Bravúr a javából!
Kiváló védekezésének, remek kapusteljesítményének is köszönhetően aratott 3-1-es győzelmet a címvédő FTC otthonában a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
Az idei szezon legnehezebb feladata várt ma este hat órától a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatára, mely a címvédő Ferencváros vendégeként korcsolyázott jégre az Erste Liga újabb fordulójában. Ez a találkozó volt egyébként csapatkapitányunk, Azari Zsolt 400. alapszakasz mérkőzése, s természetesen szerette volna győzelemmel ünnepelni a jubileumot.
Ahogy az sejthető volt, a pénteki vereségét feledtetni kívánó Fradi kezdte valamivel erősebben a meccset még annak ellenére is, hogy az első két-három lehetőség a mieink előtt adódott emberelőnyben. Ahogy kiegészültek a zöld-fehérek sikerült is némi fölényt kialakítaniuk, ám igazán nagy helyzetnél csak Hruby kiállítása alatt kellett közbeavatkoznia Hughson kapusnak. A harmad derekától valamelyest kiegyenlítődött a játék, egészen az újabb dunaújvárosi kiállításig, mely alatt komoly nyomás alá helyezte a DAB ketrecét a hazai csapat, de Hughson állta a sarat, így az első felvonás gól nélküli döntetlennel ért véget.
A második etap egy újabb DAB-kiállítással kezdődött, de ahogy az azt megelőzőeket, úgy ezt is átvészelték a Bikák, akik a 26. percben lekontrázták ellenfelüket, s Dansereau gólra is váltotta Vuorijärvi kapu elé betett passzát (0-1). A gól után Lendák kiállítása alatt védekezett jól ismét együttesünk, mely a harmad derekán többször is nagyon közel járt második találatához, de Arany Gergely is megmutatta, miért ő az első számú kapusa a bajnoknak. A harmadból hátralévő hat-hét percben továbbra is nagyon masszívan védekeztek Miroslav Ihnacak tanítványai, s ugyan Switzer előtt adódott egy nagy lehetőség, a túloldalon Turcotte közeli próbálkozása is beakadhatott volna. Újabb gól azonban már nem született ebben a felvonásban, így 1-0-s dunaújvárosi fórral vonulhattak újabb pihenőjükre a csapatok.
Képek: DO-archív
A záró harmadra egy még inkább feltüzelt fővárosi alakulat jött ki a jégre, ám az első ziccer a mieink előtt adódott, de hiába mehetett szólóban Dansereau, Arany most kifogott csatárunkon. Az ellentámadásból Pavuk került ziccerbe, de akasztották, s Németh kiállítását sajnos gólra is váltották a hazaiak, akik Kulmala "beleérős" találatával kiegyenlítettek a 46. percben (1-1). Az fővárosaik gólja után emberelőnybe kerültek a Bikák, ám nem sikerült élniük a lehetőséggel, majd a Fradi kapott nagy esélyt egy szimpla, majd egy kettős fórral, de a mieink kiválóan védekezve átvészelték ezt az időszakot. Az 58. percben Fitzgerald szabálytalankodott Turcotte ellen, s bár az első előnyös sor még nem élt lehetőségével, a második már igen, s Turcotte közeli találatával ismét visszavette az előnyt (1-2). A Fradinak muszáj volt kockáztatnia, lehozta kapusát, de ebből is jól jöttek ki a mieink, mert egy blokk után Mazurek lőtt az üres kapuba, kialakítva ezzel a 3-1-es dunaújvárosi sikert jelentő végeredményt. Acélbikáink tehát továbbra is hibátlanok az Erste Ligában, s újabb három pontjuknak köszönhetően át is vették a vezetést a tabellán.
FTC-Telekom – DAB 1-3 (0-0, 0-1, 1-2)
FTC-Telekom: Arany – Rantanen, Karmeniemi, Nagy, Kulmala 1, Pavuk, Pulli, Jászai, Fitzgerald, Tóth A., Switzer, Hegyi, Sarcia, Tóth Richárd, Németh, Tóth Gergely., Tóth Renátó, Pozsár, Roczanov, Farkas, Tóth Gergő. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
DAB: Hughson – Kovács (1), Vuorijärvi (1), Azari (1), Dansereau 1, Mazurek 1, Baker, Lendák (1), Silló, Somogyi, Turcotte 1, Dósa, Hruby, Németh, Subotic, Tamás, Ráduly, Wéninger, Gebei, Gulácsi, Pinczés. Vezetőedző: Miroslav Ihnacak.
A rovat további hírei: Sport
Rangadó vár a DFC-re
2025. okt. 04.
A tabellán harmadik Kaposvár elleni mérkőzéssel folytatja a harmadosztály küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.
Nagy pofon az éllovastól
2025. okt. 04.
Kiütéses vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a címvédő Gyergyói HK elleni székesfehérvári mérkőzésen az Erste Liga pénteki játéknapján.
Nehéz ágra került a női válogatott
2025. okt. 03.
A január-februári Európa-bajnokság varázslatos helyszínén, Madeira szigetén, Funchalban tartották meg a női torna sorsolását. A magyar válogatott a spanyolokkal került egy csoportba, azaz vagy az olimpiai bajnokot, vagy a középdöntőben szembejövő, címvédő hollandokat kell legyőzni a négy közé jutásért.
DSTV: elégedett szakvezetés
2025. okt. 03.
Két győzelemmel, csoportelsőként jutott tovább a Bajnokok Ligája selejtezőjéből a DFVE női vízilabda csapata, így dr. Sike József vezetőedző is elégedetten értékelhette játékosai teljesítményét. Hangkép.
A címvédő ellen folytatja a DAB
2025. okt. 03.
Az idei szezonban még hibátlan Gyergyói HK lesz a Dunaújvárosi Acélbikák következő ellenfele az Erste Liga ma esti fordulójában.
DSTV: véget ért az idei ÚDL
2025. okt. 02.
A Munkásművelődési Központ aulája megint pontos találatoknak adott helyet múlt szombaton. A Dunaújvárosi Darts Club az ÚDL utolsó egyéni fordulóját rendezte meg, 32 versenyző állt a táblák elé. Hangkép.
Igazolta a papírformát a Loki
2025. okt. 02.
Csak a második félidőben tudta megnehezíteni a házigazda DVSC dolgát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a két gárda szerda esti bajnokiján.