Három autó ütközött, öten (!) sérültek a Venyimi úton
Nem először történt súlyos kimenetelű baleset az Aranyvölgyi út és a Venyimi út kereszteződésében – tegnap késő délután három autó ütközött a város egyik legneccesebb közlekedési helyszínén, a rendőrség még egy szomorú adatot közölt a baleset kapcsán: öten sérültek.
Súlyos személyi sérüléssel járó baleset történt a város belterületén tegnap késő délután, tudatta a a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata: az összegzés szerint három gépjármű ütközött össze Venyimi út 5. szám előtti útszakaszon 16 óra 40 perc körül. Bár a baleset körülményeiről nem esett szó a rendőrségi gyorshírben, a helyszín ismeretében valószínűsíthető, hogy legalább egy kocsi gyorshajtása szerepet játszott az ütközésben. Azt, hogy nem szimpla kis koccanás történt, tovább erősíti még egy adat: a balesetben öt személy szenvedett sérülést!
A Venyimi úton rendőri irányítás mellett haladt a forgalom a baleset környezetében – a helyszíni szemle és a műszaki mentés egész este tartott.
A következő napokban is nagy zsúfoltság várható az utakon, a karácsonyi bevásárlási láz miatt a szokásosnál is többen ülnek autóba. Fogadjuk meg a kékek tanácsát – fokozott figyelmet és türelmet kértek, vigyázzunk magunkra is, egymásra is!
(Illusztráció: FMRFK/DO)
A rovat további hírei: Sziréna
Kábítószer hatása alatt bántalmazta szomszédját, letartóztathatják
2025. máj. 18.
Súlyos testi sértés és más bűncselekmény miatt indítványozta a Dunaújvárosi Járási Ügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki kábítószer hatása alatt bántalmazta egykori szomszédját. A sértett orrcsonttörést szenvedett, értesült a DO.
Dunaújvárosi rendőrök vizsgálták a halálos kimenetelű közlekedési baleset hátterét
2025. máj. 14.
A tragédia Vajtán történt még március végén, a baleset során kigyulladt egy autó, a kocsi 24 éves utasa életét vesztette a tűzben. A dunaújvárosi rendőrök nyomoztak az ügyben: bódult állapotban, engedély nélkül vezetett a sofőr, értesült a DO.
Őrjöngő férfit fogtak el a rendőrök
2025. máj. 13.
Ököllel és asztallábbal esett neki egy férfinak az a 27 éves dunaújvárosi lakos a Szabadság úton még múlt pénteken. A támadó kábítószer hatása alatt garázdálkodott, értesült a DO.
Útlezárások a hosszú hétvégén – figyelem, a buszközlekedést is érinti!
2025. ápr. 30.
Felhívással fordult a közlekedőkhöz a város önkormányzata: a hosszú hétvégén változások lesznek a parkolási rendben és a közlekedés kapcsán is a Vasmű úton és környékén! Változás várható a buszközlekedés terén is!
Megtalálták a hajóbalesetben eltűnt dunaújvárosi férfi holttestét
2025. ápr. 29.
A Budafok-Tétény közelében eltűnt Lieszkovszky Zalán holttestét találták meg Bölcskénél vasárnap kora délután. A dunaújvárosi férfi egy hajóbaleset áldozata lett a közelmúltban – napokig eltűntként keresték, de beigazolódtak a balsejtelmek: életét vesztette.
Dunaújvárosi férfi tűnt el a hajóbalesetben
2025. ápr. 21.
A Csepel TC erőnléti edzője, a Dunaújváros PASE labdarúgóinak és a dunaújvárosi futsalosok volt játékosa, Lieszkovszky Zalán tűnt el a szombat esti dunai hajóbalesetben, értesült a DO.
DSTV: az internet sötét oldala
2025. ápr. 06.
Az Internet Fiesta programsorozata számos érdekes előadást tartogatott a látogatóknak a József Attila Könyvtárban, derül ki a DSTV összegzéséből. Ilyen volt az Internet sötét oldala című bűnmegelőzési beszámoló arról, hogy egyre több gondot jelentenek az online csalások. Hangkép.