Pentele példát ad…

2019. november 4. (hétfő) 16:05 - Várkonyi Balázs

Akkor még csak két napja volt, hogy emlékezők sokasága indult a temetőbe, az egykor volt szeretteihez. A halottak napja az egyik évben épp olyan, mint az előzőben, vagy akár a következőben, de 1956-ban minden másképp látszott.

Akkor is kicsi lángnyelvek éledtek a sírokon, szeretetvirágok beszélték el a ragaszkodást a lent nyugvóhoz, akkor is összekulcsolt kézzel emlékeztek az emberek – de abban az évben bántóan sok lett a friss hant. Azokon a sírokon a gyászkoszorúk a még kicsit sem csillapodó fájdalomról tudósítottak. Sztálinváros-Pentelén a Kucsera, Nagy, Sziffert, Pusztai, Kósa, Miczkó, Török-Söményi, Szabó és Szekeres család gyászolta a forradalom első áldozatait, csöndben, méltósággal, a városlakó többség részvéte mellett. És nem sejtette senki, hogy a moszkvai politikai vegykonyhában eközben már készül a gyilkos reváns terve.

November 3-án a „forradalom hangja”, a pentelei szabad rádióadó beszámol arról, hogy szovjet röpiratok a forradalmunkat fasiszta vérengzésnek minősítik – így tüzelik katonáikat és a kollaboránsokat. A város nemzeti bizottsága ezért parlamentereket küld a dunaföldvári szovjet parancsnokhoz. Ott megállapodnak, hogy egyik fél sem kezdeményez tűzharcot. A delegátusok a szándéknyilatkozatot rögzítik: „A szovjet páncélos egységek nem jönnek be a városba, sem fegyverrel, sem fegyvertelenül, sem támadó, sem békés szándékkal.” Másnapra újabb tárgyalást terveznek a város békéje érdekében.

 

November 4-e viszont egészen mást hoz. Épp hogy pitymallott volna, amikor különös jelenségre ébred az ország: tankok lánctalpainak csikorgására. Kijózanító ébredés! Tíz szovjet hadosztály, 150 ezer katona jön hazánk ellen – de a világ csodát lát: az agresszor nem várt ellenállással szembesül, a fővárosban és másutt forradalmárok veszik fel a harcot a rettenetes túlerővel, a szovjet tűzhengerrel. A vidék egyik leghősiesebb ellenállója éppen Dunapentele. A sors különös játéka: az idegileg kimerült katonai parancsnok helyett a korábbi sortüzekért felelős Nagyéri Károly századost bízzák meg a város védelmével, s az új főparancsnok megszervezi Pentele szabadságküzdelmét. Mozgósítják a hadra fogható férfiakat, a lövegkezeléshez értőket, a motorszerelőket. A kórházba rendelik az összes orvost és ápolónőt. Háromezer civil azonnal jelentkezik fegyveres szolgálatra. A szabadságharcosok kiképzése megkezdődik. A Rákóczi-adó, a pentelei rádió szünet nélkül sugározza a felhívásokat.

 

Nagyéri főparancsok a városi sportgépekkel végeztet felderítő repülést. 5-én a várható támadás miatt tűzparancsot léptet életbe a szovjet egységek ellen. 6-án ellenséges harckocsik közelítenek a város felé, ám – itt az újabb csoda – a védők tűzcsapása meghátrálásra kényszeríti a túlsúlyban lévő támadókat. Ekkor erősítés érkezik, Adony, Dunaföldvár és Székesfehérvár idegen erői egyesülve törnek a kis Pentelére. A kecskeméti szovjet parancsnok parlamentereket küld, megadásra szólítva fel a szabadságharcosokat, de a felkelők visszaüzennek: Pentele nem kapitulál, nem alkuszik…

Eljön november 7-e. Hajnali három óra: több irányból indul támadás a kisváros ellen. Nagyvenyim felől félórás tüzérségi tűz, majd újabb két oldalról ugyanaz. Délelőtt harci repülők felderítést végeznek. Nyolc MIG 17-es gépágyútüzet zúdít a várost védő lövegállásokra. Tüzéreink nem rettennek meg a szörnyű túlerőtől, nem maradnak adósak a válasszal. Közben 51 harckocsi gyűrűt von a város köré, majd Ercsiből az orosz tarackosok, Adonyból az aknavetősök veszik össztűz alá a magyar állásokat. Két órányi rettenetes harc…

A védelem eddig bírta. De Pentele így is példát adott. Kitartott, amíg csak lehetett.

A rovat további hírei: Napraszóló

Levélre várva

Levélre várva

2019. november 17. (vasárnap)

A férfi kezébe vette a könyvet. Belelapozott. Ahol kinyílt, olvasta. A véletlen ezt a mondatot lökte szeme elé: „Hegedűmet az oroszok ellopták, nem volt kedvem tovább folytatni a hegedülést, helyette zongorázni tanultam.”

Pentele és a Spárta-példa

Pentele és a Spárta-példa

2019. november 10. (vasárnap)

Az öreg tanár a karosszékében ült, közel a kisszoba ablakához. Ott kora délután még a fogyó novemberi fény elegendő az olvasáshoz. És onnét a könyvespolc is könnyen elérhető, legalábbis a szélső szektor, ahol a historikus művek lapulnak. Fölvette a keze ügyébe eső könyvet, amit már ebéd előtt kinézett magának, s odakészítette, célirányosan, a november 7-ei privát megemlékezéshez.

A kegyelet napjai

A kegyelet napjai

2019. november 01. (péntek)

Anyám fogja a kezem, melengeti az októberi szélben, ballagunk a templomba, az övéihez, nem mondta, hogy tartsak vele, magam jelentkeztem, hogy szívesen elkísérem, ne egyedül menjen a fontos ünnepen, a reformáció emléknapján.

Eltaposás-sikermutató, ’56

Eltaposás-sikermutató, ’56

2019. október 27. (vasárnap)

Megkezdődik 1956 októberének utolsó hete. Pentele polgárainak többsége fölvillanyozva a fővárosból jövő hírek által. Népgyűlés – követelésekkel. Vissza a település ősi nevét! A vasműről levenni a Sztálinbélyeget!

A sztálintalanítás útja

A sztálintalanítás útja

2019. október 20. (vasárnap)

1950 tavaszának eufóriájától ’56 komor őszéig eljutni Újvárosban nem volt oly nehéz. Először is a „nép ellenségével” való leszámolást kellett tökéletesíteni. Megtörtént: a helybéli kisipar jószerével felszámolva, a kulákbélyegek a módosabbakra illően ráütve, földjeik, házaik, gazdaságaik hiánytalanul rekvirálva, a hangadók elűzve, a veszélyes egyedek internálva, a gyanús elemek kitelepítve, asszonyostól, gyerekestől, ahogy kell.

Sarkamban öt év

Sarkamban öt év

2019. október 06. (vasárnap)

Emlékszem, akkor is szép őszi nap volt. Megérkeztem Dunaújvárosba. Új feladatra szegődtem. Ez avval is járt, hogy emléktáram porosodó darabjait ki kellett tisztogatnom. Mert sok idő telt el azóta, hogy a városhoz valami módon közöm volt: barátok, meghívások, hétvégi szeánsz egy szamizdatindítás okán – alkalom a kapcsolatépítésre. Aztán az idő másfelé sodorja a szereplőket.

Bözsi néni a Delikáteszben

Bözsi néni a Delikáteszben

2019. szeptember 29. (vasárnap)

A raktáros asszony, Börzseyné határozott léptekkel tartott a „Rómaiban” az egyik kövérház felé. Ott nyílott meg a Delikátesz bolt. Először nem tudta azonosítani a delikátesz-miféleséget, de az igen olvasott Dani kolléga fölvilágosította: finomságok üzlete, különlegességek boltja. Bár ő a szokásos kenyér-vaj-tej-párizsi beszerzőútjaira volt hitelesítve – semmi luxus, csak ami az egyszerű munkásasszonynak kell –, most mégis úgy gondolta, neki is kijár valami finomság.