Hazai döntetlen
Két büntetőt is kihagyott a Dunaferr futsal csapata, így csupán az egyik bajnoki pontot tudta itthon tartani a Nyírgyulaj elleni mérkőzésen.
Hosszabb szünet után, mivel a válogatott VB selejtező tornája miatt szünetelt a bajnokság, az NBI 8. fordulójában a Dunaferr DUE Dutrade FC a Nyírgyulaj KSE elleni derbijével folytatódott az idei bajnoki sorozat. Ha az előző szezonokat vettük volna figyelembe az esélyeket illetően, akkor biztosan a Dunaferr győzelmére voksolhattunk volna, ez azonban az 2019-2020-as szezonra megváltozott. Ennek oka, hogy amíg a mieinktől a meghatározó játékosok távoztak, addig a Nyírgyulaj jelentősen, a székely, sokszoros román válogatottal, Csoma Alpárral, valamint ukrán játékosokkal megerősítette keretét. Így inkább szoros, nagy csatára számíthattunk, nem pedig egy előre lefutott meccsecskére. Azt nem lehetett mondani, hogy egymásnak estek volna a felek, mivel az első lövésre több, mint három percet kellett várni.
Azt Fridrich követte el, melyet Pallai szépen védett. A folytatásban több rossz passz csúszott mindkét oldalon a játékba, majd Nagy tornáztatta meg Cseresnyést, aki spárgázva védett, majd Németh Péter tíz méterről leadott lövését ölelte magához a vendégek kapusa. A hetedik percben hatalmas védelmi hibát használt ki a Nyírgyulaj. A saját kapuja előtt vesztette el a labdát Csányi, mely Csoma elé került, aki higgadtan gurított a kapuba (0-1). Egy perccel később Pál szinte a felező vonalról végzett el szabadrúgást, melyet Pallai lábbal hárított. A tizedik percben azonban egyenlített a Dunaferr. Kiváló háromszögelés után Pál remek passzát Klacsák a hatoson belülről vágta a hálóba (1-1). Az egyenlítés erőt adott a Dunaferrnek, melyet Pál szabadrúgása jelzett, melyet a vendégek kapusa bravúrral szedett ki a jobb felső sarokból. Pál Patrik lövő kedvét ez nem vette el, hiszen ezt követően gyors egymásutánban is veszélyeztetett. A hazai fölényt azonban Fridrich sem tudta gólra váltani, hiszen a felső léc alá tartó labdáját Pallai tornázta ki.
A 14. perc legvégén összejött a vendégek hatodik szabálytalansága is, így jöhetett a Dunaferr büntetője. Azt Pál végezte el, aki a kapufát találta telibe. A félidő hajrájában helyzetekig nem jutottak a csapatok, akik így 1-1-el fordultak. A térfélcsere után Lapa emelt kapu fölé, majd Pál végezhetett el szabadrúgást a vendég kaputól tíz méterre. Az életerős lövést Pallai reflex mozdulattal ütötte oldalra, majd Németh Péter laposan megküldött labdáját spárgázta ki a kapus. A 25. percben Fridrich tört előre gólt érően, labdája azonban csak oldalról érte el a hálót. Pár perces mezőnyjáték után Horváth tette keresztbe a labdát a kapu előtt, melyről Klacsák csupán centikkel maradt le. A küzdelem kiegyenlítődött, viszont a kapuk sokáig nem forogtak veszélyben. Ezt törte meg Németh Péter és Pál Patrik, akiknek lapos bombáit hatástalanította Pallai. Az utolsó perceket megpróbálta megpörgetni a Dunaferr. A passzokat felgyorsították Klacsákék, a mezőfölény azonban meddő volt.
A vendégek kapusa volt a mezőny legjobbja!
Pál szinte a felezőről bombázott négy perccel a vége előtt, de pár centit tévedett, míg a túloldalon Cseresnyés hárította Sánta lapos lövését. Így léptünk be az utolsó két percbe, melyben nagyot hibáztak a vendégek, ugyanis kezezés miatt büntetőhöz jutott a Dunaferr. A labda mögé ezúttal Csányi állt, de nem tudta gólra váltani a lehetőséget, mely az utolsó gólszerzési lehetőségnek bizonyult, vagyis maradt a döntetlen, és a pontosztozkodás.
Dunaferr DUE Dutrade FC - Nyírgyulaj KSE 1-1 (1-1)
Dunaferr DUE Dutrade FC: Cseresnyés – Németh P., Klacsák 1, Szeghy, Pál. Cserék: Rigó, Gergely – Dorogi, Fridrich, Faragó, Danó, Csányi, Németh L., Horváth. Vezetőedző: Fehér Zsolt.
Nyírgyulaj KSE: Pallai – Sánta, Vlasovych, Csoma 1, Lapa. Cserék: Opre, Dobó – Vass, Nagy, Fekete, Pazonyi, Baizsur. Vezetőedző: Lovas Norbert.
A rovat további hírei: Sport
Minden éremből jutott a fiataloknak
2025. aug. 18.
Egy első, egy második és egy harmadik helynek örülhettek a DKKA kézilabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán a mögöttünk hagyott hétvégén.
BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)
2025. aug. 18.
Szokás szerint remek hangulatban rendezték meg a BMW-sek hagyományos nyári márkatalálkozóját, a Bimmer Parádét a Szalki-szigeten, ahol csütörtöktől vasárnapig várta számtalan izgalmas program a résztvevőket.
Újabb döntetlen, ezúttal idegenben
2025. aug. 18.
Hiába vezetett ismét két góllal, az Érd elleni mérkőzést követően ezúttal a Dombóvár ellen ért el 2-2-es döntetlent a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászatban.
Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n
2025. aug. 17.
Nem okozott gondot a hollandok legyőzése sem, így az ötödik helyen fejezte be a brazíliai világbajnokságot a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott.
DSTV: készülnek a szezonra
2025. aug. 16.
A régi Bánki épülete hétről hétre pingpong labdák pattogásától hangos. A Pentele ASE játékosai elkezdték a felkészülést a következő szezonra, ott jártunkkor is folyt az intenzív munka, az edzésen keményen dolgoztak az egyesület sportolói. Hangkép.
Ötödik helyért játszik a válogatott
2025. aug. 16.
Minden negyedet megnyerve aratott sima győzelmet a brazilok ellen a magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.
DSTV: táborozók a vízben
2025. aug. 15.
A Fabó Éva Sportuszodában heteken át várták a gyerekeknek – a DFVE vízilabda tábora idén is nagy sikert aratott. Tematikus eseményekkel kedveskedtek a táborozóknak, mindenki garantáltan élményekkel gazdagodva térhetett haza a medence mellől. Az elmúlt időszakot Miskovicz Zsuzsanna értékelte. Hangkép.