Vízosztás a kánikulában
A rendkívüli kánikula miatt Cserna Gábor, városunk polgármestere hétvégén és hétfőre, a másodfokú hőségriasztás idejére elrendelte a városi utak folyamatos locsolását, illetve hétfőn a város különböző pontjain vízosztást is tartottak.
Az év egyik, ha nem a legmelegebb napján különleges intézkedéseket rendelt el Cserna Gábor, városunk polgármestere. Hétvégén, a közösségi oldalán azt írta, "a rendkívüli meleg megterheli a szervezetet, éppen ezért igyekeztem olyan döntéseket hozni, amelyek segítenek városunk lakóinak, hogy a könnyebben viseljék el a forróságot. Utasítottam a DVG Zrt-t, hogy hétfőn folyamatos legyen az utak locsolása, valamint megkértem a Fidesz-frakció tagjait, az önkormányzati képviselőket, hogy körzetükben vegyenek részt illetve szervezzék meg a vízosztást."
Ennek megfelelően hétfőn már délelőtt elkezdődött az akció, a locsolóautók folyamatosan járták az utakat és igyekezték csökkenteni a beton hőmérsékletét, a képviselők, a képviselőjelöltek és az aktivisták pedig a forgalmasabb területeket, buszmegállókat keresték fel és adtak egy-egy ásványvizet azoknak, akiknek szüksége volt rá. A Római városrészben Lassingleitner Fruzsina önkormányzati képviselő és Vass Ádám képviselőjelölt osztotta szét a palackokat, Óvárosban, Pálhalmán és a Béke városrészben Mészáros László képviselőjelölt, a belvárosban pedig kora délután Lőrinczi Konrád képviselő járta a körzetet. A Barátság városrészben a körzet képviselője, Gombos István osztott vizet a városlakóknak. Mellettük több bolt, hivatal és egyesület is csatlakozott hozzájuk, a Technikum városrészben például a Pannon Polgárőrség az Esze Tamás 13. szám alatti irodájukban citromos limonádéval várta a betérőket.
Délután pedig Cserna Gábor polgármester személyesen osztott vizet a járókelőknek, a még öt órakor is 35 fokos kánikulában a Városháza téren és a Szent Pantaleon kórház környékén.
A rovat további hírei: Közélet
Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)
2024. máj. 05.
Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.
Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat
2024. máj. 04.
Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.
Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek
2024. máj. 04.
A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.
Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)
2024. máj. 03.
A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.
DSTV: jótékonysági sportbál
2024. máj. 01.
Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.
A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!
2024. ápr. 30.
A majálisra időzített véradással kezdődik a véradások sora, és sok-sok vidéki helyszínen számít az önkéntesek aktivitására a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Nem csökken a vérigény – minden cseppje kincs!
Vidámság a szerető család körében
2024. ápr. 29.
Mészáros Istvánné, Mária néni április 23-án ünnepelte a 90. születésnapját. Az önkormányzati köszöntésre pedig hetek óta készült: gondosan kiválogatta a ruháját, és még a fotózáshoz is instrukciókat adott, hiszen fontos volt számára, hogy előnyös képek szülessenek a jeles alkalomról.