Dunaújváros Hetilap

„1956 nekünk nem emlék és történelem, hanem a szívünk és a gerincünk”

Brousil Csaba - 2019. október 23. 7:39

Az október 23-ai nemzeti ünnep előestéjén a temetői kopjafánál tartott megemlékezést a Fidesz helyi szervezete, melynek elnöke, Cserna Gábor mondott ünnepi beszédet.

A Himnusz közös eléneklése után Cserna Gábor felsorolta 1956 pentelei hőseit és méltatta történelmi jelentőségüket. Majd elmondta, hogy a Fidesz megalakulása pillanatától 1956 örökösének vallja magát, majd Faludy Györgyöt idézte: „1956 nekünk nem emlék és történelem, hanem a szívünk és a gerincünk”. Kiemelte, hogy ezeket az értékeket képviselve vezették a várost az elmúlt kilenc esztendőben.

  

- Célunk mindig is az volt, hogy fejlődő pályára állítsuk városunkat, ahol mi, valamennyien polgári életminőséget érhetünk el. Gondolkodásunk középpontjában az állt, mit tegyünk azért, hogy a dunaújvárosiak szebbnek, jobbnak érezzék lakókörnyezetüket, a várost szerethető otthonuknak tartsák – fogalmazott Cserna Gábor.

Hangsúlyozta, hogy kormányzati támogatással, minden lehetséges pályázati forrást megragadva Dunaújváros lendületes fejlődésnek indult az elmúlt években. A fejlődés, a fejlesztések állomásait nevesítette is. A felújított főtér, a megszépített Római városrész, a megerősített Duna-parti löszfal, a vasmű felújított I-es kohója, az így megmentett 3500 vasműs munkahely, a felújított Radari Sporttelep, a visszavásárolt és újjá épített zöld SZTK, az élményfürdő újbóli beindítása, az uszoda teljes rekonstrukciója, a Szalki-sziget rehabilitációja mind-mind arra utal, hogy szerethető otthont építettek a városból, annak polgárainak. Mint mondta közösséget is teremtettek a számtalan jótékonysági akcióval, a sport kimagasló támogatásával, a nagyrendezvények megszervezésével és lebonyolításával és a különböző korosztályok rendszeres anyagi támogatásával.

- A dunaújvárosi temetőben a kopjafát a rendszerváltozás hajnalán három magánszemély állíttatta 1956 hősei előtt tisztelegve. A szocialista városvezetés regnálásának évei alatt mi mindig itt, külön emlékeztünk. Majd mi, a Fidesz Dunaújvárosi Szervezete tettük ezt a helyet a városi megemlékezés helyszínévé. Ma újból külön emlékezünk. Hosszú út, kemény munka vár ránk, amíg ez a hely újból a város közös tisztelgésének helyszíne lesz. A munkától nem félünk, el fogjuk végezni. Számítok rátok! Hajrá Magyarország, hajrá Dunaújváros – zárta beszédét Cserna Gábor.

Ezután a koszorúk és a virágok elhelyezése következett a kopjafánál, majd a Szózattal zárult a megemlékezés.

A rovat további hírei: Közélet

A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!

A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!

2024. ápr. 30.

A majálisra időzített véradással kezdődik a véradások sora, és sok-sok vidéki helyszínen számít az önkéntesek aktivitására a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Nem csökken a vérigény – minden cseppje kincs! 

Vidámság a szerető család körében

Vidámság a szerető család körében

2024. ápr. 29.

Mészáros Istvánné, Mária néni április 23-án ünnepelte a 90. születésnapját. Az önkormányzati köszöntésre pedig hetek óta készült: gondosan kiválogatta a ruháját, és még a fotózáshoz is instrukciókat adott, hiszen fontos volt számára, hogy előnyös képek szülessenek a jeles alkalomról. 

Új járda, felújított parkolók, újjá varázsolt szabadidős teniszpálya

Új járda, felújított parkolók, újjá varázsolt szabadidős teniszpálya

2024. ápr. 28.

Tavaly elkezdődött, idén pedig folytatták a Mátyás király utca járdafelújítását, sőt parkolókat is újítottak fel, két hete pedig egy régi teniszpálya születhetett újjá. Tóth Kálmán, a terület önkormányzati képviselője Pintér Tamás polgármesterrel találkozott a rekonstrukciók helyszínein.

Petschnig Mária Zita szerint rossz irányba robogunk a zsákutcában

Petschnig Mária Zita szerint rossz irányba robogunk a zsákutcában

2024. ápr. 27.

Petschnig Mária Zita közgazdász tartott előadást a Dunaújvárosi Estek legutóbbi állomásán. A téma iránt érdeklődőket a Városháza „C” épületének emeleti dísztermében várta a szervező „Rajta, Újváros!” Egyesület.

Praktikus és hasznos felújítást végeztek a Technikum városrészben

Praktikus és hasznos felújítást végeztek a Technikum városrészben

2024. ápr. 27.

Eddig a füves területen kitaposott ösvények voltak, a lakók kérésének megfelelően most zúzott kővel alakítottak ki gyalogos utakat a Technikum városrészben, az Esze Tamás utca, Vörösmarty utca, Gábor Áron utca által határolt területen.

Rendszeres és kiemelt közbiztonsági ellenőrzések a város közterein

Rendszeres és kiemelt közbiztonsági ellenőrzések a város közterein

2024. ápr. 27.

Hajléktalan kérdésben tökéletes válasz valószínűleg nem létezik, megoldásra viszont szükség lenne. Amíg ez nem születik meg, addig a hajléktalanok problémát jelentenek a közterületeinken, és zavarják a mindennapjainkat. Szabó Zsolt alpolgármester a Technikum, és azon belül is a 6-os választókerület képviselője az egyenruhások segítségét kérte.

Gurisatti Gyula lett Dunaújváros díszpolgára

Gurisatti Gyula lett Dunaújváros díszpolgára

2024. ápr. 26.

A város 73. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a kitüntető címet a többszörös búvárúszó világbajnok és paralimpikon Pintér Tamás polgármestertől a felújított Mondbach-kúriában pénteken délután.