajnoki szereplésüket. Nagy Ádámra sérülése ellenére számítunk és természetesen bízunk benne, hogy a Szlovákia elleni meccsre már bevethető lesz, hiszen ez lesz az idei legfontosabb mérkőzésünk. A korábban elért győzelmeink csak abban az esetben maradnak értékesek, ha Szlovákia ellen is megszerezzük a 3 pontot – így a szövetségi kapitány.

Kép: MTI-archív (Kovács Tamás felvétele)

A szeptember 9-i Eb-selejtező előtt 4 nappal felkészülési mérkőzést is játszik a csapat, amelyen szintén fontos a győzelem.

– Bár ez a mérkőzés ideális arra, hogy olyan játékosok is több lehetőséghez jussanak, akik eddig kevesebbet játszottak, illetve akár új taktikai elemeket is kipróbáljunk, ettől függetlenül ezen az összecsapáson is a győzelem a célunk. Tétje ugyanis ennek a mérkőzésnek is van, hiszen azt szeretnénk, hogy Magyarország ezen mérkőzés után is büszke lehessen ránk.

A válogatott kerete:

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)

Védők: Baráth Botond (Sporting Kansas KC), Bese Barnabás (Le Havre), Ferenczi János (DVSC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Korhut Mihály (Árisz Szaloniki), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Lovrencsics Gergő (Ferencvárosi TC), Willi Orbán (RB Leipzig)

Középpályások: Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holman Dávid (Slovan Bratislava), Kleinheisler László (NK Osijek), Kovács István (Mol Fehérvár FC), Nagy Ádám (Bristol City FC), Pátkai Máté (Mol Fehérvár FC), Sigér Dávid (Ferencvárosi TC), Szoboszlai Dominik (RB Salzburg)

Támadók: Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad), Holender Filip (FC Lugano), Nagy Dominik (Legia Varsó), Németh Krisztián (Sporting Kansas), Sallai Roland (SC Freiburg), Szalai Ádám (TSG Hoffenheim), Varga Roland (Ferencvárosi TC)

A kerettagok szeptember 1-jén vasárnap este találkoznak Telkiben, majd szeptember 4-én, szerdán utazik a csapat Podgoricába, a Montenegró elleni mérkőzés helyszínére.

Eb-selejtező csoportunk szeptemberi programja:

szeptember 5., csütörtök:
20.45: Montenegró–Magyarország (felkészülési mérkőzés)

szeptember 6., péntek:
20.45: Wales–Azerbajdzsán
20:45: Szlovákia–Horvátország  

szeptember 9., hétfő:
18.00: Azerbajdzsán–Horvátország
20:45: Magyarország–Szlovákia
20:45: Wales–Fehéroroszország (felkészülési mérkőzés)

A rovat további hírei: Sport

Hajdu Jonatán ötödik a vb-n

Hajdu Jonatán ötödik a vb-n

2025. aug. 22.

Nagyot küzdött, s végül az ötödik helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a milánói világbajnokságon a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

2025. aug. 22.

A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.

Hajdu Jonatán 200-on is döntős

Hajdu Jonatán 200-on is döntős

2025. aug. 21.

Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu egyesek 200 méteres világbajnoki döntőjébe a DKSE kiváló kenusa, Hajdu Jonatán.

DSTV: hazai pályán szerepeltek

DSTV: hazai pályán szerepeltek

2025. aug. 21.

Hazai környezetben rendezett minősítő versenyt a Főnix Lövész SE a közelmúltban. A dunaújvárosi lőtéren megrendezett viadalra több mint hetvenen érkeztek az ország minden tájáról, s a népes mezőnyben ott voltak a házigazda Főnix Lövész SE versenyzői is, akik ezúttal is remek eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Hangkép.

Jó kezdés a világbajnokságon

Jó kezdés a világbajnokságon

2025. aug. 21.

Két számban is továbbjutott a milánói kajak-kenu világbajnokság szerdai előfutamaiból a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.

Még jókor jött a balhorog?

Még jókor jött a balhorog?

2025. aug. 20.

Háromgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

2025. aug. 19.

Zúgó kipufogók, perzselő abroncsfelület, kiváló hangulat és fanatikus jókedv – meg persze rengeteg, messziről felismerhető kék-fehér BMW logók. Idén is nagyot ment a Bimmer Parádé, amelynek a Szalki-sziget adott otthont a mögöttünk hagyott hétvégén. A szervezők remek programokkal készültek, amely keretében a családosok és az igazi fanatikusok is találtak maguknak elfoglaltságot. Hangkép.