Foglakoztatási paktum: eredményes évet zártak
"Tekintsük kihívásnak a jelenlegi, nem túl fényes mutatókat!" – javasolta Pintér Tamás polgármester a DUNA-MUNKA-TOP Projekt Foglalkoztatási Fórum és Paktum ülésén; az évzáró tanácskozásnak a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara konferenciaterme adott otthont ma délelőtt.
Megvan a pesszimista és az optimista cipőügynök története egyik kedvenc TED-vidim – Zene és szenvedély Benjamin Zander szemével – elejéről? Nekem azonnal ez a viccesen elgondolkodtató történet ugrott be a DUNA-MUNKA-TOP Projekt Foglalkoztatási Fórum és Paktum ülésének kezdetén, amikor Pintér Tamás polgármester köszöntőjében kiemelte, a munkaerő helyben tartása és a befektetések számának gyarapítása jelentős kihívás, egyúttal elemi kötelessége minden felelős városvezetőnek. A polgármester előtt Vass Zoltán, a Ferrobeton Zrt. vezérigazgatója, a paktum irányító csoportjának vezetője köszöntötte a tanácskozás résztvevőit a DKIK konferenciatermében, kiemelve, hogy a 2016-bak kezdett program immáron negyedszerre készíthet éves számvetést tevékenységéről, eredményeiről.
A csoportvezető után mondott köszöntőt a város első embere, hangsúlyozva, szeretett városunkra új kihívások várnak a foglalkoztatás területén is:
– Tekintsük kihívásnak a jelenlegi, nem túl fényes mutatókat! Miközben büszkék lehetünk, büszkék is vagyunk iparvárosi hagyományainkra, a speciális feladatok ellátását biztosító munkakultúránkra, sajnos szomorú tényként könyvelhetjük el, hogy térségünkben még mindig alacsony a befektetési hajlandóság, miközben a magas az elvándorlók számaránya. Egy jól működő Városházának mindig az itt élők érdekeit kell szolgálnia, éppen ezért fontos kiemelni: döntős jelentőségű lehet az együttműködési hajlandóság erősítése e téren. A kormányzatnak infrastruktúrát, törvényi hátteret kell biztosítania a fejlődéshez, a cégeknek, vállalkozóknak tisztességes bért és munkakörülményeket, az önkormányzatnak olyan környezetet, amelyben a munkavállalók életminősége javul – mindez együtt csak a szálak szorosabbra fűzésével képzelhető el. Mindenképpen a partneri viszony kialakítása a célunk – e téren nagyon elkötelezett az önkormányzat. És bárki bárhonnan jöjjön, ha egyetért a céljainkkal, barátként kezeljük, az ajtónk mindig nyitva áll előttük! A cél egyértelmű: a fiatalok számára is vonzó, megtartó erővel bíró városról álmodunk – és tudjuk, hogy sok-sok kiaknázatlan lehetőség van e téren térségünkben!
A város első embere köszöntője végén kiemelte, hogy büszke arra, a hasonló programok között mintaértékű projekt lett a dunaújvárosi – ezt a tervszerű és hatékony együttműködést igazolta az ülés teljes programja. A tanácskozáson Tamási Krisztina, a Járási Hivatal társadalombiztosítási osztályvezetője összegezte a nyugellátások, nyugdíjszerű ellátások rendszerével kapcsolatos tudnivalókat, majd Göndör Péter, a Pénzügyminisztérium osztályvezetője tartott áttekintő előadást Paktumok célegyenesben a jövőre véget érő program országos mutatóiról. Majorné Agyal Erzsébet, a járási hivatal foglalkoztatási osztályának vezetője az álláskeresők ellátásával, támogatásával kapcsolatos tudnivalókat foglalta össze, míg dr. Gayorné Molnár Ágnes, a Fejér Megyei Kormányhivatal munkaerőpiaci szakügyintézője a projekt idei tevékenységéről és eredményeiről tartott előadást. Az előadók sorában utolsóként Kiss Ágnes a program önkormányzati partnerségi koordinátora összegezte a foglalkoztatási paktum helyi eredményeit. A hivatalos program utolsó elemeként a paktum irányító csoportjának új tagjává Szabó Zsolt koordinációs és városüzemeltetési ügyekért felelős alpolgármestert választották.
A program további részletei itt!
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: hősök a hőségben – újra véradás az MMK-ban
2025. szep. 11.
Rendre nagy sikert aratnak a külső helyszíneken szervezett véradási alkalmak, derül ki a DSTV összegzéséből. Évek óta népszerű az önkéntesek körében az MMK, ahol immár évek óta sikerrel adnak otthont a retró véradásoknak – amit idén komoly kánikula nehezített. Hangkép.
Újra százak kapcsolódtak a „Fuss velünk, fuss értünk!” jótékony kezdeményezéshez (galériával)
2025. szep. 10.
Ismét nagyon sok városlakó csatlakozott a Fuss velünk, fuss értünk! jótékonysági futáshoz – az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesületéért sportoltak a részvevők. A figyelemfelhívó sporteseményen remek hangulat fogadta az indulókat a Városháza téren.
Látványos irodafejlesztés a horgásztanyán
2025. szep. 10.
A napokban szép ünnepségre invitálta a vendégeket a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. Ismét nagyobb beruházás valósult meg a horgásztanyán – a Gagarin térről a tanyára költözött a horgásziroda, remekül fest az új épületrész.
Egészséget, sok boldogságot, Erzsi néni!
2025. szep. 09.
Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Magyar Erzsébet, Erzsi néni a közelmúltban ünnepelte a 90. születésnapját családja körében. A jeles alkalomból Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg és köszöntötte otthonában a városvezetés nevében.
Felújítás előtt az újtelepi "Tündérkert"
2025. szep. 08.
Az újtelepi összetartó közösség ismét nagy fába vágta a fejszéjét – a Jókai utcában található Tündérkert játszótér kap jelentős ráncfelvarrást. A közösségi tér a fejlesztésnek köszönhetően sokkal biztonságosabb és szebb lesz, a gyerekek – és szüleik – legnagyobb örömére.
DSTV: megnyitott az óvoda
2025. szep. 08.
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása az EGYMI tagóvoda zászlóbontásáról. Égető szükség volt Dunaújvárosban olyan intézményre, amely berkein belül megfelelő ellátásban részesülnek az SNI-s és más nehézséggel élő gyerekek. Megszületett! Hangkép.
Meghitt, szép eseményen ünnepelte immár 35. születésnapját a „Jószoli” család
2025. szep. 05.
Megható pillanatok, örök emlékek: bensőséges ünneppel emlékezett a Jószolgálati Otthon fennállásának 35. évfordulójára. Az intézmény 1990. szeptember 3-án nyitotta ki kapuit akkor még Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona elnevezéssel, de az évek alatt már sokszor kiderült – ez a hely nem csupán intézmény, de egyúttal biztonságos családi közeg is. Igazi otthon.









