Dunaújváros Hetilap

Médianéző: az ellenzék szereptévesztésben van

doszerk - 2019. augusztus 26. 11:39

Az ellenzéki pártok szereptévesztésben vannak és a valóságérzékelésük is bajos - közölte Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán azzal kapcsolatban, hogy a napokban hivatalosan is megkezdődött az októberi önkormányzati választás kampánya.

Az elemző azt mondta: az ellenzék immár minden választásról azt sulykolja, hogy az fordulópont, amelyre országos szimpátiaszavazásként kell tekinteni. Hozzátette, az ellenzéki pártok azért próbálják meg ezt az érzetet kelteni, mert "véleményburokban élnek", "csak saját magukkal kommunikálnak" és immár tíz éve azt gondolják, hogy kormányváltó hangulat van az országban, ami megnyilvánulhat a helyhatósági választásokon.

Ezzel szemben - közölte Boros Bánk Levente - az októberi voksolás elsősorban nem a pártokról, hanem a jelöltekről és a helyi kormányzásról szól. Arról is beszélt, hogy a voksolás az ellenzék számára egzisztenciális kérdés is, mivel szeretnének minél több "pártkádert" fizetéssel, tiszteletdíjjal járó pozícióba juttatni, akiket így nem a pártkasszából kell finanszírozniuk.

-MTI-
 

A rovat további hírei: Közélet

MRE Újváros Drogambulancia: vezetői beiktatás és házavató a közösség jeles ünnepén

MRE Újváros Drogambulancia: vezetői beiktatás és házavató a közösség jeles ünnepén

2025. szep. 25.

Ünnepi eseményekre várta a vendégeket a Szertelen Ház, vagyis az MRE Újváros Drogambulancia szerdán. Egyrészt hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd az ünnepség keretében avatták fel a nyár folyamán nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra.

Újra a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet a „II. Figyelj rá(n)k!” programja

Újra a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet a „II. Figyelj rá(n)k!” programja

2025. szep. 25.

Szervezők, támogatók és a szakma idén is fontos témára hívja fel az emberek figyelmét. A mellrák elleni küzdelem ismét középpontba kerül a "Figyelj rá(n)k!" névre keresztelt esemény részeként, amelynek idén immár a második eseménysorát rendezik jövő szombaton.

Napelemes rendszerek a város szolgálatában

Napelemes rendszerek a város szolgálatában

2025. szep. 24.

Folytatjuk sorozatunkat, amelyben Szabó Imre főépítész közreműködésével felidézzük azokat a városi fejlesztéseket, amik hozzájárulnak a fenntarthatóbb és zöldebb jövőhöz. Nem távolodva el az energetikai fejlesztésekről ezúttal is komoly projektet mutatunk be – ezúttal a napelemes rendszerekről lesz szó.

DSTV: még zöldebb arborétum

DSTV: még zöldebb arborétum

2025. szep. 24.

Fontos fejlesztésekről és lehetőségekről beszélt Szabó Zsolt, derül ki a DSTV összegzéséből. A gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester ezúttal a Baracsi úti arborétumba látogatott, ahol Orosz Csaba önkormányzati képviselő ismertette a jelenleg is zajló munkálatokat a város zöld ékszerdobozában. Hangkép.

 

Zöld kavalkád, autómentes nap a ligetben

Zöld kavalkád, autómentes nap a ligetben

2025. szep. 23.

Dunaújváros idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét elnevezésű programsorhoz, amely hagyományos zárórendezvénye idén is a Petőfi ligetben megtartott "Európai Autómentes Nap" volt hétfőn.

Az őszi ciklussal folytatódik a fotópályázat

Az őszi ciklussal folytatódik a fotópályázat

2025. szep. 22.

A nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is.

Tömeges "városjárás" a megelőzés és a segítségnyújtás jegyében (galéria)

Tömeges "városjárás" a megelőzés és a segítségnyújtás jegyében (galéria)

2025. szep. 21.

Átütő sikerrel ért véget a Richter Egészségváros dunaújvárosi programja a Városháza téren szombaton. Több ezer szűrővizsgálatot végeztek el, a prevenciós program révén pedig a dunaújvárosiak összefogásával több mint 15 millió forint adományban részesült a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet.