Minden feltétel adott a munkához!
Izgalmas szezon elé néznek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia utánpótlás együttesei, melyek kiváló körülmények között vághatnak neki a 2019/2020-as idénynek.
A héten már nemcsak a felnőtt kézilabdázóknál, hanem az utánpótlásnál is megkezdődik a hivatalos bajnoki versenyszezon, s ennek apropóján látta vendégül ma délután akadémiánk utánpótlás edzőit Nyakacska Zsolt, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ügyvezetője. A családias, jó hangulatú ebéd előtt az ügyvezető gratulált akadémiánk serdülő és ifjúsági csapatának a hétvégén megrendezett NEKA Kupán elért remek eredményeihez. Fiataljaink közül az ifjúságiak a második, míg a serdülők a harmadik helyen végeztek a rendkívül rangos viadalon, melyen az ifiknél a Ferencváros, a Győr, a NEKA és a DVSC csapatai voltak a vetélytársak, míg a serdülők között az említett csapatok mellett még a Buducnost Podgorica kézilabdázói is megmérették magukat.
Az ügyvezető ezt követően arra kérte az utánpótlásban szorgoskodó szakembereket, bármi kérésük, óhajuk van, nyugodtan fogalmazzák meg, mert a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia minden feltételt biztosít ahhoz, hogy nekik és tanítványaiknak tényleg csak a kézilabdával kelljen foglalkozniuk. Ebben természetesen óriási szerepe van a DKKA tulajdonosának, Dunaújváros önkormányzatának, mely, ahogy eddig, úgy a továbbiakban is teljes mellszélességgel az akadémia mögött áll. Nyakacska Zsolt kiemelte, hogy utánpótlás csapataik jól kezdték meg a felkészülést, minden szükséges tárgyi eszköz adott a folyamatos, magas színvonalú munkához, s elhivatott, lelkes edzőik azon dolgoznak, hogy a DKKA utánpótlás csapataiból minél többen kerüljenek majd közelebb a felnőtt együtteshez.
A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia edzői is nagy várakozással tekintenek az új szezon elé, Meggyes Rita utánpótlás szakágvezető és a serdülő I-es csapat edzője, valamint Illés Márton, az ifjúsági I-es csapat edzője is bízik abban, hogy sikerül előrébb lépniük az új szezonban, mely azért nem ígérkezik könnyű feladatnak az évről évre erősödő mezőnyben. A fiatalabb korosztály edzői, Orbán Ákos, Kovács Adrienn és Molnár Beatrix is eredményes munkában reménykedve várják az új szezont.
Képek forrása: Laczkó Izabella (Dunaújvárosi Hírlap)
Orbán Ákos: - Mi az U14-es kiemelt és a serdülő III-as bajnokságban veszünk majd részt, s ez új helyzetet jelent majd a gyermekeknek, mert az U14-ben már lesz tabella, góllövőlista, ez lesz az első szezonjuk, amikor már ilyen visszajelzést is kapnak a teljesítményükről. Ez mindenképpen egy új stresszhelyzetet jelent majd számukra, nagyobb lesz így a versenyszellem is. Nagyon szépen dolgoztak a lányok nyáron, ügyes a társaság, bizakodó vagyok a bajnoksággal kapcsolatban is, s ha ők is maximálisan akarnak teljesíteni, akkor előkelő helyen végezhetünk az idei szezonban.
Kovács Adrienn: - Harmadik éve vagyok már a jelenlegi U12-esekkel, mely egy nagyon jó társaság. Huszonegyen kezdjük meg a szezont, de nálunk még nem az eredmény a lényeg, hanem az alapok megfelelő elsajátítása. Ügyeskednek, kezdenek végre csapatként is együtt játszani, s így, hogy tényleg megkaptunk mindent az edzésekhez, és minden feltétel adott az eredményes munkához, tényleg csak a kézilabdával tudunk törődni, s folyamatosan fejlődni.
Molnár Beatrix: - Mi az U12-es korosztály szezonját tizenkilenc játékossal kezdjük meg, s fontos, hogy a gyermekek erőnlétét már most meg tudjuk alapozni. Ennél is fontosabb azonban a megfelelő technikai képzés, az hogy itt is folyamatosan fejlődjenek. Ők azért még picik, lehet és kell is rajtuk nagyon sokat javítani, de nagyon szeretnek dolgozni, edzésre járni, de ezt csak így is lehet csinálni, ha szeretjük azt, amit teszünk.
A rovat további hírei: Sport
Taroltak a veterán birkózók a bajnokságon
2025. jún. 17.
Tizenhat egyéni éremmel és a csapatverseny megnyerésével zárták a Kiskunhalason megrendezett Veterán Országos Bajnokság küzdelmeit a DKSE birkózói.
DSTV: bajnokóra Czifra Bettina Lilivel
2025. jún. 17.
Folytatódott a "Bajnokóra" a Vasvári Pál Általános Iskolában. Legutóbb a DKSE tornászával, Czifra Bettina Lilivel találkozhattak az intézmény jelenlegi tanulói. Hangkép.
Hazai siker a DLSZ Arénában
2025. jún. 17.
A Dunaújváros PASE labdarúgóinak sikerével ért véget a DLSZ Arénában megrendezett Avon Női Kispályás Labdarúgó Kupa a mögöttünk hagyott hétvégén.
Mindenki nyert az Ovi Foci Kupán (galériával)
2025. jún. 16.
Nagy sikerrel rendezték meg az Ovi Foci Kupa 2025-ös kiírásának első fordulóját az Aprók Háza Tagóvodában, ahol tizenkét intézmény óvodásai mérhették össze egymással erejüket.
Visszajutott a harmadosztályba a DFC
2025. jún. 16.
Szombathelyen is 2-1-es győzelmet aratva nyerte meg az ISA Haladás elleni osztályozót a Dunaújváros FC labdarúgó csapata, mely ezzel visszajutott az NB III-ba.
Ismerős visszatérő az Acélbikáknál
2025. jún. 15.
Szécsi Patrik az elmúlt három szezonból kettőt külföldön töltött, de a 2025/2026-os évadot már a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatánál kezdi meg.
Felkészülten várják a visszavágót
2025. jún. 15.
Idegenben is győzni szeretne a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az ISA Haladás ellen az NB III-ét vívott osztályozó második felvonásán.