Bravúros pontszerzés Debrecenben

doszerk - 2019. október 16. 19:46

Óriásit küzdött, s nagyon értékes pontot szerzett Debrecenben a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Debrecenben, az idei szezonban még veretlen, öt győzelemmel és egy döntetlennel álló DVSC otthonában folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese. Az összecsapásnak a házigazdák voltak az esélyesei, ám György László vezetőedző abban bízott, hogy taktikus, fegyelmezett játékkal képesek lesznek jó mérkőzést játszani a több volt dunaújvárosi játékossal felálló házigazdákkal.

A kezdésre nem is lehetett komolyabb panasza szakvezetőnknek, mert Bouti Fruzsina révén a mieink szerezték meg a vezetést, s bár a hazaiak gyorsan fordítottak, a folytatásban felváltva szerezték góljaikat a csapatok, így a 8. percben még 4-4-es állást mutatott az eredményjelző. Az első tíz perc végéhez érve elhibázott pár támadást együttesünk, s ezt kihasználva 8-5-re megléptek a vendéglátók, ám erre is volt válasza a Kohásznak, mely Szekerczés és Szalai találataival a 16. percre utolérte ellenfelét (8-8).

A Debrecen azonban ismét újítani tudott, másodszor is meglógott hárommal, s ugyan innen még egyszer sikerült visszakapaszkodni 13-12-re, a hajrában valamivel pontosabbak voltak a hajdúságiak, így a szünetre 15-13-as hazai vezetéssel vonultak a csapatok.

A második felvonást ismét jobban kezdte ellenfelénél a Kohász, ám Bouti újabb találata után hiába volt több lehetőség is az egyenlítésre, sajnos rendre rossz megoldást választottunk az ellenfél kapuja előtt. Ezzel együtt a debreceniek sem tudtak meglépni a Kohásztól, mert a kapuba visszaálló Csapó Kyra egymás után több védést is bemutatott, s mikor a 41. percben Monár Beatrix is bevette a hazai kaput, végre sikerült egalizálnia kézilabdázóinknak (17-17). Jött is azonnal a hazaiak időkérése, mely után még kétszer átvette a vezetést a DVSC, ám a mieink rendre egalizáltak, majd a 46. percben Sirián találatával átvették a vezetést is (19-20). György László a 48. percben, 20-20-as állásnál kérte ki második idejét, ám ezt követően csak a kapusok brillíroztak mindkét oldalon.

Képek: DO-archív

A gólcsend az 54. perc elején tört meg, mikor Szekerczés büntetőből mattolta Triffa Ágnest, s ekkor a hazaiakon volt az időkérés sora, mely után Kovács Anna egyenlített ismét, így bő öt perccel a meccs vége előtt sem lehetett megtippelni, hogy ki örülhet majd a végén (21-21). Szekerczés újabb találatára ismét Kovács válaszolt, majd ismét a kapusok pillanatai következtek, mert előbb Triffa védett hetest, majd Csapó hárított átlövést, így két és fél perccel a meccs vége előtt is egálra álltak a csapatok (22-22). Szalai Babett újra a mieinket juttatta előnyhöz, ám Bouti kiállítása miatt emberhátrányban kellett befejeznie a találkozót együttesünknek, mely Vantara-Kelemen egyenlítése után sem hibázott, s Szekerczés újabb gólja után nagyon közel került a győzelemhez (23-24). Bulath Anita büntetőjére sajnos nem volt ellenszere Csapó Kyrának, s bár az utolsó tizenöt másodpercben a mieink támadhattak a győzelemért, Szekerczés próbálkozását védte Triffa, így a mérkőzés végül 24-24-es döntetlennel ért véget, ami parádés eredménynek számít a kohász kézilabdázóitól.

György László: - Elsősorban a védekezésről szólt a mai mérkőzés, azzal tudtunk pontot szerezni egy nagyon erős Debrecen otthonában. Keményen, agresszívan védekeztünk, mely mögött a második félidőben volt egy nagyon jó kapusteljesítmény is, így győzelemmel felérő döntetlennel utazhatunk haza. Támadásban ugyan voltak megtorpanásaink, de mindig akadt valaki, aki kirántott minket ebből, igazi csapatmunka volt ez, gratulálok a lányoknak ezért a szép eredményért.

DVSC Schaeffler – DKKA 24-24 (15-13)

DKKA: Csapó – Grosch 1, Szekerczés 9 (2), Bouti 4, Sirián 1, Szalai B. 6, Kazai. Csere: Stojak (kapus), Nick, Mihály P. 1, Csavlovics 1, Ferenczy, Jovovics, Molnár B. 1, Triscsuk. Vezetőedző: György László.

A rovat további hírei: Sport

A sereghajtó ellen zárják az évet

A sereghajtó ellen zárják az évet

2024. dec. 16.

Idegenben, a Tihany otthonában lép pályára a Dunaújváros Futsal együttese az NB II Nyugati Csoportjának tizenegyedik fordulójában ma este háromnegyed nyolctól.

A világbajnok franciák legyőzésével Eb-bronzérmes a magyar válogatott

A világbajnok franciák legyőzésével Eb-bronzérmes a magyar válogatott

2024. dec. 15.

A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.

Hamarosan új borításon játszhatnak a röpisek

Hamarosan új borításon játszhatnak a röpisek

2024. dec. 15.

Pénteken megkezdték a felújítást, s januárra elkészül a Dózsa iskola tornatermének új, Gerflor-borítása.

DSTV: nemzetközi vizsga Dunaújvárosban

DSTV: nemzetközi vizsga Dunaújvárosban

2024. dec. 14.

Közel 50 kutyás-gazdis páros vett részt a LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület első nemzetközi vizsgáján-versenyén. A párosok több különböző szakágban adtak számot a tudásukról cseh bírók közreműködésével. Hangkép.

Két játszmáig bírta a DKSE

Két játszmáig bírta a DKSE

2024. dec. 14.

Közel járt a szettgyőzelemhez a Kecskemét elleni találkozón a DKSE felnőtt röplabda csapata, ám a rutinosabb vendégek végül 3-0-s sikerrel vitték el a pontokat Dunaújvárosból.

Sorsoltak a Magyar Kupában

Sorsoltak a Magyar Kupában

2024. dec. 13.

A DVTK Jegesmedvék, vagy a DEAC lesz a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak ellenfele a Magyar Kupa ötödik körében.

Jó tanulókat, jó sportolókat köszöntöttek

Jó tanulókat, jó sportolókat köszöntöttek

2024. dec. 13.

Huszonöt diák vehette át a "Jó tanuló – jó sportoló"” díjat a Megyei Diáksport Egyesület év végi gáláján Székesfehérváron.