Sikerélmény a gyerekeknek

spigott - 2019. november 21. 8:04

Rengeteg tapasztalattal gazdagodtak a Dunaferr SE ifjú birkózói az Érden megrendezett Batthyány Olimpián.

A Dunaferr SE gyermek korcsoportos birkózói közül harmincegyen vettek részt az Érdi Spartacus SE által vasárnap megrendezett Batthyány Olimpián. A versenyen öt egyesület, a házigazda Érd, a Tököl, a Szigetszentmiklós, a Veszprém, valamint Dunaújváros utánpótlása mérte össze a tudását, s a legfőbb cél a sikerélmény biztosítása volt, hiszen a diákok zömének ez volt az első megméretése. A rendezők négyfős csoportokat alakítottak ki, így a körmérkőzéses rendszerben mindenkinek három mérkőzést kellett vívnia. A dunaújvárosi fiatalok nem vallottak szégyent, hiszen nagyon bátran, harcosan küzdöttek ellenfeleikkel.

Kép forrása: Dunaferr sE

Edző, versenyző, szülő egyaránt rengeteg tapasztalatot szerzett a nap folyamán. Az edző fel tudta mérni a tanítványainak felkészültségét mind technikai, mind pszichés tekintetben, míg a gyerekek megtapasztalhatták, hogy az edzéseken tanultakat milyen nehéz versenykörülmények között végrehajtani. A szülők pedig látták, megérezték, milyen felfokozott érzelmekkel jár egy-egy küzdelem a birkózószőnyegen, és a páston kívül egyaránt. A mindenki számára kimerítő nap végén senkinek sem volt szégyenkezni valója, derült ki a Dunaferr SE birkózó szakosztályának beszámolójából.

A rovat további hírei: Sport

Szoros siker a NEKA otthonában

Szoros siker a NEKA otthonában

2025. aug. 19.

Fáradtan is nagyot küzdött és egygólos, 28-27-es győzelmet aratott a NEKA otthonában lejátszott felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

Minden éremből jutott a fiataloknak

Minden éremből jutott a fiataloknak

2025. aug. 18.

Egy első, egy második és egy harmadik helynek örülhettek a DKKA kézilabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán a mögöttünk hagyott hétvégén.

BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)

BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)

2025. aug. 18.

Szokás szerint remek hangulatban rendezték meg a BMW-sek hagyományos nyári márkatalálkozóját, a Bimmer Parádét a Szalki-szigeten, ahol csütörtöktől vasárnapig várta számtalan izgalmas program a résztvevőket.

Újabb döntetlen, ezúttal idegenben

Újabb döntetlen, ezúttal idegenben

2025. aug. 18.

Hiába vezetett ismét két góllal, az Érd elleni mérkőzést követően ezúttal a Dombóvár ellen ért el 2-2-es döntetlent a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászatban.

Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n

Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n

2025. aug. 17.

Nem okozott gondot a hollandok legyőzése sem, így az ötödik helyen fejezte be a brazíliai világbajnokságot a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott.

DSTV: készülnek a szezonra

DSTV: készülnek a szezonra

2025. aug. 16.

A régi Bánki épülete hétről hétre pingpong labdák pattogásától hangos. A Pentele ASE játékosai elkezdték a felkészülést a következő szezonra, ott jártunkkor is folyt az intenzív munka, az edzésen keményen dolgoztak az egyesület sportolói. Hangkép.

Ötödik helyért játszik a válogatott

Ötödik helyért játszik a válogatott

2025. aug. 16.

Minden negyedet megnyerve aratott sima győzelmet a brazilok ellen a magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.