Időjárás: erős széllel búcsúzik a tél
Erős, gyakran viharos szél, de enyhe idő várható a naptári tél utolsó hetében, ígéri a DO időjárási szakértője. A hét végi maradnak a változékony, de már jellemzően tavaszias napok – intenzív légmozgással.
"A viharos szél után napsütés!" – ezzel a tételmondattal kezdte szokásos hétindító prognózisát Krausz Mikes Miklós, a Köpönyeg.hu tematikus meteorológiai portál szakértő szerkesztője. Ahogy az ablakon kipillantva tapasztalhatjuk is, derült, napos, de viharos erejű széllel kísért a délelőtt: hajnalban még több helyen volt eső, majd – a nagy területen viharos (óránkénti 60-80, esetenként 100 kilométeres) északnyugati szél hatására – csökkent a felhőzet. Egész nap ez a tendencia jellemzi térségünk időjárását, azzal a kiegészítéssel, hogy erős hidegfronti hatás érvényesül – ezzel együtt már tavaszias napunk lesz, délután 10 fok körül alakul a hőmérséklet.
Változik a kép a friss modellek szerint kedden: eleinte napos, gyengén felhős időre számíthatunk, aztán országszerte megnövekszik a felhőzet, és estétől nyugat felől már csapadék is jöhet – jellemzően eső,de egy-egy futó zápor is előfordul. Élénk lesz a délnyugati szél, és már egyértelműen tavaszias mutatókkal számolhatunk: 13-17 fok közé erősödik a nappali felmelegedés.
A folytatás is hasonló mutatókat ígér – némi lehűléssel: szerdán erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, záporeső. A csapadékos időben visszaesik a hőmérséklet, délután már csak 5-11 fok ígérkezik. A nap második felétől egyre jobban megerősödik az északnyugati szél. A viharossá fokozódó szél hatására szakadozik a felhőzet csütörtökön is, de bárhol előfordulhat egy-egy zápor, az északi területeken és a hegyekben egy-egy hózápor sem kizárt – a csúcsérték továbbra is 7 fok körül alakul.
A középtávú előrejelzések specialistája szerint a hét utolsó napjaiban újabb változás várható: pénteken és szombaton változóan, gyakran erősen felhős lesz az ég, de számottevő csapadék nem valószínű. Az élénk, délnyugatira forduló szél ismét melegebb levegőt hoz: pénteken 12, szombaton már 15 fok is lehet.
Hipp és hopp, búcsúzik a tél – nem sokat kaptunk belőle, és máris itt a vége!
(Fotó: Így látjuk MI! – Kuruczné Gál Kriszta képe)
A rovat további hírei: Mozaik
Jótékonysági gála – a közösség erejével (galériával)
2024. máj. 13.
Nagyszabású gálaműsort szervezett a katolikus plébánia: a közösségi kezdeményezés során a Krisztus Király Főtemplom tetejének javítására gyűjtöttek, az eseménynek a Bartók színházterme adott otthont múlt pénteken délután.
Nagy Ervin "hazai pályán" a Kultik Moziban
2024. máj. 13.
Könyvbemutató, közönségtalálkozó, és persze merész, csapongó időutazás a múltba, a jelenbe és – egy lehetséges – jövőbe is: Nagy Ervin színész vendégeskedett a Kultik Moziban még múlt hétfőn este.
Nyárias hétkezdet, gomolyos folytatás, csapadékos vég
2024. máj. 13.
Ragyogó napsütés ma és holnap, aztán változékony folytatás – ezt ígéri a következő hétre a DO időjárási szakértője. A hét vége kifejezetten csapadékos lehet. De nagyon kell az égi áldás!
DSTV: Koltai Róbert a Móriczban
2024. máj. 13.
Az idevágó összegzést már olvashatták, jöjjön ráadásként a DSTV összeállítása: a Móricz iskola jubileumi sorozatának vendégek Koltai Róbert színművész, rendező volt a napokban – máig élő, eleven emlékek sokaságát idézte föl a remek hangulatú beszélgetés során. Hangkép.
Kikapcsolódási körkép a DVG-vel
2024. máj. 11.
Vízparti napközis tábor, Balaton-parti üdülés, vagy csobbanás az élményfürdőben – csak néhány a DVG Zrt. kínálta kikapcsolódási lehetőségek közül. A jó idő közeleg, így már most érdemes szemezgetni összeállításunkból, hogy hol is hűsölhetnek majd a gyermekek, felnőttek egyaránt.
DSTV: benépesült a pumpapálya
2024. máj. 11.
A 38. Bringatúra után sem ért véget a kétkerekűs programok sora a városban, derül ki a DSTV összegzéséből. A pumpapályán várták a szervezők azokat a kerékpárosokat múlt szombaton délután, akik tekerés nélkül akarták próbára tenni ügyességüket. Hangkép.
Ismerd meg jobban a begóniákat!
2024. máj. 10.
Valószínűleg mindenki kapott már az élete során begóniát ajándékba. Gyakran adjuk anyák napjára, születésnapra, évfordulóra, hiszen szép, egyedi, nem túl drága, és sok fajtája létezik. (X)