Bizonyíthatnak az eddig kevesebbet játszók
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya várhatóan az eddig kevesebb lehetőséget kapó játékosoknak is bizalmat szavaz majd a csütörtökön Montenegró otthonában sorra kerülő felkészülési mérkőzésen.
A szerdai podgoricai sajtótájékoztatón az olasz szakember elmondta, látja játékosain, hogy nagyon motiváltak, hiszen minden kerettag szempontjából fontos, hogyan játszik csütörtök este. "A hozzáállásával, a küzdeni akarásával mindenkinek bizonyítania kell, hogy továbbra is a csapatban a helye. Akik pedig eddig kevesebb lehetőséget kaptak, azok most még jobban felhívhatják magukra a figyelmet" - nyilatkozta a tréner, aki - ahogy ő fogalmazott - abban is biztos, hogy taktikailag egy-két új húzást is ki fognak próbálni.
A játékosok közül Willi Orbán, az RB Leipzig csapatkapitánya válaszolt az újságírók kérdésére. Mint azt elmondta, egy ilyen felkészülési mérkőzés a legjobb lehetőség arra, hogy önbizalmat merítsenek a szlovákok elleni nagyon fontos erőpróbára. "Ha jól teljesítünk és jó eredményt sikerül elérnünk, azzal a Horvátország és Wales elleni győzelemmel felépített magabiztosságunkat tovább növelhetjük, ez pedig kulcsfontosságú a következő Eb-selejtező előtt. Három pontot tehát nem szerezhetünk csütörtök este, de extra, jó értelemben vett magabiztosságot igen" - idézte a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja a futballistát.
A magyarok csütörtökön 20.45-től lépnek pályára Montenegró fővárosában, majd hétfőn 20.45-től a szlovákokat fogadják a Groupama Arénában Eb-selejtezőn. A nemzeti együttes jelenleg vezeti csoportját, három ponttal megelőzve Szlovákiát és a vb-ezüstérmes Horvátországot, de a két rivális eggyel kevesebb találkozót játszott.
(MTI)
A rovat további hírei: Sport
Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban
2025. aug. 27.
A DKSE és a kajak-kenu szakosztály vezetése és versenyzői mellett városunk közvetlen vezetése is köszöntötte a Milánóból világbajnoki címmel hazatért Hajdu Jonatánt.
Visszatérnének a győzelem útjára
2025. aug. 27.
A tabellán tizenharmadik PTE-PEAC elleni hazai mérkőzéssel folytatja az NB III Dél-Nyugati csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata ma este hat órától.
DSTV: megmérették magukat a fiatalok is
2025. aug. 26.
Hetedik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a tragikusan fiatalon elhunyt Horváth Nikolettről elnevezett emléktornát a Dunaújvárosi Sportcsarnokban még augusztus 16-án és 17-én. A torna eredményesen zárult a kézilabdázóink számára – egy első, egy második, és egy harmadik helynek örülhettünk. Hangkép.
Tehetséges kapust igazolt a DAB
2025. aug. 26.
A 21 esztendős Szűcs Botond játékára az Erste Liga mellett az Andersen Ligában is számítanak az Acélbikák jégkorongozói.
Könnyed továbbjutás a kupában
2025. aug. 26.
Már az első felvonásban eldöntötte a nyitott kérdéseket a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Paksi SE ellen a Simple Női Kupa második fordulójában.
Elégedett kapitányok a világbajnokság után
2025. aug. 25.
Mindkét szövetségi kapitány elégedetten értékelte a vasárnap zárult milánói kajak-kenu világbajnokságot, amelyen a gyorsasági válogatott 13 érmet, hat aranyat, két ezüstöt és öt bronzot nyert.
Fiatal csatárok az Acélbikáknál
2025. aug. 25.
Keresztes Zsombor a FEHA19 együttesétől, míg Vadócz Bendegúz Lengyelországból érkezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz.








