Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 12. Ernő
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Újra legyőzte megyei riválisát a Kohász

Sport
Dunaújváros
DKKA
Alba FKC
felkészülés
kézilabda

facebook megosztás

doszerk - 2019. aug. 02., 19:06

A második félidőben állva hagyta ellenfelét, s végül hatgólos győzelmet aratott az Alba FKC elleni edzőmeccsen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

Az Érd elleni tegnapi szoros vereség után ma az Alba Fehérvár KC ellen lépett pályára Szekszárdon a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia elnőtt együttese. A két gárda pár napja már megmérkőzött egymással, s a székesfehérvári összecsapáson a mieink kétgólos sikert arattak, s bár a felkészülési időszakban nem az eredmény számít elsősorban, azért abban bíztunk, hogy ezúttal is legyőzik a megyei riválisunkat.

A közelmúlt meccseivel ellentétben ezt most elég jól kezdte együttesünk, mely az első hat percben négy alkalommal is bevette ellenfele kapuját úgy, hogy közben sajátja érintetlen maradt. Idővel persze rendezte játékát a fehérvári alakulat is, ám a mieink Mihály, Szalai és Cavlovic találataival így is tartani tudták két-háromgólos vezetésüket (8-5). A félidő utolsó tíz percére azonban támadásban visszaesett csapatunk, s ezt ki is használta az Alba, mely 10-8-as állást követően egymás tán háromszor is bevettek a Kohász kapuját, így a félidei szünet előtt sikerült is átvennie a vezetést (10-11).

A térfélcserét követően hamar egalizáltak akadémistáink, de a fehérváriaknak erre is volt válaszuk, s egy újabb 3-0-s rohammal 15-13-ra "megléptek" György László tanítványaitól. Együttesünk azonban nem esett kétségbe, feljavult védekezése, míg támadásban Sirián, Szekerczés és Triscsuk állította megoldhatatlan feladat elé az ellenfelet, így ismét a mieink álltak közelebb a sikerhez (16-15). Deli Rita együttese ekkor még tartotta magát, ám a mérkőzés utolsó negyedében már egyértelműen az történt a pályán, amit a mieink elképzeltek. Szekerczésék ugyanis 17-17 után állva hagyták ellenfelüket, s előnyüket fokozatosan növelve végül 28-22-es győzelmet arattak az Alba FKC ellen.

DKKA – Alba FKC 28-22 (10-11)

A DKKA gólszerzői: Szekerczés 6, Triscsuk 4, Grosch 4, Cavlovic 3, Sirián 3, Szalai 2, Bouti 2, Jovovity 1, Mihály 1, Molnár 1, Ferenczy 1.

Az Alba FKC gólszerzői: Temes 5, Walfisch 5, Boldizsár 2, Töpfner 2, Piller 2, Vukcevic 2, Mendy 1, Zazai 1, Szarka 1, Moutsogianni 1.

A rovat további hírei: Sport

Dobogós helyek Seregélyesen

Dobogós helyek Seregélyesen

2024. dec. 09.

Öt szépen fénylő éremmel a tarsolyukban térhettek haza seregélyesi versenyükről a Danubius KSE tollaslabdázói.

Végül simán nyert a Pénzügyőr

Végül simán nyert a Pénzügyőr

2024. dec. 09.

Csak az első játszmában tudott méltó ellenfele lenni a házigazda Pénzügyőrnek a DKSE felnőtt röplabda csapata az Extraliga vasárnapi esti fordulójában.

Bronzérmes a DFVE a kupában

Bronzérmes a DFVE a kupában

2024. dec. 08.

Kétgólos győzelmet aratott a BVSC ellen a DFVE női vízilabda csapata a Magyar Kupa négyes döntőjének bronzmérkőzésén.

Nem borult a papírforma

Nem borult a papírforma

2024. dec. 07.

Az NB I listavezetője magabiztos győzelemmel jutott be a Magyar Kupa negyedik fordulójába a Dunaújváros Futsal együttese ellen.

Nagyon közel volt a bravúrhoz a DAB

Nagyon közel volt a bravúrhoz a DAB

2024. dec. 07.

Szűk egy percre volt a rendes játékidős győzelemtől, végül mégis csak egy pontot szerzett a DAB jégkorong csapata a Ferencváros elleni hazai összecsapáson.

DSTV: Adventi Fitnesz Fesztivál

DSTV: Adventi Fitnesz Fesztivál

2024. dec. 07.

Hatalmas sikert hozott Dóczi Zsuzsa jótékonysági megmozdulása az interaktív, sportolással egybekötött Adventi Fitnesz Fesztiválon. A negyedik alkalommal megrendezett Kihívás napon edzésekkel, bemutatókkal és egyéb meglepetésekkel várták a kikapcsolódni vágyókat. Hangkép.

A bronzért játszhat a DFVE

A bronzért játszhat a DFVE

2024. dec. 06.

Hiába fordított háromgólos hátrányból, az utolsó másodpercekben kapott góllal szenvedett 11-10-es vereséget a DFVE női vízilabda csapata az UVSE ellen a Magyar Kupa elődöntőjében.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem volt esély a Gyergyó ellen

  2. Alakul a DFC 2026-os kerete

  3. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  4. Elvitte a három pontot a VRCK

  5. DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Embedded thumbnail for DSTV: az év első dunaújvárosi babája

DSTV: az év első dunaújvárosi babája

Embedded thumbnail for DSTV: petárdák helyett kutyatáp

DSTV: petárdák helyett kutyatáp

Top hírek

  1. Gyászol a kórház, elhunyt dr. Makkai Noémi

  2. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  3. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

  4. DSTV: havas hangulat, éles bevetés

  5. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő