Nagyné kapavágása

2019. szeptember 22. (vasárnap) 9:37 - Várkonyi Balázs

A nevezetes eseményre, az ünnepélyes kapavágásra 1956 kora őszén került sor. Egészen pontosan szeptember 19-én. Várostörténeti jelentősége volt! Valóban az, hiszen egy új ipari létesítmény, a szalmacellulózgyár építésének előhírnöke volt. Az pedig munkahelyeket teremtett, s nem mellékesen Újváros presztízsét erősítette.

Nagy Józsefné könnyűipari miniszter volt az ünnepélyes aktus főszereplője. Elvárhatták tőle a mesterien kivitelezett mozdulatot, hisz földműves apjától tanulhatta a kapaforgatást. Felnőtt élete szövőnőként indult. Aztán villámgyors karrierépítésbe fogott: üzemi konyha vezetője, alapszervezeti párttitkár, káderes, vezérigazgató, végül a Könnyűipari Minisztérium főosztályvezetője; s mindez két év alatt. Nem kis teljesítmény hat elemis végzettséggel és három hónapos pártiskolával! Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy talpraesett, eszes teremtés volt. 1954-re már közgazdász diplomát szerzett. Egy év múlva lett miniszter. Azt nem tudni, hogy új tárcavezetőként mekkora szava lehetett egy gyár idetelepítésében. Vélhetően nem rajta múlott. De az emlékezők szerint az építkezés alatt, majd miután termelni kezdett a gyár, Nagy Józsefné folyamatosan figyelt Újvárosra, és egészen az 1971-ig tartó minisztersége alatt segített, ahol tudott.

Fotó: jakd.hu

Árnyék is kísérte azonban a szalmacellulózgyár létesítését: a vasmű szomszédságában, ahol a helyét kijelölték, tizennyolc földműves ingatlanai „útban voltak”. A korra jellemző erőpolitika ezt is megoldotta – térítés nélküli kisajátítással. Tizennyolc család lett földönfutó. Úgy jártak, mint azok, akiknek gazdasága még a vasmű és a város építése miatt semmisült meg. Ezerkétszáz katasztrális holdat veszített el a helybéli parasztság, törpebirtokosság. Aztán kiderült, hogy újabb területek kellenek felvonulási területhez, rakodóhelyekhez. Ez is tucatnyi gazdaságot érintett. A gazdáknak azt mondták, hogy földjeiket csak öt évre veszik el. Végül sirathatták… Hamisak voltak az ígéretek, a rekvirált földek, ingatlanok ellenértékét az egykori tulajdonosok legtöbbje sosem kapta meg. A keveseknek, akiknek valahogy sikerült, kiszúrták a szemét egy csekély összeggel, négyszögölenként negyvenöt fillérrel.

Az idősek már sohasem tudtak alkalmazkodni a változásokhoz. Egykori birtokaikat vasútvonal szelte át, tanyáik helyén utak, lakóházak épültek, idegen volt mindez számukra. Még azok mondhatták magukat szerencsésebbnek, akiknek földjein városvédő erdősávokat telepítettek, az legalább valamelyest emlékeztetett a termőföld ősi szerepére. Azt viszont elgondolni is nehéz, hogy mit érezhetett az a gazda, aki nap mint nap látta: az Alföldről jött kordés kubikusok a munka után a lovaikat kötik be az ő egykori tanyája istállójába, amit maga épített.

Az őslakosok sokáig küzdöttek a hagyományos életrendjük elvesztésével. És a szorongással. De – milyen az élet! – eltelt néhány év, s úgy látták már: lakóhelyük gyarapodik. Nagy nehezen belenyugodtak a megváltoztathatatlanba. Mára a régi könnyeknek csak az emléke maradt.

A rovat további hírei: Mesél a múlt

Dunaújváros mesél: Út a vasmű freskójáig

Dunaújváros mesél: Út a vasmű freskójáig

2020. június 24. (szerda)

Szépséges találattal folytatódott a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog sorozata: a Népszabadság 1970-es lapszámában Domanovszky Endre festőművész elevenítette fel a Dunai Vasmű főbejáratát ékítő freskó születésének körülményeit. Szemelvények kedvcsinálókét – de ajánljuk a teljes összegzést!

Dunaújváros mesél: Új kikötő

Dunaújváros mesél: Új kikötő

2020. június 17. (szerda)

Remek korabeli riportot "talált" a DunaújvárosMesélPontHu – a Béke és Szabadság című képes hetilap hasábjain 1954-ben napvilágot összegzés az új kikötő életébe nyújt bepillantást – szokás szerint néhány kedvcsináló részlet következik, de jó szívvel ajánljuk az egész elolvasását is!

 Dunaújváros 70: remek online összeállítással jelentkezett a József Attila Könyvtár

Dunaújváros 70: remek online összeállítással jelentkezett a József Attila Könyvtár

2020. május 05. (kedd)

Visszaemlékezések, remek képek és fontos dokumentumok, hangképes összeállítással koronázva – pazar kollekcióval ünnepelte a városépítés kezdetének 70. évfordulóját az intézmény. A végén a film kötelező darab minden lokálpatriótának!

Boldog születésnapot, Dunaújváros!

Boldog születésnapot, Dunaújváros!

2020. május 02. (szombat)

Foltos, alig kivehető kép az első dokumentált felvételek egyike a városépítés kezdeteiről – a Duna-parti sikló építését örökíti meg. Itt és így kezdődött az új város építése 1950. május 2-án – összeállításunk Garancz István korabeli naplójának részleteivel eleveníti fel a 70 éve történteket. Boldog születésnapot, Dunaújváros! 

Dunaújváros mesél: Az ember és a gyár

Dunaújváros mesél: Az ember és a gyár

2020. február 14. (péntek)

Csodálatos kincset talált a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog: a Jelenkor című  irodalmi és művészeti folyóirat 1986-os számában Bertha Bulcsu író életútinterjúja olvasható Borovszky Ambrussal, a Dunai Vasmű legendás vezérigazgatójával. Az alábbiakban az interjú bevezetőjét idézzük – kedvcsináló céllal; egy valódi főszereplő szemüvegén át elevenedik meg a városépítés hőskora!

Az acél és a szén városa - angol szemmel

Az acél és a szén városa - angol szemmel

2020. február 05. (szerda)

Szaszkó Istvánnak a Mozgó Világ hasábjain megjelent, Sztálinváros és Komló párhuzamos történetét feldolgozó írt tanulmányát teljes terjedelmében a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blogon találják az olvasók – az alábbiakban néhány szemelvényt közlünk az összegzésből, bevallottan kedvcsináló céllal!

A közétkeztetés dolgozói nevében…

A közétkeztetés dolgozói nevében…

2020. január 21. (kedd)

Vastag-e a sör “gallérja”, mennyi hús van a főzelék mellett, tiszta-e a kanál, kés, elég erős-e a fekete kávé; elég gyors-e a kiszolgálás az üzemi étkezdékben, – az emberek ezen keresztül mérik le a közétkez­tetés és a vendéglátóipar dolgozói­nak munkáját. Nincs új a nap alatt: a Sztálinváros című lap 1955-ös cikke a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blogon.