Helyszíni tapasztalatokkal jelentkeztünk már a járvány tombolásáról a koronavírus-fertőzés egyik gócpontjának számító észak-olasz városból, most itt a folytatás – a szeretett városunkból elszármazott, jelenleg Pármában élő Novák Yvette beváltotta ígéretét, az elmúlt napok személyes élményeit összegzi. Mielőtt nekivágunk, itt a sorozat első része!

Jelentés az olasz gócpontból: "Vegyétek komolyan a vírust!" (katt) >>

A szó innentől Yvette-é – lássuk az elmúlt napok fejleményeit!

Változások a karantén alatt

Mivel nem mozdulunk ki itthonról, csak a mindennapunkról és a lelkivilágunkról tudok írni. Azt érdemes tudni, milyen változásokra számíthattok egy szigorú karantén alatt:
1. Reggel nincs óracsörgés. A kutyánk kelt minket hét körül, neki a biológiai óra ketyeg. Kertes házban élünk,a karantén előtt elvittük a közeli szántóföldre, ahol szaladgálhatott kedvére – sokszor megyünk, illetve mentünk mind a hárman: férjem, kislányom és én. Most minden megváltozott. Csak egy ember viheti, maximum 200 méterre a lakhelytől, és rövid időre. Borzasztó.
2. Kb. 10 naponként megyek vásárolni. A rendelet szerint csak egy ember mehet, a család otthon marad. A maszkot otthon felveszem, elvezetek a szupermarketig. Papírzsebkendővel megyek a bevásárlókocsiért, beállok a bolt előtti sorba. Minden emberen maszk, sokakon kesztyű, három méteres távolságra állnak egymástól. Belépek a boltba, felveszem a műanyag kesztyűt, amit a zöldségekhez adnak. Ahogy a bejárattól sorban megtalálom a termékeket, olyan sorrendben vannak a listámon is – lelkiismeretfurdalásom van, ha sokáig babrálok, mert tudom, hogy kint a többi ember vár. A zöldség-gyümölcs szépen fel van töltve. Amiből kevés van már nyitáskor, az a krumpli és a hagyma. Hús, felvágott, sajt szép választékban – lisztfélék, szószok terén gyenge a felhozatal. Élesztő nincs, nem volt, nem is biztatnak azzal, hogy lesz. (Nekem nem baj, otthon van George.) Az eladók figyelnek, aki nem vesz kesztyűt, arra rászólnak.

Mit csinálunk egész nap?

Az egész napunk a koronavirus körül forog. Ahogy kinyitom a szememet reggel, rögtön nézem a facebook-ot, az első mindig a család Magyarországon, utána jönnek a barátok. Privát értekezés azokkal, akikről tudom, hogy lázasok vagy éppen a férjük van kórházban. Látom azt is, hogy ki kit búcsúztat. Kinek-kinek apuka, anyuka, anyós, após, barát a halottak között. Nincs temetés. Senki sem kísérhet el senkit az utolsó útjára. Az emberek interneten keresztül búcsúznak a szeretett elhunyt családtagtól. Szörnyű.

Tévén is a híreket lessük, utána nekiállok főzni, ebéd után tanulás a kislányommal, játszunk, rajzolunk, takarítok egy kicsit, és várjuk a 6 órát. Várunk, és reménykedünk. Akkor van élő közvetítés, ott közlik az utolsó 24 óra adatait. Még mindig a vírus uralkodik felettünk – a múltkor a 969-es csúcsnál nem hittünk a fülünknek. 969 család veszítette el a szeretteit, 969 családnak lett összetiporva a szíve és a lelke. Az országos adatsor után az interneten megnézzük az Emilia Romagna megye híreit.

Ott is közlik az adatokat a  megyére nézve és tartományokra bontva – így megtudjuk,hogy Pármában hány új fertőzött van, és hány ember halt meg. Az utóbbi napokban egy reménysugár kezdett fényleni pármai szinten. 
Vacsora után megint tévézünk, olvasunk. Szomorúan alszunk el, és reménykedve, hogy másnap megáll a görbe.

Mit látsz a fotókon?

Sok fotó örökíti meg a köszönetnyilvánításokat – az egyik itt a helyi kórház előtt van. Virágokból kirakott GRAZIE felirat – fontos, hogy erőt ad az orvosoknak és az ápolóknak. A mentőautós kép hosszú feliratán ez áll: "Ebben a beteg országban az igazi hősök ti vagytok. Egy egyszerű köszönöm nem elég, Párma büszkeségei vagytok."
A falinaptáramról egy fotó: a kereszttel a pármai halottak száma az adott napon, a "pos" azt jelzi, hogy hány fertőzöttet regisztráltak a városban. Az utolsó szám az olaszországi áldozatok számát jelzi – a 969 az eddigi legmagasabb! A másik kép az a házunkról készült. Kislányom csinálta a szivárványt. A szlogen, amit mindenhol olvasni lehet: "Andrá tutto bene" – "Minden rendben lesz". Rengeteg ablakba tettek ilyen szivárványos rajzot, hogy tartsuk egymásban a reményt.
És végül – ez most kincseket ér! A kovászom. Neve is van persze: George. A szakács, akitől kaptam, azt mondja, hogy kb. 70 éves. Decemberben kaptam, 100 gramm, ajándékba. Megtanultam vele kenyeret sütni, foszlós kalácsot, kakaós kalácsot és pizzát. George a megmentőm, az élesztőhiány engem nem érint – amióta karantén van, heti két kenyeret sütök.

A mai adatsor – döbbenetes számokkal

Küldöm az új adatokat: Pármában ismét szomorú mutatók – 25 halott, 74 új fertőzött. Olaszországban 837 halott. Országos viszonylatban az új fertőzöttek számának növekedési üteme lassul, a pármai sürgősségin tegnap sikerült egy olyan fotót kattintaniuk, ahol a terem üres – sokkal kevesebb ember kerül a sürgősségire, mint eddig. 

Talán már kezdjük látni a fényt az alagút végén. Számítások születtek arra, hogy egyes tartományok, városok mikor jutnak el arra a pontra, amikor az új fertőzöttek száma nulla lesz. Párma – elvileg: április 28. Egy szűk hónap, ki kell bírni.
Tegnap az országban 23 ezer tesztet csináltak, ma 29 ezer 608 ez a mutató; tegnap 6 tesztből 1 volt pozitív, ma 7-ből egy. Ez jó jel. Reménykedünk.

(Fotók: facebook és a szerző felvételei; folytatjuk)