Márki-Zay jobboldalinak próbálta eladni magát, de a valóságban Gyurcsányékkal szövetkezik
Választási szövetséget kötött a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció és Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen - a napokban erről írt Mucsi Tamás, a DK választókerületi elnöke közösségi oldalán. Ezzel a magát minden fórumon jobboldalinak való politikus újabb dermesztő hazugsága dőlt meg - írja az Origo.
"Vallásos, polgári családban nőttem fel, így a rendszerváltást örömteli eseményként éltem meg, és azóta is mindig a jobboldali, keresztény pártokra szavaztam" - ezekkel a szavakkal vallott hovatartozásáról Márki-Zay Péter 2018 februárjában, a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás éjszakáján. Azóta megszámlálhatatlan alkalommal mondta el, hogy
- konzervatív,
- polgári,
- jobboldali és
- keresztény
értékeket vall, és ezeket az értékeket képviseli. Példának okáért az Egyesült Államokban tett májusi látogatását azzal indokolta meg, hogy az amerikai külügyminisztériumban kíváncsiak voltak arra, hogy "jobboldali, keresztény emberként" hogyan viszonyul a kormányhoz. Ezenkívül is rengeteg példát lehetne hozni arra, ahogyan Márki-Zay a jobboldaliságát bizonygatta, csakhogy a folyamatos ismételgetés ellenére ez a kép alaposan megkopott az idők során. A hódmezővásárhelyi városvezető ugyanis olyan politikusokhoz és pártokhoz kezdett közeledni, ami egy jobboldali-keresztény ember esetében nehezen elképzelhető. A napokban pedig végérvényesen bebizonyosodott: Márki-Zay ismét hazudik. A Promenad vette észre a napokban Mucsi Tamásnak, a DK választókerületi elnökének posztját, amelyben a politikus arról írt, hogy a Demokratikus Koalíció megállapodott Márki-Zay Péterrel, hogy Hódmezővásárhelyen nem indít önálló jelölteket.
A DK-s vk-elnök hozzátette, hogy a vásárhelyi polgármester elfogadta az általuk javasolt jelölt személyét. Ezzel Márki-Zay újabb dermesztő hazugsága dőlt meg, hiszen hiába mutatja rendszeresen magát jobboldali-konzervatív embernek, mégis nyílt szövetséget kötött a nem éppen jobboldali-konzervatív irányultságáról ismert Gyurcsány Ferencékkel.
A Promenad felelevenítette, hogy Márki-Zay, Gyurcsány, valamint a DK együttműködésében semmi meglepő nincs, hiszen ennek korábban is voltak jelei.
- Gyurcsányné nemrég személyesen kampányolt Márki-Zay társaságában Hódmezővásárhelyen,
- Gyurcsány Ferenc egy Magyar Narancs-interjúban dicsérte az ellenzéki városvezetőt,
- Márki-Zay újabban gyurcsányi módszerekkel riogat és uszít a határon túli magyarokkal szemben, a külhoni választók szervezett betelepítéséről csúsztatva.
- origo.hu -
A rovat további hírei: Közélet
Matricákat tettek a balesetveszélyes sírokra
2024. nov. 07.
Matricákat helyeztek el az önkormányzat munkatársai a Kistemető veszélyes sírjaira Orosz Csaba vezetésével. Ez a következő lépése annak a munkának, amit idén kezdett el az önkormányzat a Kistemető megújításáért.
Távhővezeték-csere miatt forgalomkorlátozás a Szórádon
2024. nov. 07.
Egy sávosra szűkült a Szórád Márton út forgalma, a szolgáltató DVG Zrt. korróziós lyukadás miatt végez karbantartást. Összegzésük szerint huzamosabb ideig tart a forgalomkorlátozás.
Életutak – a kezdetektől a nagy döntésekig
2024. nov. 06.
Tavaly nagy sikerrel rendezték városunkban a Szolidaritás és Érzékenyítés Hete programsort a Városháza téren, amely a sajátos nevelési igényű gyerekekkel való foglalkozást, viszonyulást volt hivatott segíteni. Az idén folytatódik a rendezvénysorozat, igaz, több fontos változással.
Véradó napot szerveznek az Új Esély Központban
2024. nov. 06.
Új helyszínként debütál a városi véradások amúgy is gazdagon pettyezett térképén a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió bázisa: az Új Esély Központban csütörtökön szerveznek először véradást. De nem utoljára!
Minden megy tovább a Duna Plazma centrumában
2024. nov. 05.
Néhány hónappal ezelőtt vezetőváltás volt a Duna Plazma helyi intézményében, és talán ezzel kapcsolatban az a legfontosabb hír, hogy munkájukat ugyanúgy végzik a jövőben.
A forradalom és szabadságharc eltiprására emlékeznek
2024. nov. 05.
Folytatja az elmúlt évek nemes hagyományát, fáklyás megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc városi eltiprásának évfordulóján az önkormányzat: az eseményre az Október 23. téri forradalmi emlékműnél várják a megemlékezőket csütörtökön kora este. Meghívó.
DSTV: a családi házak piaca
2024. nov. 04.
Ha valaki ingatlant kíván vásárolni, számtalan tényezőt vesz figyelembe, erősíti meg a DSTV összegzése. Felújított, három szobás, esetleg városközponti legyen? Sokan családi házban, akár vidéken képzelik el mindennapjaikat. Hangkép.