A költségvetésről is döntött a közgyűlés
Néma főhajtással, majd a „Dunaújváros Sportjáért” Díj ünnepélyes átadásával kezdődött a közgyűlés nyílt ülése a Városháza „C” szárnyában csütörtökön délelőtt. Ezt követően 40 napirend tárgyalása során több zsebbevágó tételről, így a város büdzséjéről is döntöttek a képviselők.
Baky Ágnes gimnáziumi tanár, dr. Gózony Margit vasdiplomás gyermekorvos, valamint Csizmadia Márta népművelő elhunyta miatt egy perces néma felállással kezdődött a közgyűlés. A gyász percei után ünnepi pillanatok következtek, hiszen a „Dunaújváros Sportjáért” Díj ünnepélyes átadásával folytatódott a nyílt ülés. Az elismerést posztumusz Lencsés József, a Polgármesteri Hivatal ifjúsági és sportosztályának egykori vezetője érdemelte, valamint Pász Péter, a Dunaferr SE kajak-kenu és Sárkányhajó Szakosztályának vezetője vehette át Pintér Tamás polgármestertől. A díjazottak példás pályáját Motyovszki Mátyás bizottsági elnök méltatta a díjátadót követő pohárköszöntőn (a díjazottak pályaképét külön anyagunkban közöljük).
A napirendekre térve kisült, hogy a Fidesz listás képviselői ezúttal a „néma levente” üzemmódot választották (az egész napirend alatt egyetlen kérdést tett föl Szepesi Attila képviselő), így meglepően gyorsan legurult a polgármesteri hivatalnak a közgyűlés két ülése közötti időszakban végzett munkájáról, a fontosabb eseményekről és az átruházott hatáskörben hozott polgármesteri határozatokról szóló tájékoztató. Pintér Tamás az új városvezetés első 100 napjáról, az MTV City Rocks városunkba csábításáról, valamint a sportcsarnok felújítását célzó EMMI-s tárgyalásokról, továbbá – a keddi közmeghallgatás kapcsán – a szociális bérlakások rendszerének felülvizsgálatát célzó intézkedési tervről is említést tett, majd méltatta az ISD Dunaferr menedzsmentje és a szakszervezetek közötti megállapodás létrejöttét. Mint kiemelte, térségünkben mindenki számára lényeges a cégcsoport biztonságos működése, és fontos tényező, hogy a tervezett kétlépcsős bérfejlesztés mellett a vasmű vezetése visszavonta a korábbi, 350 fős létszámleépítés tervét.
A napirend vitathatatlanul legfontosabb tételei a város költségvetésével kapcsolatos javaslatok, határozatok és rendeletek voltak – a főszámokat a polgármester ismertette. Mint kiderült, a közgyűlés a költségvetési kiadások főösszegét 36 milliárd 218 millió 574 ezer forintban állapította meg, a költségvetési bevétel főösszege 18 milliárd 756 millió 920 ezer forintra rúg. A különbözetet jobbára belső finanszírozási forrásból, valamint államkötvény-visszaváltás révén, továbbá 588 milliós felhalmozási célú, valamint 1 milliárdos működési célú finanszírozási forrás igénybevételével rendezik. A város mindennapi működését is alapjaiban befolyásoló téma kapcsán Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester kifejtette: a realitások talaján álló büdzsé született, amely egyfelől nem tartalmaz adóemelést, másrészt több alapvető ígéretet is teljesít. Így 100 millió forintot fordíthat a város a közvilágítás problémáinak megoldására, további 50 millió jut korszerű takarítógépek vásárlására a tiszta Dunaújvárosért. „Feszes, de nem megszorító költségvetés született, amelynek legnagyobb erénye, hogy egy fillér adóemelés nélkül takarítjuk el az előző városvezetéstől örökül kapott nehézségeket” – hangsúlyozta Szabó Zsolt.
A legfajsúlyosabb döntések után többek között a temetői szolgáltatók közötti esélyegyenlőséget célzó javaslatról döntött a testület, emellett elfogadták több kulturális intézmény beszámolóját, valamint éves munkatervét is. Javaslat született a Bartók állami és önkormányzati közös működtetésére irányuló kérelem benyújtásáról, és a Dunaújvárosi Óvoda intézményvezetőjének újbóli megbízását is kezdeményezték. Személyi kérdésekről is döntött a közgyűlés: a Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalat igazgatója Gergő Egmont helyett Duka László, a DVG Zrt. műszaki igazgatója lett, az Innopark Nonprofit Kft. ügyvezetőjévé Huszti Zsoltot választották, míg a Kft. felügyelőbizottságába Huszti Zsolt helyére Motyovszki Mátyás került.
A rovat további hírei: Közélet
A helyzet legalább olyan rossz, mint amilyennek látszik: áll a gyár! Hogyan tovább?
2024. szep. 20.
Hétfőn újra demonstráltak a vasműs dolgozók, hiszen a helyzetük, a kilátásaik semmit nem javultak, a gyár tulajdonképpen leállt, nem termel, a legtöbben állásidőn várják a fejleményeket. A Vasas Szakszervezeti Szövetség „Áll a gyár! Hogyan tovább?” – szlogennel rendezett demonstrációt.
90 éves lett Gabi bácsi a játékvezető
2024. szep. 20.
Több mint három évtizedet töltött a sípszó mögött, 90. születésnapját ünnepelte Kovács Gábor József.
Indul az őszi lomtalanítás sorozata
2024. szep. 20.
A Dózsa II. városrészben élők négy helyszínen szabadulhatnak meg feleslegessé vált tárgyaiktól
DSTV: óvodai kezdés
2024. szep. 20.
A Dunaújvárosi Óvoda minden nevelési évet értekezlettel kezd, olyannal, ahová Pintér Tamás polgármester is meghívást kap. Ez idén is így volt, szerdán délelőtt a Lilla közi intézményben tárgyaltak. Hangkép.
Öt esztendő zárult le a szeptemberi üléssel
2024. szep. 19.
A 2019-2024-es önkormányzati ciklus utolsó közgyűlését tartották most csütörtökön a Városházán. Legközelebb októberben ül össze a közgyűlés, de akkor már az új összetételben, ahogy azt a dunaújvárosiak eldöntötték június 9-én.
Gémes Lajosné Erzsi néni 90 éves lett – családja körében ünnepelt
2024. szep. 19.
Folytatódott a szépkorú köszöntések sorozata városunkban: Gémes Lajosné Erzsi néni nemrég ünnepelte a 90. születésnapját. A jeles alkalomból az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester köszöntötte.
Nyitott templomok napja – újra programözön Dunaújvárosban is
2024. szep. 19.
Színes kínálattal csalogatja az érdeklődőket a "Nyitott Templomok Napja" országos eseményének dunaújvárosi helyszínére katolikus karitász közössége: a programnak a Krisztus Király Templom ad otthont szombaton – a teljes választék máris itt!