Döntetlen a fővárosban

doszerk - 2019. szeptember 21. 19:52

Végletekig kiélezett csatában ért el 27-27-es döntetlent az MTK otthonában lejátszott bajnoki találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Idegenben, a mieinkhez hasonlóan két ponttal álló MTK otthonában folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely tartalékosan, Micijevic, Ferenczy és Triscsuk nélkül, de bizakodva várta a fővárosiak elleni összecsapást.

Azt a találkozót, melynek elején nem sokat törődtek a védekezéssel a csapatok, az első percben már három alkalommal találtak be a felek úgy, hogy Dakos góljára előbb Szekerczés, majd Kazai válaszolt. A folytatásban azonban újra magához ragadta az előnyt a fővárosi együttes, s bár a mieink rendre egalizálni tudtak, mégis György László tanítványainak kellett rohanniuk az eredmény után. Az MTK először az első tíz perc végén, Szalai Babett kiállítása alatt lépett el két találattal, de a Kohász visszatérő csapatkapitánya, valamint Bouti Fruzsina is bevette az ellenfél kapuját a játékrész derekához közeledve, így ismét sikerült egalizálni (8-8). Mégsem lehetett elégedett a látottakkal vezetőedzőnk, aki a 17. percben, 9-8-as hazai előnynél kérte ki első idejét, s ennek meg is lett az eredménye, mert Grosch előbb egalizált, majd Bouti már a mieinket juttatta előnyhöz a 22. percben (10-11). A játékrész hajrájában két fővárosi kiállítás alatt is lett volna lehetőség arra, hogy ellépjenek a mieink ellenfelüktől, ám hetest és ziccereket is hibáztak, így továbbra is teljesen nyílt volt a meccs (13-13). Az utolsó percben azonban türelmesen játszottak kézilabdázóink, majd az időntúli hetest Szekerczés gólra váltotta, így a szünetre 15-14-es előnnyel vonulhatott a Kohász.

Kép: kohaszkezi.hu (Kovács Sándor felvétele)

A második felvonás elején végre sikerült, ami addig nem, s először vezettek a mieink kettővel, ám sokáig nem örülhettek ennek, mert a vendéglátók gyorsan visszajöttek, s egy újabb kihagyott dunaújvárosi büntető után a 37. percben ismét egyenlítettek (18-18). Hiába kapott egymás után két emberelőnyt is csapatunk, sorozatban hagyta ki helyzeteit, így mikor a 43. percben már az MTK vezetett kettővel, muszáj volt időt kérnie György Lászlónak (20-18). Ez sem segített sajnos, mert a következő találatot is a házigazdák szerezték, s hiába talált be Bouti, majd Jovovity is, a védekezés továbbra sem akart összeállni, ezért a hazaiak biztosan tartották két-háromgólos előnyüket (24-21). Muszáj volt nagy hajrát nyitni kézilabdázóinknak, s ezt Stojak védéseinek köszönhetően sikerült is megkezdeni, míg elől Kazai gólját követően Szalai duplázott, így az 51. percben ismét egált mutatott az eredményjelző (24-24). Nem jött jókor Cavlovic kiállítása, mely alatt kétszer is betaláltak a hazaiak, ám Szekerczés és Bouti sem tétlenkedett, így az 58. perc elején sem lehetett megjósolni, hogy ki örülhet majd a végén (26-26). Gerháth azonban újra vezetéshez juttatta csapatát, amire azonban Kazai válaszolni tudott, s bár az utolsó támadás joga a hazaiaké volt, újabb találat már nem született, így 27-27-es döntetlennel ért véget az összecsapás.

MTK – DKKA 27-27 (14-15)

DKKA: Csapó - Grosch 4, Szekerczés 7 (3), Sirián, Nick, Bouti 4 (1), Kazai 4. Csere: Stojak (kapus), Szalai B. 5, Jovovics 2, Mihály P. 1, Cavlovic. Vezetőedző: György László.

A rovat további hírei: Sport

Dunaújvárosiak is tempóztak a Balaton-átúszáson

Dunaújvárosiak is tempóztak a Balaton-átúszáson

2025. aug. 10.

Komoly létszám csobbant a vízbe, a távot több dunaújvárosi sportember is teljesítette: két halasztás után is több mint tízezer résztvevővel rendezték meg a 43. Lidl Balaton-átúszást szombaton. Mindenkinek jár a taps, aki vállalta a komoly kihívást!

Folytatná jó sorozatát a DFC

Folytatná jó sorozatát a DFC

2025. aug. 09.

Az Érd ellen is a három pont megszerzésének reményében lépnek pályára labdarúgóink vasárnap este hat órától.

Egy ide, egy oda

Egy ide, egy oda

2025. aug. 09.

A házigazdától három góllal kikapott, az MTK ellen viszont három találattal nyerni tudott a DKKA női kézilabda csapata kisvárdai felkészülési tornáján.

Bogdan Zorin marad az Acélbikáknál

Bogdan Zorin marad az Acélbikáknál

2025. aug. 08.

A fiatal orosz támadó már harmadik szezonját kezdheti el a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozóinál.

Ellenfelet kapott a DFC a kupában

Ellenfelet kapott a DFC a kupában

2025. aug. 08.

A BLSZ I-ben szereplő Kelen SC lesz a Dunaújváros FC labdarúgóinak vetélytársa a Magyar Kupa második fordulójában.

DSTV: szeretik a népautót

DSTV: szeretik a népautót

2025. aug. 07.

Úgy tűnik, az országban egyre többen tudják, Dunaújváros remek helyszíne a különböző autós találkozóknak, fesztiváloknak. Az elmúlt napokban Volkswagen-fanatikusokkal is találkozhattunk a Szalki-szigeten. Hangkép.

Biztos győzelem Pakson

Biztos győzelem Pakson

2025. aug. 07.

Négy gólt szerezve arattak győzelmet a Paks második csapatának otthonában a Dunaújváros FC labdarúgói az NB III dél-Nyugati csoportjának második fordulójában.