Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Gólzáporos győzelem

Sport
Dunaújváros
futsal
Dunaferr DUE Dutrade FC
Debrecen
győzelem

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2019. szep. 13., 20:36

Felszabadult játékkal aratott nagyarányú győzelmet a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata a Debrecen elleni hazai bajnoki találkozón.

A futsal első osztály alapszakaszának negyedik fordulójában a Dunaferr hazai pályán fogadta a Debrecen együttesét. A mieink legutóbb a Berettyóújfalu ellen játszottak kitűnően, és ezt annak ellenére mondhatjuk, hogy a meccset végül, hatalmas csatában a tavalyi bajnok nyert meg (3-4). A mai ellenfelünk kitűnően rajtolt, hiszen idegenben a Veszprémet győzte le (2-4), majd otthon a Berettyóval ikszelt (3-3), ezt követően azonban némi meglepetésre hazai pályán kapott ki a Nyírgyulajtól (0-2). Ezek alapján nagyon szoros, kiélezett mérkőzésre számíthattunk, főként, hogy eltiltás miatt Fridrich Dávid, valamint sérülés miatt Németh Péter sem játszhatott. Nagyszerűen kezdett a Dunaferr, hiszen már a második percben megszerezte a vezetést. Egy, a jobb oldalon vezetett akció végén Sáhó lőtt védhetetlenül Krajcsi kapujába (1-0). Egy perccel később ismét Sáhó lőhetett volna gólt, ezúttal azonban éles szögből nem találta el a kaput. Pál Patrik egy kapufával jelezte, hogy jó formában van, majd a vendégek végezhettek el kitűnő helyről szabadrúgást. Ennek egyenlítés lett a vége, hiszen Szentes rajtolt jobban a felpattanó labdára, melyet be is vágott a hazai kapuba (1-1).

Az egyenlítésnek azonban nem örülhetett sokáig a DEAC, mivel fél perccel a középkezdés után Klacsák vette vissza az előnyt (2-1). A gólparádé nem állt meg, hiszen a hatodik perc elején Dorogi a kapus szeme közé lőtte a labdát, melyre nem tudott reagálni (3-1). A nyolcadik percben növelhette volna előnyét a Dunaferr. Ekkor Szeghy lapos gurítása már a kapuson is túljutott, a labdát azonban egy hátrafutó debreceni a gólvonal előtt még utolérte. Revelandnak is akadt munkája, aki Szabó két lövését fogta. Erre Horváth válaszolt, aki egyéni megmozdulás után tornáztatta meg Krajcsit. A vendégek portása azonban a 14. percben nem tehetett semmit az újabb gól elkerülése érdekében, hiszen Klacsák elemi erővel lőtte a labdát a felső léc alá (4-1). A félidő hajrájában Reveland mutatott be bravúrt Tóth Attila lövései után, majd Csányi jól helyezett labdáját védte lábban Krajcsi. Az utolsó percben azonban szépített a Debrecen. Miután Nyeste és Szentes bombáit látványos mozdulattal védte a hazai kapus, sajnos Tóth Attila lövését már nem foghatta (4-2). Térfélcsere után szinte azonnal növelte a hazai előnyt Sáhó, aki ezzel az első félidőben lőtt találatát másolta le (5-2).

A 23. percben már Revelandnak volt dolga egy debreceni szabadrúgás kombináció végén, viszont gólt megint a Dunaferr szerzett. Ezúttal Szeghy volt megállíthatatlan, aki a baloldalon vitte végig a labdát, majd helyezte azt pontosan a hosszú sarokba (6-2). A biztos előny tudatában nyugodtan játszó hazai csapat továbbra is uralta a játékot, bár közben akadt egy-egy veszélyesebb kontrája a Debrecennek is. A hetedik találat a 34. percben született, mégpedig Pál Patrik által, aki kiszedte a pókot a felső sarokból (7-2). A folytatásra kapust cserélt a Dunaferr, Cseresnyés állt be, aki először a kapufának köszönhette, hogy nem avatták fel, majd nagyszerű vetődéssel húzta magához a labdát. A meccs végén Fehér Zsolt a fiatalokat is pályára küldte, akik nem okoztak csalódást, hiszen a lefújás pillanatáig kapott gól nélkül megúszták. A Dunaferr a Debrecen elleni sikerrel megszerezte második győzelmét, ezzel biztosan megelőzte mai ellenfelét a bajnoki tabellán.

Dunaferr DUE Dutrade FC – Debreceni Egyetem AC 7-2 (4-2)

Dunaferr DUE Dutrade FC: Reveland – Klacsák 2, Szeghy 1, Pál 1, Sáhó 2. Cserék: Cseresnyés, Gergely – Kolompár, Dorogi 1, Faragó, Danó, Csányi, Németh, Horváth. Vezetőedző: Fehér Zsolt.

Debreceni Egyetem AC: Krajcsi – Somogyi, Szentes 1, Tóth A. 1, Kántor. Cserék: Tóth B. - Nyeste, Sustyák, Szabó, Figeczki, Haraszti, Békési. Vezetőedző: Elek Gergő.

A rovat további hírei: Sport

Simán hozta a kötelezőt a DFVE

Simán hozta a kötelezőt a DFVE

2024. nov. 28.

Húsz gólt szerezve gyűjtötte be a három pontot a Szeged elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Dobogós helyek az évzárón

Dobogós helyek az évzárón

2024. nov. 27.

Egy arany- és két ezüstéremmel zárták az U11-es kötöttfogású országos bajnokság küzdelmeit a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Hazai bajnoki előtt a DFVE

Hazai bajnoki előtt a DFVE

2024. nov. 27.

A három pont megszerzésének reményében vág neki a Szeged elleni hazai OB I-es találkozónak a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

Budapesten várják a fiatalokat a Mi a pálya? műszaki pályaválasztó fesztiválon

Budapesten várják a fiatalokat a Mi a pálya? műszaki pályaválasztó fesztiválon

2024. nov. 27.

A "Mi a pálya?" pályaválasztó fesztivál budapesti zárórendezvényén keddtől három napon át várják a fiatalokat, hogy az ország jelentős ipari és oktatási szereplőinek közreműködésével bemutassák a műszaki szakmák nyújtotta lehetőségeket - közölte a szervező a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) közleményben az MTI-vel.

DSTV: magabiztos győzelem idegenben

DSTV: magabiztos győzelem idegenben

2024. nov. 26.

Újabb fordulót rendeztek az asztaliteniszezők NB III-as mezőnyében az elmúlt hétvégén. A dunaújvárosi Pentele Asztalitenisz SE ezúttal Bonyhádra látogatott, ahol a bonyhádi egyesület második csapatával mérkőzött meg és simán gyűjtötte be a győzelemért járó pontokat. Hangkép.

Női kézilabda Eb - A legjobb hat közé kerülés a magyar válogatott célkitűzése

Női kézilabda Eb - A legjobb hat közé kerülés a magyar válogatott célkitűzése

2024. nov. 26.

A legjobb hat közé kerülést tűzte ki célul a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) a női válogatott elé a csütörtökön kezdődő, részben hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt.

Ádám Anitára emlékeztek a női labdarúgók

Ádám Anitára emlékeztek a női labdarúgók

2024. nov. 26.

A Kecskeméti LC labdarúgóinak sikerével ért véget a tizenegyedik alkalommal megrendezett Ádám Anita Emléktorna a Rácalmási Sportcsarnokban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szettsiker összejött, a nagyobb bravúrra most nem volt esély

  2. DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. A Balaton partján sem borult a papírorma

  4. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  5. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő