Önkormányzati sajtóközlemény
A város önkormányzatának nevében Kálló Gergely kabinetfőnök az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz, amit változtatások nélkül közlünk.
Rendkívüli közlemény a Vasmű úti fákkal kapcsolatban
Miután tegnap este kidőlt egy fa a Vasmű úton, az önkormányzat azonnal átvizsgáltatta a többi fa állapotát is az út mentén. A kiérkező szakemberek szerint már májusban figyelmeztették az önkormányzatot arra, hogy a fák gyökérzete nem megfelelően nőttek, így azonnali metszést és szakszerű gondozást javasoltak a későbbi balesetek elkerülése érdekében. Sajnos ez nem történt meg, így ennek a következménye a tegnap esti baleset is.
Az önkormányzat azonnal beavatkozást kezdeményezett a fák rendbetétele és alapos átvizsgálása érdekében. Az intézkedés során lezárásra kerülnek a parkolók a Vasmű út érintett oldalán. Az ott lakóktól és az arra sétálóktól is kellő körültekintést és nagyobb odafigyelést kérünk az esetleges problémák elkerülése végett. A biztonság kedvéért arra kérjük az arra közlekedőket, illetve az ott élőket, hogy a vizsgálatok, illetve a hiba elhárításának idején a lakóházak falai mentén, illetve a Vasmű út másik oldalán közlekedjenek. Az azonnali elhárítás megkezdődött, a lakosságot folyamatosan tájékoztatni fogjuk a részletekről.
Dunaújváros MJV Önkormányzata
A rovat további hírei: Közélet
Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron
2025. júl. 25.
Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.
Folyamatos együttműködésben a fejlődésért
2025. júl. 24.
Személyesen üdvözölte Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester Vass Zoltánt, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara nemrég megválasztott elnökét. A találkozó középpontjában a város gazdasági helyzete és a kitűzött célok álltak. A megbeszélás híre és az elnöki interjú itt!
Az energiaválság több dologra rávilágított
2025. júl. 23.
A cím magáért beszél – nem is olyan régen az ország legtöbb intézménye egyik napról a másikra azzal szembesült, hogy a hóvégi számla összege a sokszorosára növekedett. A hétköznapokban energiafüggésben élünk, ám gondos tervezéssel, nyugat-európai jó példákkal sokat javíthatunk a helyzeten.
"... jó a gyereknek, jó a mamának és a papának"
2025. júl. 23.
Dunaújvárosban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell messzire mennünk, ha kikapcsolódásra vágyunk. Olyannyira nem, hogy a nyári melegben számos lehetőség áll a rendelkezésünkre: működik az élményfürdő, nyitva az uszoda, elérhető a szabadstrand.
Gyászol a város, elhunyt Almási Zsolt
2025. júl. 22.
A város hivatalos honlapján látott napvilágot a megrendítő hír az első szabadon választott polgármester, Dunaújváros díszpolgára haláláról. Nyugodjék békében! A nekrológ mellett Pintér Tamás polgármester személyes hangú búcsúját is közöljük.
DSTV: tájékoztató a pályázatokról
2025. júl. 22.
A beszámoló már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése arról, hogy az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Mint hangsúlyozta, ezek a források kulcsfontosságúak a város jövője szempontjából.
Városi vadvirágos parcella: az élő példa
2025. júl. 20.
Visszatérő téma hasábjainkon a városi közterek „visszavadításának” gondolata – ezúttal egy, pontosabban rögtön kettő kertvárosi példával szolgálunk. A kiégett gyepes területekkel szemben valódi alternatívát kínál a biodiverz, vadvirágos parcella – máris mutatjuk, hogyan.