Halálos vasúti baleset Nagyvenyimnél
A nagyvenyimi vasúti kereszteződésben egy autó és egy vasúti munkagép ütközött. A balesetben az autó sofőrje életét vesztette.
Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján 2019. október 21-én 8 óra körül, Nagyvenyim vasúti kereszteződésében, eddig ismeretlen okokból egy autó, és egy vasúti munkagép ütközött. A baleset során a személygépkocsi sofőrje a helyszínen életét vesztette. A rendőrség a balesettel érintett útszakaszt lezárta és a helyszínelést megkezdte. A balesethez a dunaújvárosi hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanították az autót. A vasúti közlekedésben forgalomkorlátozásra kell számítani a Dunaújváros és Mezőfalva közötti vonalon.
A rovat további hírei: Közélet
Visszatér a dunaújvárosi autóvásár április 6-án
2025. már. 26.
Az elmúlt évek egyik legjobban sikerült kezdeményezése Mezei Zsolt alpolgármesterhez köthető: április első vasárnapján ismét lesz dunaújvárosi autóvásár! Az akció 2024-ben már bizonyított, decemberben azt ígérték, folytatódik. Így is lesz.
Közös akciót kezdenek a Duna védelméért
2025. már. 25.
Természetes vizeink megóvása fontos feladatunk. A víz nélkül nincs élet, édesvizeink pótolhatatlan értékek, amelyeket gondoznunk kell. Példaértékű összefogás rajzolódott ki Dunaújvárosban a Duna-part megtisztítására – a Kék Duna Környezetvédelmi Projekt szemléletformáló akciójához rengetegen csatlakoztak – köztük a város önkormányzata is.
Jubileum: 50 éves a Duna-parti Tagóvoda (galériával)
2025. már. 25.
A Duna-parti Tagóvoda idén lesz 50 éves, s ahogy azt születésnap vagy jubileum apropóján illik, jó hangulatú ünnepséggel tisztelegtek a jeles évforduló előtt. A nagyszabású eseményre meghívták más tagóvodák közösségeit és Barta Endre önkormányzati képviselőt is.
100 éves lett Julianna néni – sok boldogságot!
2025. már. 23.
Igazán kerek évforduló, 100. születésnapja alkalmából köszöntötte az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester a konyári születésű Szabó Lajosnét, Julianna nénit. A 100 éves szépkorú hivatalosan is városunk egyik legidősebb polgára – fiai körében fogadta a jókívánságokat.
DSTV: a diakonisszák története
2025. már. 23.
Különleges kiállításra várja az érdeklődőket az evangélikus templom galériájában március végéig, derül ki a DSTV összeállításából. A diakonniszák életét bemutató tárlatból kiderül, kik is voltak ők, és milyen szerepet töltöttek be a történelemben. Hangkép.
Tegyünk együtt a menstruációs szegénység ellen!
2025. már. 22.
Világszinten ismert probléma a menstruációs szegénység. Hazánkban is különböző akciókkal szeretnék enyhíteni a gond súlyosságát, viszont ehhez szükség van külső támogatásra is. Az Útkeresés Segítő Szolgálat és az Érted vagyunk 1987 Alapítvány folyamatosan várja a női higiéniai termékeket és a felajánlásokat.
Helyben is fontos a víz világnapja
2025. már. 21.
Minden évben március 22-én ünnepeljük a víz világnapját – ennek apropóján osztotta meg gondolatait elkötelezett zöld politikusként Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Sajnos érezni már a klímaváltozás hatásait, a városi vízháztartás azonban biztonsággal üzemel.