Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 06. Dorottya, Dóra
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Hibátlanul első a válogatott

Sport
futsal
magyar válogatott
Európa-bajnoki selejtező
Dunaújváros
Pál Patrik

facebook megosztás

spigott - 2020. feb. 03., 10:06

Remek teljesítményt nyújtva, három győzelemmel zárta Európa-bajnoki selejtező tornáját a magyar futsal válogatott.

Litvániában lépett pályára a mögöttünk hagyott hétvégén a dunaújvárosi Pál Patrikkal felálló magyar futsal válogatott, mely az észak-írek, a törökök, valamint a házigazda litvánok ellen mérette meg magát az Európa-bajnoki selejtező első körében. Nemzeti együttesünk az észak-írek ellen kezdte meg a sorozat küzdelmeit, s már az első félidőben négy gólt szerezve tudatosította vetélytársával, hogy sok jóra ne számítson. Ugyan az ellenfél a második felvonás elején még egyszer feljött kettő találatra, egy időkéréssel rendezte sorait a magyar csapat, mely végül sima, 7-2-es sikert aratva hozta a kötelezőt.

A törökök ellen már lényegesen nehezebb feladat várt válogatottunkra, mely hiába játszott fölényben, az első félidőben még nem tudta feltörni ellenfele védelmét. A fordulás után viszont hamar megtörte a gólcsendet együttesünk, s Dróth, valamint Dávid találataival lépett meg ellenfelétől két góllal, majd a véghajrában szerzett újabb Dávid-góllal alakította ki a 3-0-s magyar győzelmet jelentő végeredményt.

Képek forrása: futsalhungary.hu

Ez egyben azt is jelentette, hogy a litvánok elleni vasárnapi meccsen a tornagyőzelemért és a továbbjutásért lépett pályára a magyar csapat, mely ismét erősen kezdett, s Dávid, valamint Dróth révén már a 6. percben 2-0-ra vezetett. A litvánok ugyan a felvonás derekán szépítettek, de a mieink azonnal válaszoltak, majd 3-1-es félidei vezetésük után Rábl János 29. percben szerzett találatával eldöntötték a találkozót. A hátralévő időben ugyanis hiába próbálkoztak bármivel a litvánok, a védelem jól állt a lábán, így válogatottunk sima, 4-1-es sikerrel jutott be az Európa-bajnoki selejtező sorozat legjobb harminckét csapata közé.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán

DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán

2025. okt. 17.

A tornászok sem unatkoztak a közelmúltban – a fiúk után a lányok is a szőnyegre léptek. Remek eredmények születtek a hétvégi DKSE Kupán, melyen ismét kitettek magukért a hazaiak fiatal versenyzői. Hangkép.

Nehéz csaták idegenben

Nehéz csaták idegenben

2025. okt. 17.

Huszonnégy órán belül két találkozó vár az Erste Ligában a DAB jégkorong csapatára, mely pénteken a DVTK Jegesmedvék, szombaton pedig az Újpest otthonában lép pályára.

Nem hibáztak a fiatalok

Nem hibáztak a fiatalok

2025. okt. 16.

A DFVE női vízilabdázóinak serdülő és ifjúsági együttese is sima győzelmet aratott a Fehérvár VSE elleni korosztályos bajnokin.

Szoros vereségek Mosonmagyaróváron

Szoros vereségek Mosonmagyaróváron

2025. okt. 16.

A DKKA U18-as együttese egy, az U20-as két góllal kapott ki a Mosonmagyaróvár otthonában lejátszott korosztályos bajnokin szerdán délután.

Hazai tarolás a DKSE Kupán (galériával)

Hazai tarolás a DKSE Kupán (galériával)

2025. okt. 15.

Remekül szerepeltek a DKSE versenyzői a Pap Zoltán Tornacsarnokban megrendezett utánpótlás viadalon.

DSTV: nehéz szezonra készülnek

DSTV: nehéz szezonra készülnek

2025. okt. 15.

Az eredményeket tekintve a szezon első pár mérkőzése után jutott mindenből a Pentele Asztalitenisz Sportegyesület csapatai számára. Az alakulatok eddigi szereplését értékelte Varga Richárd, az egyesület elnöke. Hangkép.

Továbbra is hibátlan a DFC női csapata

Továbbra is hibátlan a DFC női csapata

2025. okt. 15.

Négygólos győzelmet aratott Pakson, így öt mérkőzésélből ötöt megnyerve vezeti az NB II nyugati csoportjának tabelláját a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  2. A Vasas ellen folytatja a Kohász

  3. DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

  4. Ezüstérmes a magyar válogatott az Eb-n

  5. Átgázolt a bajnok röplabdázóinkon

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő