Három nagyon fontos és első ránézésre is nyilvánvaló, továbbá egy kevesebbet említett, de szintén lényeges tényezőre fókuszálok a vasárnapi, elsöprő ellenzéki győzelmet hozott időközi országgyűlési választás kapcsán. Elemzés.
Az eredmény ismert, de mivel kedves a szívemnek, ideírom még egyszer: a február 16-án, vasárnap tartott időközi országgyűlési választáson Fejér megye 4-es választókörzeztében Kálló Gergely, az ellenzéki összefogás (Jobbik, DK, LMP, MSZP, Momentum, Párbeszéd) jelöltje 10 ezer 897 szavzattal, az urnákhoz járult választók 56,29 százalékának voksait begyűjtve lett képviselő Molnár Tibor, a Fidesz (sőt, plakátja tanúsága szerint egyenesen a Fidesz kormány) támogatását élvező független jelölt előtt, aki 7 ezer 302 szavazatot gyűjtött (ez az összes voks 37,72 százaléka).
Választás 2020 – online (katt) >>
Választás 2020: Kálló Gergely a befutó (katt) >>
Látszólag eddig tart a matek – de persze nem, mert a vasárnapi választás egyik legfontosabb tanulsága éppen egy, pontosabban kettő matematikai vonatkozású történet. Ezekkel kezdem.
Alapműveletek
Egy ismerősöm kicsit megdöbbenve kérdezte tőlem tegnap este, hogy tényleg voltam-e annyira bolond, hogy egész nap a részvételi arányokat figyeltem, amikor – így ő – elég lett volna csak a végeredményre koncentrálni. Hát elmondom: igen, valóban rekord alacsony volt a részvételi arány, igen, valóban joggal érzi minden demokrata, hogy súlyos gondot tükröz a választói érdektelenség, valóban nyomasztó, megkockáztatom, fenyegető is a "hallgatag tömeg" nagysága. Ugyanakkor érdemes volt figyelni, mert már ezen a szinten, a nettó matematika frontján eldőltek a nagy dolgok tegnap: azzal a ténnyel, hogy az OEVK legutolsó publikus, 18 óra 30-kor mért részvételi arányát (28,4 százalék) mindössze három településen lépték túl, és ebben a külön versenyben a messze-messze a legnagyobb szavazószámmal bíró Dunaújváros is benne volt, már előre vetítette a végeredményt – ha az 56-38-at pontosan nem is, de azt mindenképpen, hogy a Fidesz (értsd: dr. Dorkota Lajos) egyébként kétségkívül jól felépített mesterterve ezúttal kudarcra ítéltetett. Az iváncsai polgármesternek ugyanis akkor és csak akkor lett volna esélye a végső diadalra, ha a dunaújvárosi 30 százalék körüli részvételi aránnyal szemben valóban "megmozdul" a vidék, illetve megmozdul és szinte egyöntetűen a kormány támogatottjára szavaz. Ehhez képest éppen a két, viszonylag jelentős lélekszámú településen, Ercsiben és Pusztaszabolcson volt a leggyengébb a részvételi hajlandóság 17,27, illetve 17,01 százalékponttal. A fidesznyik bukó már ekkor borítékolható volt; a mértéke nem, a ténye egészen biztosan.
Szintén nem mellékes számszaki vonatkozás, hogy a 2018-as mutatóhoz mérten jelentősen, csaknem harmadára csökkent az ellenzéki összefogás mindenkori (most is!) legjelentősebb mumusa, a mindig, minden körülmények között mozgósítható Fidesz-tábor. Megint beszéljenek a száraz számok. 2018-ban az országgyűlési választások során Galambos Dénes doktor 18 541 voksot kapott a Fidesz-KDNP színeiben (ez akkor a szavazatok 39,56 százalékára, és a második helyhez volt elég). Egy jelentősnek mondható, 40 százalékos csökkenéssel ez a szám 11 ezer 125 fő – ha fogcsikorgatva is, de ezzel még győz a kormánypárti aspiráns. Igen ám, de a csökkenés mértéke nem 40 százalékos volt, hanem picivel több mint 62 (!!!) százalékpontos. Igaz, hogy időközin, igaz, hogy nem a nagy kampányidőszak dühös és acsargó légkörében, de akkor is: ez bizony narancsszínű szemüvegen át borzalmas mélyrepülés. Az összetartó, mozgósítható, nota bene ugrásra kész tábor ábrándja szertefoszlott, pontosabban már csak Orbán Viktor fejében létezik (ez sem elhanyagolható, de – szerencsére – a valósághoz már nincs köze). Ha valami, akkor – a csúfos kudarc, a sorrendben harmadik csapás immár vitathatatlan ténye mellett – ez fájhat igazán most a Fidesznek.
Az összefogás diadala
Tudom, hogy nagyképűség, de sokadszor idézem saját magam; 2018 márciusában írtam, vagyis még jóval a Pintér Tamás győzelmét hozó országgyűlési választás előtt. A cikk címében is rögzítettem, CSAK az összefogás ad esélyt a Fidesz-uralom megtörésére, és bár ott is a matekkal kezdtem, nem véletlenül, de a leglényegesebb mondatokat az esélyleső összegzés végére időzítettem, íme:
"A város, az ország sorsa múlik az összefogáson. Ha ez neked kevés, maradj otthon. Ha viszont változtatni szeretnél, menj el és válassz: listán arra szavazz, aki a szívednek kedves; egyéniben pedig a legesélyesebb ellenzéki jelöltre – bárki legyen is az! És akkor a jelölted: győzhet.
És ha sokan elhiszik, hogy győzhet, akkor győzni is fog, ez a legszebb az egészben.
Az eredmény ismert, a teljes cikket itt olvashatod el!
Az összefogás – esély; és CSAK az összefogás ad esélyt (katt) >>
Mindezt csak azért idéztem, mert nem véletlenül hangsúlyozta mind a kampány során végig, mind a tegnap esti sajtótájékoztató során Kálló Gergely (valamint a sajtótájékoztatót követő interjúban sokadjára Pintér Tamás polgármester is), hogy a győzelem nem egy személy, de még csak nem is egy párt sikere – újra, sorrendben harmadszorra igazolódott be a 2018-ban megfogalmazott tézis: a Fidesz-uralom megtörhető, de kizárólag akkor, ha a teljes ellenzék hangsúlyosan, deklaráltan kiáll az összefogás éthosza mellett. (Mondjuk aki meg nem áll ki, az vethet magára, mint az egyszeri, föld nélküli kisgazda: pillanatok alatt a partvonalon kívül találja magát.)
Az összefogás felelőssége – és az első fecske
Ráadásul van még egy – igaz, ritkábban emlegetett, de minden soron fontos – tényezője a vasárnapi választásnak. Az eseménnyel, pontosabban a diadal tényével ugyanis – a fentiekből eredően nehéz lenne vitatni – politikatörténeti mérföldkőhöz érkeztünk: először sikerül de facto bizonyítani, hogy a 2018-ban még csak "taktikai szavazás" frázissal illetett vezérelv a gyakorlatban is működik, sőt, fényesen beválik. Szintén nem lehet véletlen, hogy – egyelőre még csupán a közösségi média keretein belül – már többen a "dunaújvárosi modell" kifejezéssel éltek az ellenzéki összefogásra (oké, ez picit túlzó, pontosabb lenne a "hódmezővásárhelyi-dunaújvárosi modell" meghatározás, de azért így is gyönyörű). Azt sem felejthetjük el, hogy kellett a sikerhez egy remek kampánycsapat is, továbbá nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy Kálló Gergely ugyan minden ormótlan fideszes csúsztatással szemben jelenleg valóban dunaújvárosi lakos, de hadd fogalmazzak finoman: nem egy közismert személyiség a városban – és még ezzel kétségtelen hátránnyal együtt is vastagon, toronymagasan befutó tudott lenni. Az 56-38 olyan mérvű siker, amit nem kell megmagyarázni.
Ráadásul a mostani győzelem egyik, egyelőre ritkán emlegetett hozadéka lehet – és őszintén bízom abban, hogy lesz is –, hogy a magyar Országgyűlésben mostantól ül majd egy parlamenti szereplő, akit ugyan a Jobbik delegált, de aki egyúttal a teljes (demokratikus) ellenzék képviselője is. Történelmi siker után történelmi feladat és felelősség: Kálló Gergely lehet az a honatya, aki személyes jelenlétével, összes megnyilatkozásával az összefogás követeként, a kifejezés legszorosabb értelmében élő példájaként dolgozat a Parlamentben. Nem lesz könnyű dolga, de – az itteni munkálkodása fényében – bőven benne ven, hogy sikerüljön, mint maga is utalt rá: minden erejével azon lesz, hogy rászolgáljon az összes támogató bizalmára.
Az első fecske megérkezett.
A Fekete Lovag és a fehér elefánt
Nem szeretném elviccelni, de már tényleg megmosolyogtató, hogy miközben a nem NER-kompatibilis (= hírértékelvű) honi média összes orgánuma címlapon és/vagy vezető hírként foglalkozott az eredménnyel, a nemzethy propaganda hadállásai szinte versengtek azon, hogyan tompítsák a vereség élét. Nincs jelentősége? Aha. Marginális? Na persze. Időközi? Oda se neki. Vesztettünk? Nem fáj. Miközben megmutatom, hol tart most városi/térségi színtéren a Fidesz.
Akinek első látásra nem ugrik be, hogy jön ide a Gyalog-galopp egyik kulcsjelenete, annak megmutatom itt!
Nagyon fontos tanulsága lehet még a vasárnapi választásnak, hogy a Fidesz pontosan úgy viselkedett a kampányban, mint a mesebeli fehér elefánt: az utolsó napok agresszív, sokakban – és okkal-joggal – megütközést keltő akciózása, a gyüttmentezés egy olyan városban, ahol a populáció meghatározó többsége, magamat is beleértve – a pentelei Nyúl-familiából elszármazott üknagypapával együtt – szintén gyüttment, nos, mindez együtt sorra-rendre azt igazolta, hogy a kormánypárti gócpont nehezen tanult a korábbi kudarc(ok)ból, de könnyen felejtette a vereség fájdalmát. Nem volt érdemi válasza a fontos kérdésre: milyen jövőt szán e sokra hivatott, gazdaságföldrajzi adottságai, ipari kultúrája okán is fontos térségnek, és a benne élőknek. Nagy kérdés persze, hogy a sorrendben harmadik, immár másodjára kegyetlenül nagy bukó után is marad-e a fronton Dorkota doktor – erre azért túl nagy téttel már nem mernék fogadni –, vagy ha nem, akkor mit hoz a jövő az utód/vezető nélkül maradt narancser tábornak.
Nekem, nekünk ennél kisebb a gond: újra érezhettük, érezhetjük a diadal ízét. Minta- és példaértékű győzelem született – itt és most ez a legfontosabb.
