Követve a lakossági igényeket
Kulcs települését érintő fejlesztésekről számolt be dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos és Jobb Gyula polgármester.
Dr. Galambos Dénes kiemelte, hogy Kulcson a lakosság száma az elmúlt 18 évben gyakorlatilag megduplázódott. Amellett, hogy ez országosan is egyedülálló jelentős mértékben befolyásolta, befolyásolja a község jövőjét is és számos infrastrukturális fejlesztést kíván meg. Ezek közé tartozik az iskola és a bölcsőde fejlesztése valamit a csatornázás kérdése.
A 2014-ben megválasztott Képviselő Testület a rendelkezésére álló ismeretek birtokában, felelős gondolkodású népképviseleti szervként 2016-ban határozatot hozott arról, hogy kizárólag önerőből, önkormányzati finanszírozással a szükséges iskolafejlesztést megtervezteti, a terveket engedélyezteti, melyre közel 4 millió forintot biztosított.
A teljes felújítás közel 500 millió forintos bekerülési összege messze túlmutat az iskola és az önkormányzat anyagi lehetőségein, így annak megnyugtató megoldása állami támogatás nélkül nem lehetséges. Így, mint dr. Galambos Dénes elmondta Kásler miniszter úrhoz fordulnak a szükséges források mielőbbi biztosítása érdekében, egyedi kormánydöntést kezdeményeznek, mivel az ilyen pályázatok már determináltak. A helyi bölcsőde esetében pedig elbírálás alatt van az a kétszáz millió forintos pályázat, melyből annak felújítása lenne megvalósítható és a melyet a választókörzet vezetése kiemelten támogat.
Történelmi léptékű fejlesztés valósul meg Kulcson és Dunaújvárosban a város északi lakóövezeteiben élők régi vágya teljesül a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésével, mely 2020. őszén fejeződik be.
Jobb Gyula megköszönte Dr. Galambos Dénesnek és a kormánynak, hogy ilyen nagymértékben támogatják a települést. Elmondta, hogy ezt a megkezdett munkát a jövőben is szeretné folytatni.
A rovat további hírei: Közélet
Nagy munka zajlik az Útkeresés udvarán
2024. nov. 15.
A hivatalos átadónak még nincs időpontja, de nemsokára új játszótérelemekkel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. De nem véletlenül volt a területen Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a Hankook önkéntesei, illetve a Pentelei iskola különítménye sem.
Tart a tervezés, szociálisan érzékeny, a jövőbe mutató költségvetésünk lesz
2024. nov. 15.
Elkezdődött városunk következő évi költségvetésének a tervezése, tájékoztatta honlapunkat Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester. Hogy pontosan mit tartalmaz majd a büdzsé azt az Országgyűlés által előterjesztett költségvetési törvény elfogadása után lehet tudni. Addig viszont folyhat az előkészítés.
Megemelt támogatás érkezik decemberben
2024. nov. 14.
Városunk közgyűlése októberi ülésén módosította a szociális rendeletét, amelyben összegszerűen megemelte, és évi két alkalomra bővítette az időskorúak természetbeni rezsitámogatását. Ennek köszönhetően nyugdíjasaink a december havi távhő-szolgáltatási díjból, jóváírás formájában kapják meg a támogatást.
Pappné Grabant Ilona: "az emberek otthona nem a lakásuk ajtajáig tart"
2024. nov. 14.
Pappné Grabant Ilona a 8-as választókerület megválasztott képviselője, és mint minden körzeti képviselő, ő is a "Rajta, Újváros!" Egyesület színeiben indult és nyert. Október óta látja el ezt a feladatot, sőt, városunk idősügyi tanácsnokának is megválasztották. Cikluskezdeti beszélgetést kértünk és kaptunk tőle.
Új Esély Központ: helyük lett a helyi szociális rendszerben
2024. nov. 14.
Áprilisban nyitotta meg hivatalosan is kapuit, a volt Bánki iskolában, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió, ahol nappali szociális központot üzemeltetnek. Azóta eltelt időben sok szenvedélybeteg fordult meg náluk, részük van a helyi szociális rendszerben. A tapasztalatokról, az eddig elvégzett munkáról egyeztetett szerdán délután Barta Endre alpolgármester.
Teljesen megújultak a köztemetőben a II. világháborús sírok és emlékhelyek
2024. nov. 14.
Megújult a Mondbach-kúria, az előtte lévő szovjet hősi emlékművet áthelyzete az önkormányzat, a területet rendezte, elvégezte a parkosítási, virágültetési munkálatokat. Szerdán a huszonnyolc exhumált szovjet katona földi maradványait a Dunaújvárosi Köztemetőben helyezték végső nyugalomra, ahol teljesen megújult a katonai parcella.
A Dunaújvárosért díj kitüntetettjei
2024. nov. 14.
Dunaújváros közgyűlése különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Összeállításunkban hétről hétre felelevenítjük a 2019-2024-es önkormányzati ciklusban díjazottak névsorát, életútját – a Dunaújvárosért díjjal kezdünk!