A házasságkötés reneszánszát éli
Az idei év első felében a házasságkötések száma közel 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, Magyarországon a házasságkötés a reneszánszát éli - mondta Novák Katalin Szentendrén, ahol a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) őszi találkozója keretében öt fiatal pár kötött házasságot.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára közölte: az idén június végéig 24 020 pár mondott igent a közös életre, ez azt jelenti, hogy közel 200 ezerrel élnek most többen házasságban 2010-hez képest. Az államtitkár köszönetet mondott a NOE-nak, amely több mint harminc éve dolgozik a magyar családokért határokon innen és túl, és megköszönte annak az öt fiatal párnak a bátorságát, akik vállalták, hogy megosztják örömüket, boldogságukat a közösséggel.
Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a házasságkötés, a gyermekvállalás, a családalapítás a legszemélyesebb közügy, hiszen olyan magánügy, amelynek értéke van a közösség számára. Ezért indította el a kormány a babaváró támogatást, az otthonteremtési programot - folytatta -, és segíti a férfiakat és a nőket abban, hogy házasságot köthessenek egymással, ezért védi a férfi és nő házasságát, a családokat és gyermekeket Magyarországon.
A maga is nagycsaládos Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere (Fidesz) Kölcsey Ferencet idézte: "Aki gyermeket nevel, az a hon iránt szent kötelességet teljesít", és arra hívta fel a figyelmet, hogy nagycsaládosnak lenni gondolkodásmódot jelent. Bereczki Ibolya, a Skanzen főigazgató-helyettese arra emlékeztetett, hogy a múzeum számtalan programot, eseményt, tematikát szervez a gyerekek, családok számára, a magyar múzeumoknak pedig tavaly családbarát múzeumi programot készített.
A NOE az év elején hirdetett jegyespároknak pályázatot, amelynek nyereménye a NOE által szervezett polgári szertartás és esküvő.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor
2025. júl. 02.
Újra régi fényében tündökölhet a Mondbach-kúria előtti tér: 20 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően visszakerül eredeti helyére a Szentháromság-szobor, emellett a kistemetőben található Szitányi-kápolna is megújulhat.
Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé
2025. júl. 02.
A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Vass Zoltán elnökségi tagot választották meg elnöknek hétfőn.
"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"
2025. júl. 01.
A Campus Étterem adott otthont egy szívmelengető eseménynek – a régóta fiatal generációk képviselői gyűltek össze a jó hangulatú délutánra. A vigadalmon Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester is köszöntötte az idős városlakókat.
Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat
2025. jún. 27.
A szféra legrangosabb elismerését a köztisztviselők napja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a vagyonkezelési osztály vezetője a Városháza "C" szárnya emeleti rendezvénytermében ma délelőtt. Méltatás.
DSTV: Rejtő János szép, íves pályája
2025. jún. 27.
Gazdag és szerteágazó életpálya áll Rejtő János mögött, derül ki a DSTV összegzéséből. A neves műszaki szakember hatalmas tudását a villamosipar területén kamatoztatta, jelenleg is fáradhatatlanul kutatja a megújuló energiaforrások kínálta lehetőségeket. Portré, hangkép.
Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban
2025. jún. 26.
Módosul az ügyfélfogadás már pénteken is, majd hétfőn és kedden zárva tart a hivatal. A következő ügyfélfogadási nap jövő szerdán lesz!
DSTV: előadás a függőségekről
2025. jún. 26.
Fontos ismeretterjesztő előadásra várta a szülőket az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szertelen Ház szakemberei a gyerekeket leggyakrabban érintő függőségekről, a megelőzés és a felismerés módszereiről számoltak be. Hangkép.