Térköves járdaszakasz a Martinovicson
Mintegy száz méter hosszan megújult a járda a Martinovics utca végén.
Az elkészült munkálatot egy sajtóbejárás keretében szemlézte Vass Ádám, a Fidesz képviselőjelöltje és Csavajda Dávid, a DVZ Zrt. ágazatvezetője. Mint azt Vass Ádám felidézte, ezen járdaszakasz megújítására már korábban is igény volt a lakók részéről. Cserni Béla önkormányzati képviselő kezdte meg az építéshez szükséges tervek beszerzését, az engedélyezési eljárások megkezdését még hónapokkal ezelőtt. Vass Ádám pedig utánajárt a hivatal szakembereinél és koordinálta a megvalósítást.
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap
Mostanra készült el a százkét méteres szakasz felújítása, a Martinovics utca 27-35. előtt térköves burkolatot kapott a járda, szegélyezéssel és megfelelő vízelvezetés kialakításával egyetemben. A beruházás mintegy 6,7 millió forintba került. Vass Ádám arról is beszélt, hogy városszerte újulnak meg buszmegállók, többek között a Római körúton is. Még szükség volt a szakhatóságoknak egyeztetni amiatt, mert nem pont az eredeti helyükre kerülnek majd az új építmények, hanem egy kicsivel előrébb, de most már hamarosan ide is kiteszik a várókat.
A rovat további hírei: Közélet
Helyfoglaló roncsok helyett parkolóhelyek
2025. nov. 07.
Újabb adag közterületen "felejtett" autót szállított el az önkormányzat – egészen pontosan ezúttal 6 darabot. A még 2019-ben útjára indított akciónak köszönhetően már több tucat parkolóhely szabadult fel a városban – a "parkolófelszabadító" hadművelet változatlanul a dunaújvárosiak bevonásával folyik.
DSTV: fókuszban a meghatározó folyamatok
2025. nov. 07.
Az írott változatot már olvashatták, most itt a DSTV anyaga az elmúlt hónapok dunaújvárosi közéletét meghatározó ügyekről. Áttekintő interjú Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármesterrel. Hangkép.
Elkészült Újtelepen a Tündérkert Játszótér
2025. nov. 06.
Sok-sok munka van a Városvédők Újtelepért Egyesület és a nekik segítséget biztosító önkéntesek mögött. Elkészült a Tündérkert Játszótér felújítása – a gyermekek immáron szép és biztonságos közegben kapcsolódhatnak ki.
A Rómain folytatódik a lomtalanítás
2025. nov. 06.
Egyúttal erre a naptári évre be is fejeződik az önkormányzat népszerű sorozata a szombati akcióval. A városrész négy gyűjtőpontján várják a lomokat 8-14 óra között, tételes lista a hajtás után!
DSTV: újabb útfejlesztési tervek
2025. nov. 06.
A beszámolóval jelentkeztünk már, most itt a DSTV összegzése a legújabb belterületi útfejlesztésekről. A Venyimi úti kereszteződéstől egészen a McDonald's gyorsétteremig megújulhat az Aranyvölgyi út a Versenyképes Járások Program keretében. Hangkép.
Csöndes és nyugalmas, meghitt gyásznapok
2025. nov. 05.
Idén is meghitten emlékezhettünk eltávozott szeretteinkre a temetőben, a Duna-parton, valamint a Krisztus Király főtemplom urnatemetőjében. Mindenszentek és a halottak napja valóban a fájdalomról, a méltó emlékezésről, a családi és baráti kötelékek fontosságáról szólt.
Jót futott a város – szép eredménye lett
2025. nov. 05.
Emlékeznek még a "Jót, Fut a Város – Dunaújváros!" rendezvényre? A támogatók újfent jótékony cél érdekében fogtak össze. Az összefogásnak hála pedig terápiás-fejlesztő relaxációs szobával gazdagodott az Aprók Háza Tagóvoda.









