Elvárható a győzelem

spigott - 2019. október 5. 8:14

A fővárosban folytatja a bajnoki küzdelmeket ma délután öt órától a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata.

Nem kis izgalmak után aratott 12-11-es sikert a nyáron alaposan megerősített újonc III. Kerületi TVE elleni bajnoki nyitányon a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata. Mihók Attila tanítványai a mérkőzés nagyobbik részében csak futottak az eredmény után, ám rutinjuknak és pontosabb játékuknak köszönhetően végül sikerült behúzniuk az új szezon első tétmeccsét. Vízilabdázóinkra ma valamivel könnyebbnek ígérkező összecsapás vár, ugyanis délután öt órától a jobbára fiatal játékosokkal felálló Budapesti Honvéd SE ellen ugranak medencébe Gurisatti Grétáék a Kőér utcai uszodában.

Kép: DO-archív

A fővárosiak nem a legjobban kezdték a szezont, de ez nem is volt meglepő, hiszen a bajnok UVSE-t sodorta útjukba a sorsolás, s ahogy az várható is volt, nem volt esélyük még a szoros meccs elérésére sem a lényegesen komolyabb játékerőt képviselő címvédő ellen (28-2). Számszerű eredmény jóslásába természetesen nem szeretnénk vállalkozni, ám abban az esetben, ha a mieink az első perctől az utolsóig hozzák azt, amit valóban tudnak, úgy nem okozhat gondot számukra a két bajnoki pont megszerzése.

A rovat további hírei: Sport

Egyéni összetettben döntőztek a tornászok

Egyéni összetettben döntőztek a tornászok

2025. okt. 23.

Tizennyolcadik helyen végzett a jakartai tornász világbajnokság egyéni összetett fináléjában a DKSE kiválósága, Mayer Gréta.

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

2025. okt. 23.

Felemás játékkal, de magabiztos győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Győr elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Újabb dupla siker

Újabb dupla siker

2025. okt. 22.

A DFVE serdülő és ifjúsági vízilabdázói is magabiztos győzelemmel zárták a Tatabánya-Semmelweis OSC elleni mérkőzésüket a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

2025. okt. 22.

A Gurics György Birkózó Centrumban köszöntötte a közelmúltban véget ért világbajnokságokon szereplő dunaújvárosi birkózókat Barta Endre alpolgármester.

Három döntős hely Jakartában

Három döntős hely Jakartában

2025. okt. 21.

Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.

DSTV: vár a ring

DSTV: vár a ring

2025. okt. 21.

Településünk széles sportági kínálatának egyik jeles szereplője a Dunai Ökölvívó Sportegyesület. Az edzők elkötelezettek a sportág népszerűsítése mellett – a fiatalok mellett gondolnak az idősebb sportolókra, s persze azokra is, akik elsősorban hobbiszinten foglalkoznának az ökölvívással. Hangkép.

Biztos VRCK-siker a nyitányon

Biztos VRCK-siker a nyitányon

2025. okt. 21.

Nem adott esélyt röplabdázóinknak a tavalyi bronzérmes Kazincbarcika a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának első fordulójában.