Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 12. Ernő
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Munkában a Bartók társulata

Kultúra
Dunaújváros
Bartók Kamaraszínház
olvasópróba

facebook megosztás

Vass Ádám - 2019. aug. 19., 16:26

Talán ez lesz az első alkalom, hogy egy trilógiazáró előadást láthatunk a Bartókban, hiszen már készül a korábbi évek nagysikerű gyermekelőadásának harmadik fejezete, a Makrokozmosz.

Két évvel ezelőtt mutatták be a Bartók Kamaraszínházban Balassa Eszter és Csadi Zoltán közös történetét, a Mikrokozmoszt. Az az előadás Bartók Béla Gyermekdalok és Mikrokozmosz című műveinek újragondolt részleteivel, valamint kortárs költők gyerekverseivel kereste a kérdésekre a lehetséges válaszokat, miközben megismerkedhettünk a világgal és kicsit önmagunkkal. A darab hatalmas siker lett, egy évre rá, tavaly szeptemberben pedig érkezett is a folytatás, a Dr. Kozmosz, ami olyan kérdéseket járt körbe, mint az egészség, a betegség, a gyógyulás, és mindezt ugyanúgy kortárs és klasszikus versek előadásával, rengeteg mozgással, énekkel és tánccal, ötletes díszletek között.

Idén pedig érkezik a trilógiazáró, vagyis a harmadik, és egyben utolsó fejezet, a Makrokozmosz. Az alapfelállás maradt, tehát Balassa Eszter és Csadi Zoltán történetét viszi színpadra Csadi Zoltán, továbbra is klasszikus, illetve kortárs költők megzenésített verseivel. Most azonban egy kicsit kitágul a világ, és a történet középpontjában a felnőttek állnak. A hétfő délelőtti olvasópróbán a rendező elmondta, ezúttal az első részben megismert mikro világot fordítják meg, és a felnőttek szemszögéből járják körbe a kérdéseket. Vajon hogyan látják a nagyok a világot, mennyi minden veszett el a gyerekkorból, miért tűnt el a mindenre rácsodálkozás és a folytonos érdeklődés képessége, a felfedezés öröme, vagy a játékosság?

Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához az előző két előadás szabályait követik, tehát a sok érzelem és tanulság mellett játékos mozdulatok, árnyjátékok, táncok, énekek és ötletes díszletek színesítik a darabot a szűk egy óra alatt, a gyerekek örömére.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: színes kínálattal csalogat az MMK

DSTV: színes kínálattal csalogat az MMK

2022. jan. 17.

Idén is gazdag programot kínál a városlakóknak a Munkásművelődési Központ, derül ki a DSTV összegzéséből. A vírus veszélyhelyzet persze még beleszólhat, de sok-sok érdekességgel várják a közönséget. Hangkép.

DSTV: újra új utakon a versbarátok

DSTV: újra új utakon a versbarátok

2022. jan. 16.

Az év első klubestjét tartották a Versbarátok Klubja Dunaújváros tagjai az MMK-ban, derül ki a DSTV összeállításából. Az irodalmi csoport új elképzelésekkel vág neki a líra népszerűsítésének. Hangkép.

A Paganini-salsától az újévi gálakoncertig (galériával)

A Paganini-salsától az újévi gálakoncertig (galériával)

2022. jan. 15.

Két hangversenyen mutatta be Láttad-e már a zenét? című koncertprogramját Szentpéteri Csilla zongoraművész és együttese pénteken – ahogy a délelőtti matiné, úgy a Sándor Frigyes Zeneiskola évnyitó gálája is tomboló sikert aratott.

DSTV: izgalmas esztendő előtt az ICA-D

DSTV: izgalmas esztendő előtt az ICA-D

2022. jan. 15.

A közismerten nehéz tavalyi esztendő után is minőségi kulturális kínálattal várja a vendégeket a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D), derül ki a DSTV összegzéséből. A kiállítások mellett sok társművészeti és közösségi eseményt is terveznek. Hangkép.
 

ICA-D: legyél az Újvárosi Folklór modellje!

ICA-D: legyél az Újvárosi Folklór modellje!

2022. jan. 14.

Felhívással fordult a nyilvánossághoz a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D), modelleket keresnek az Újvárosi Folklór című divatprojekt nagyszabású bemutatója számára. Jelentkezz!

DSTV: tartalmas évre készül az Intercisa Múzeum

DSTV: tartalmas évre készül az Intercisa Múzeum

2022. jan. 14.

Elszántan vágnak neki az idei évnek az Intercisa Múzeum munkatársai, derül ki s a DSTV összegzéséből. Számos programmal készülnek az érdeklődőknek, és pótolni kívánják a tavaly elmaradt eseményeket is. Hangkép.

Játék határokon át – két koncerttel a Bartókban

Játék határokon át – két koncerttel a Bartókban

2022. jan. 13.

Láttad-e már a zenét? címmel interaktív, rengeteg muzsikával körített előadás délelőtt, majd koncert a Sándor Frigyes Zeneiskola évnyitó gáláján – kétszer lép közönség elé együttesével Szentpéteri Csilla zongoraművész a Bartók színpadán pénteken.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Két vereség az Andersen Ligában

  2. DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

  3. Nem volt esély a Gyergyó ellen

  4. Alakul a DFC 2026-os kerete

  5. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Embedded thumbnail for DSTV: az év első dunaújvárosi babája

DSTV: az év első dunaújvárosi babája

Top hírek

  1. Gyászol a kórház, elhunyt dr. Makkai Noémi

  2. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  3. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

  4. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  5. DSTV: havas hangulat, éles bevetés

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő