Dunaújváros mesél: Az ember és a gyár

„Dunaújváros és a vasmű, amit az építés korszakában még Sztálinvárosnak és Sztálin Vasműnek nevezték, az én életemből is elnyelt egy kis darabkát, de úgy is mondhatnám, hogy egy sokszínű valóságszelettel gazdagította életemet, hiszen a vasműben dolgozó emberekről kötetnyi novellát írtam. A Sztálin Vasmű volt az első nagy ipari vállalkozás, ahol megfordultam, korábban csak vidéki malmokat, szeszfőzdéket, mezőgazdasági szerelőüzemeket láttam belülről. Ünnepi érzésekkel, szívdobogva léptem be az épülő városba, a vasmű területére, a gyárak közé, de az ünnepi szívdobogásom többször lanyhult, szinte megszűnt, s utólag már nem is értem hogyan kelt újra életre. Érdekes világ volt, a nyomait ma is őrzöm a lelkemben. 
Én egy picurka pont voltam Dunaújvárosban, Borovszky Ambrus viszont a gazda, a főnök, a mindenható ember, a vasmű vezérigazgatója. Annak idején, amikor a vasmű kapujában az iparőröknek felmutattam az igazolványomat, Borovszkyt zord, komor embernek képzeltem, aki szemöldökének mozdításával emberek tucatjait tudja irányítani. Akkor még véletlenül sem találkoztam Borovszkyval, személyiségéből egy keveset csak az intézkedései alapján, s az épülő, munkába lépő üzemek hasznosságát látva tudtam megsejteni. Borovszky Ambrus tizenhét éves korában tanulta ki az öntőszakmát, a felszabadulás után öntödei vezető lett, majd a minisztériumba került. Harminchét évesen már a vasmű építésén dolgozott második emberként, s negyvenegy éves volt, amikor rábízták az egész vasmű és az épülő város irányítását. Innen hatvanhárom éves korában ment nyugdíjba. Állami díjas, azóta a Vasas Szakszervezet elnöke. Most, hogy személyesen is találkoztunk, örömmel konstatálom, hogy Borovszkyban nincsen semmi zord. Őszhajú, jó tartású, derűs kedélyű ember, még hetvenhárom évesen is tele hittel, optimizmussal, munkakedvvel. 
Olyan embertípus, akikről már többször azt hittük, hogy nincsenek. Még mindig vannak, kisugárzásuk is van. Borovszky Ambrus élete része az újkori magyar ipartörténetnek. Hosszan, kellemesen beszélgettünk Dunaújvárosról.”

A teljes interjú a várostörténeti blogon olvasható!

Az ember és a gyár (katt) >>

(Illusztrációnk archív fotó)