Méltó megemlékezés Liszi Ferencre

Szárszó Lajos - 2019. október 1. 8:25

A kiváló testnevelőről, nagyszerű edzőről emléktorna keretén belül emlékeztek meg az U13-as röplabdázók.

Nagyszerűen megszervezett emléktornán méltón emlékeztek meg Liszi Ferencről, a kiváló testnevelőről, pedagógusról, edzőről a DSE Röplabda Akadémia által megszervezett nyolc csapatot felvonultató U13-as röplabda tornán. A fiatalok a megemlékezés mellett természetesen játékkal is előrukkoltak. Az igen erős mezőnyben a házigazdák nem vallottak szégyent annak ellenére sem, hogy végül a hatodik, illetve a hetedik helyen végeztek.

Dolmán Viktor edző, szervező: Kiemelten fontosnak tartom, hogy minden évben megemlékezzünk Feri bácsiról, aki kiemelkedően sokat tett a dunaújvárosi röplabdáért. Tavaly hagyományteremtő céllal indította útjára Kövessy Balázs a tornát, és bizton állíthatom, ezt a szezon előtt minden évben meg fogjuk rendezni. A torna jól sikerült, igazán magas színvonalú röplabdát láthattunk a gyermek csapatoktól a Dózsa iskolában. Mi Szűcs Ákos kollégámmal közösen a szezon elején kezdtük el a munkát a miniknél, mely gárda a tavalyi másodosztályú csapatomra épül. A torna pontos képet adott arról, hogy mi hol tartunk a felkészülésben, és ellenfeleinket is fel tudtuk mérni, hogy ki hol tart. Mi még az elején járunk a dolgoknak, de azt gondolom, hogy a bajnokságban a csapatunk képes lesz arra, hogy felvegye a versenyt az ország többi mini csapatával. A hétvégi torna méltó megemlékezés volt Feri bácsiról, akinek élete a röplabdázásról, azon belül pedig az utánpótlás nevelésről szólt.

 

A Liszi Ferenc Emléktorna végeredménye: 1. Szolnoki Sportiskola 2, 2. KESI Vásárhelyi, 3. Lőrinc 2000, 4. KESI Arany 1, 5. KESI Arany 2, 6. DSE Röplabda Akadémia 1, 7. DSE Röplabda Akadémia 2, 8. Szolnoki Sportiskola 1.

A DSE Röplabda Akadémia csapatai: Csepcsényi Máté, Csóka Bálint, Lampert Ádám, Farkas Áron, Gerháth Zalán, Téglás Péter, Szuromi Donát, Nagy Dominik, Tasnádi Viktor, Holczer Gábor, Telek Olivér, Gyarmati Tóth Martin, Novák Dorián. Edző: Dolmán Viktor és Szűcs Ákos

A rovat további hírei: Sport

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

2024. ápr. 19.

Amennyiben nyer Szegeden, a harmadik helyen fejezi be a bajnokság alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata.

DSTV: eredményes birkózók

DSTV: eredményes birkózók

2024. ápr. 18.

Legyen szó veteránokról, vagy a akár a fiatalabbakról, a DKSE birkózói rendre hozzák a szép eredményeket. Helyzetjelentést kértünk Kiss Károly edzőtől, aki beszélt az utánpótlásról, s persze Pupp Viktóriáról és Nyikos Veronikáról is. Hangkép.

Nem volt esély Gödöllőn

Nem volt esély Gödöllőn

2024. ápr. 18.

A Kistext ellen meccs nélkül nyertek, a házigazda Gödöllőtől viszont kikaptak a DSE Röplabda Akadémia fiataljai az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Biztos sikerek idegenben

Biztos sikerek idegenben

2024. ápr. 18.

Nem okozott gondot a két pont megszerzése a DKKA serdülő és ifjúsági csapatának a Csepel elleni korosztályos bajnokin.

DSTV: tudnivalók a horgászatról

DSTV: tudnivalók a horgászatról

2024. ápr. 17.

Egy horgásznak nem kell bemutatni, hogy miért jó, vagy miért különleges a horgászat. Aki még nem próbálta, az talán közelítse meg onnan, hogy ez egy olyan elfoglaltság, amely egyszerre lehet hobbi, sport, és igazi versenyzés – mikor mire van igényünk ugyebár. Arról, hogy ennek mi a szépsége, és mire van szüksége a kezdőknek Szabó Mátéval beszélgettünk a Horgásztanyán. Hangkép.

Újra élen a címvédő

Újra élen a címvédő

2024. ápr. 17.

Magabiztos győzelemmel vette vissza a tabella első helyét a Karmacsi Autó gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar csoportjában.

Két játékos távozik a DKKA-tól

Két játékos távozik a DKKA-tól

2024. ápr. 17.

Nick Viktória kilenc, Horváth Petra két szezont követően távozik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesétől.