Felvidéken remekeltek a lábtoll-labdások
Két ezüstéremmel és egy hatodik hellyel zárták felvidéki versenyüket a Gárdonyi iskola lábtoll-labdásai.
A Magyar Lábtoll-labda Szövetség a Nemzeti Együttműködési Alap Kárpát-medencei fiatalok kulturális és sporttalálkozója című pályázatán a Kisgéresi Sportegyesülettel együttműködve támogatást nyert. A pályázat 2019. október 22-től 24-ig Felvidéken megvalósuló részére a Gárdonyi iskola lábtoll-labda csapata is meghívást kapott. A dunaújvárosi diákok nagyon tartalmas programokon vettek részt, és kiválóan szerepeltek, erről Kohán Árpádné, a gárdonyisok felkészítője is elégedetten számolt be.
- Nagyon örültünk a lehetőségnek, annak, hogy a szövetség már ilyen programokon is számít csapatunkra. Négy tanulónk – Kattári Dávid, Lednecki Patrik, Irowa Noel és Rabi Marcell – utazott október 22-én Újszászra, ahol csatlakoztak az ország többi lábtoll-labda csapatából válogatott résztvevőkhöz. Itt kell köszönetet mondanunk Varga Ildikó szülőnek, aki elkísérte diákjainkat. A csapat programja rendkívül színes volt. Nemcsak lábtoll-labdáztak, hanem egyéb sporttevékenységre is lehetőségük volt a számos szabadidős és kulturális program mellett.
Kedden útjuk a boldogkői várba vezetett először, ahol a "vár lovagja" vezette a csoportot korhű beszédstílussal. Szállásuk a pácini Gólyafészek Gyermektáborban volt. Nagyon jól érezték magukat, mert szabadidejükben számos tevékenység közül válogathattak, így csónakázásra, csocsóra, golfra, tekére, billiárdra, pingpongra és focira is jutott idő. Szerda volt a lábtoll-labdázás napja. A szlovákiai Királyhelmec gimnáziuma adott helyet a versenynek, amin nagyon szépen szerepeltek, ugyanis csapatban ezüstérmet szereztek a dunaújvárosiak, a párosok versenyszámában Kattári Dávid és Irowa Noel a második, míg Lednecki Patrik és Rabi Marcell a hatodik helyen végzett. Erre az eredményre nagyon büszkék lehetünk, mert a programot elsősorban a serdülő korcsoportnak szervezték, s jelenleg egyik tanulónk se tartozik még közéjük.
Képek forrása: Varga Ildikó
Rabi Marcell ebben a naptári évben még csak újonc, a többiek pedig gyermek korcsoportúak. Jó teljesítményük köszönhető az edzéseken végzett kitartó és fegyelmezett munkának, valamint annak, hogy minden meghirdetett versenyen indulnak, így magabiztos versenygyakorlattal rendelkeznek. Napközben – két versenyszám között – lehetőségük volt kicsit sétálni Királyhelmecen, este pedig egy túra vezette őket vissza a szállásra, Pácinba. Csütörtök, a záró nap, ismét a szórakozásé volt. Sátoraljaújhelyen a kalandparkban libegőztek, boboztak. Bízunk benne, hogy töretlen munkánknak köszönhetően máskor is kapunk ilyen lehetőséget a szövetségtől, s több tanulónk is rész vehet hasonló programokon, pihenésre azonban nincs sok idő, mert 26-án utazik a csapat Szepetnekre, a gyermek OB-ra.
A rovat további hírei: Sport
Fiatalok a főszerepben
2025. nov. 07.
Ezúttal nem lesz dunaújvárosi résztvevője a magyar női vízilabda válogatott háromnapos összetartásának.
BL-feladatok előtt a vízilabdázók
2025. nov. 07.
A Fabó Éva Sportuszodában látja vendégül a görög Alimos NAC Betsson gárdáját a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörében ma este hét órától.
A hokikapitány szerint más univerzum az elitvilágbajnokság
2025. nov. 06.
Majoross Gergely szövetségi kapitány szerint más-más univerzum a divízió I/A világbajnokság és az elitmezőny, amelyben a magyar férfi jégkorong-válogatott is szerepel.
Két vereség az Andersenben
2025. nov. 06.
A DAB-ASP gárdája szoros csatában, a DUE-Worm Angels sima meccsen szenvedett vereséget a jégkorongozók Andersen Ligájának legutóbbi fordulójában.
Közel volt a bravúrhoz a DFVE
2025. nov. 05.
Óriási küzdelemben, az utolsó percben kapott góllal szenvedett vereséget az UVSE otthonában lejátszott bajnoki rangadón a DFVE női vízilabda csapata.
Debreceni előny a kupában
2025. nov. 05.
Remekül küzdött, de hullámzóan játszott, s végül három szettes vereséget szenvedett a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a DKSE röplabda csapata a DEAC ellen.
Nehéz helyzetben a DKKA
2025. nov. 04.
A csapatot üzemeltető kft. anyagi helyzete miatt veszélybe került a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női kézilabdázóinak szereplése a 2025/2026-os szezonban.








