Dunaújváros Hetilap

Önkormányzati választás 2019 - Percről percre

doszerk - 2019. október 13. 7:28

Áder János köztársasági elnök október 13-ra, azaz mára tűzte ki a helyi önkormányzati általános választásokat. A voksolás este hét órakor lezárult, következik a szavazatok összeszámolása és majd az eredmények közzététele. Cikkünket folyamatosan frissítjük.

23:00 Dunaújvárosi eredmény

Pintér Tamás (Rajta Újváros! Egyesület) lett Dunaújváros polgármestere a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése után (az eredmény nem végleges).

19:20 Fél hetes részvételi adatok

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap 18.30 óráig a szavazásra jogosultak 47,2 százaléka (3 787 857 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

Dunaújváros

Összességében a városi részvételi arány kilenc százalékkal volt több ma, mint öt évvel ezelőtt.

19:00 Lezárult a szavazás

Vasárnap este 7 órakor befejeződött az önkormányzati és nemzetiségi képviselők választása. A választópolgárok reggel 6 és este 7 óra között adhatták le szavazatukat. A 10 278 szavazókört este 7 órakor be kellett zárni. Abban az esetben, ha este 7 órakor még sorban álltak választópolgárok a szavazáshoz, a 19 órakor már sorban állók még szavazhatnak, a később érkezők azonban nem.
A szavazás befejezését követően a szavazatszámláló bizottságok hozzálátnak a voksok szétválogatásához, összeszámlálásához.

A szavazatszámláló bizottságoknak először több adminisztratív feladatot el kell végezniük, mielőtt az urnákat felbonthatnák: összecsomagolják az elrontott és fel nem használt szavazólapokat, és jegyzőkönyvben rögzítik a szavazáson megjelentek számát (külön a nemzetiségenként megjelentek számát is). Csak ezek után bonthatják fel az urnákat.

17:45 Utolsó előtti részvételi adatok

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap 17 óráig a szavazásra jogosultak 42,69 százaléka (3 426 129 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

Dunaújváros

Az a részadat öt százalékkal többet mutat a szavazási hajlandóságról, mint öt évvel ezelőtt.

16:20 Sajtótájékoztató

Délután négy órakor sajtótájékoztatót tartott a Helyi Választási Bizottság(HVB). Dr. Sürü Renáta jegyző asszony elmondta, hogy városunkban reggel hat órakor mind a 47 szavazókörben rendben elindult a szavazás.

Kiemelte, hogy a sajtótájékoztató időpontjáig semmilyen rendkívüli esemény nem történt a voksolással kapcsolatban Dunaújvárosban, a HVB-nek semmilyen panaszos kérdésben eddig nem kellett döntést hoznia. Apróbb esetek voltak, melyek jegyzőkönyvbe kerültek egy-egy szavazókörben, de ezek - lakcímkártya hiánya, régi típusú személyi igazolvány - nem befolyásolják a választás tisztaságát, menetét.

15:40 Részvételi adatok délután háromkor

Dunaújváros

Öt évvel ezelőtt ugyanez a szám 30,14% volt.

13:45 - Az első délutáni részvételi adatok

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap 13 óráig a szavazásra jogosultak 26,6 százaléka (2 134 806 szavazó) járult az urnákhoz.

Dunaújváros

Városunkban öt évvel ezelőtt délután egykor a szavazásra jogosultak 22,37%-a ment el voksolni.

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap 13 óráig a szavazásra jogosultak 26,6 százaléka (2 134 806 szavazó) járult az urnákhoz

12:40 Pecsét nélkül nem érvényes!

A vasárnapi önkormányzati és nemzetiségi választásokon a szavazatszámláló bizottságoknak a szavazólapokat a választópolgár jelenlétében le kell pecsételniük, a pecsét nélküli szavazólap érvénytelen. Az azonban, ha a bélyegzőlenyomat esetleg nem az erre kijelölt helyre kerül, nem teszi érvénytelenné a szavazólapot.

11:30 Részvételi adatok 11-kor

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap délelőtt 11 óráig a szavazásra jogosultak 18,25 százaléka (1 464 602 szavazó) járult az urnákhoz. Az 1998-as önkormányzati választáson 15,51 százalék, a 2002-es választáson 17,91 százalék szavazott 11 óráig. A 2006-os önkormányzati választáson a választásra jogosultak 18,53 százaléka, kilenc évvel ezelőtt 16,31 százalék, öt évvel ezelőtt pedig 16,50 százalék voksolt 11 óráig.

Dunaújváros

Öt évvel korábban a 11 órási részvételi arány 16,52% volt városunkban.

9:20 Újabb részvételi adatok

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap reggel 9 óráig a szavazásra jogosultak 7,2 százaléka (577 447 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. 

Dunaújváros

Öt évvel korábban a 9 órási részvételi arány 7,18% volt városunkban.

8:45 Cserna Gábor is leadta szavazatát

A Lorántffy iskolában Cserna Gábor is leadta a szavazatát

8:30 Vissza kell utasítani azt a választót, aki nem írja alá a névjegyzéket

A szavazatszámláló bizottságoknak vissza kell utasítaniuk azt a választópolgárt, aki nem tudja igazolni személyazonosságát és lakcímét vagy személyi azonosítóját (személyi számát), nem szerepel a szavazóköri névjegyzékben, már szavazott vagy megtagadja a névjegyzék aláírását.

8:00 Első részvételi adatok

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 1,12 százaléka (89 867 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. A fővárosban a szavazók 0,92 százaléka, 12 555 választópolgár adta le szavazatát 7 óráig.

Dunaújváros

Szavazni kizárólag a személyazonosság, valamint a lakcím vagy a személyi azonosító (személyi szám) igazolása után lehet a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők vasárnapi választásán az ország 10 278 szavazókörében reggel 6 és este 7 óra között.

Az önkormányzati választás eredményes lebonyolításának érdekében lehetőséget biztosítanak arra, hogy a szavazáshoz szükséges, érvényét vesztett okirat pótolható, beszerezhető legyen. A kormányablakkal, okmányirodával rendelkező településen, illetve területen, legalább egy helyszínen október 12-én (szombaton) 8-tól 19 óráig, a választás napján, október 13-án vasárnap 7-től 19 óráig lesznek nyitva a kormányablakok.

6:40 Az első szavazó jelenlétében zárják le az urnát

A szavazás megkezdése előtt valamennyi urnát az első választó jelenlétében zárják le a szavazatszámláló bizottságok. A szavazatszámláló bizottság előbb ellenőrzi a szavazni érkező első választópolgár személyazonosságát és lakcímét vagy személyi azonosítóját, valamint azt, hogy szerepel-e a névjegyzékben. Az első szavazó nem lehet a szavazatszámláló bizottság tagja vagy a jegyzőkönyvvezető. A bizottság és az elsőként szavazó választópolgár együtt megvizsgálja, hogy a szavazóhelyiségben használt urnák és mozgóurnák üresek-e. Ezután a szavazatszámláló bizottság lezárja az urnákat, a műanyag urnát plombával lezárja, a papír urnán a nemzeti színű urnazáró szalagot feszesre húzza, szorosan megköti, az urnákra címkéket ragaszt, amelyeket lebélyegez és aláír. 

6:30 Egész nap szabad kampányolni a 150 méteres határon kívül

A voksolás ideje alatt nincs általános kampánycsend, de a szavazókörnek helyet adó épület bejáratától számított 150 méteren belül, közterületen nem lehet semmilyen kampánytevékenységet folytatni.
A szavazás napján választási gyűlést sem lehet tartani. A választási szervek tagjai a szavazás napján nem viselhetnek ruházatukon jelöltet, jelölőszervezetet népszerűsítő, hozzájuk köthető szimbólumokat a választási szervek hivatalos helyiségeiben, így különösen a szavazóhelyiségben.

6:00 Megnyíltak a szavazókörök

Reggel hat órakor megkezdődött a voksolás a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán. Este 7 óráig Magyarország 3177 településének 10 278 szavazókörében 8 millió 25 ezer választópolgár dönthet arról, kik képviseljék helyi érdekeiket az elkövetkező öt évben az önkormányzatokban. Dunaújvárosban a névjegyzék szerint 37.894 választásra jogosult állampolgár szerepel.

- DO/MTI -

A rovat további hírei: Közélet

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

2024. máj. 06.

Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

2024. máj. 06.

A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

2024. máj. 05.

Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

2024. máj. 04.

Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

2024. máj. 04.

A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

2024. máj. 03.

A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.

DSTV: jótékonysági sportbál

DSTV: jótékonysági sportbál

2024. máj. 01.

Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.