Dunaújváros 70: rövidfilmeket és városmarketing-ötleteket vár a könyvtár
Összesen három várostörténeti vonatkozású pályázatot ír ki Dunaújváros 70 éves évfordulója kapcsán a József Attila Könyvtár – eddig két felhívással rukkolt ki az intézmény!
A városépítés, városalapítás 70. évfordulója alkalmából több várostörténeti vonatkozású pályázatot tervez idén a József Attila Könyvtár, tájékoztatta lapunkat Tóth Éva intézményvezető. Eddig két kiírás látott napvilágot, a harmadik felhívás májusban várható.
„Az én Dunaújvárosom”
Az első kiírás tíz évvel a Csapó 1 kezdeményezése után rövidfilmek elkészítésére biztat – életkori megkötés nélkül, tetszőleges technikával és bármilyen eszközzel készített, maximum 5 perces kisfilmekkel mutathatják meg az alkotók, milyennek látják ők szeretett városunkat.
Az alkotásokat Youtube-videóként várják, az alkotóknak tekintettel kell lenniük a nagy videómegosztó adatvédelmi és egyéb szabályaira. Idézet a felhívásból:
„Örökítsd meg, és mutasd meg másoknak kedvenc helyeidet, élményeidet, pillanataidat, azokat a dolgokat, eseményeket, amelyek megdobogtatják szívedet!”
A pályaműveket május 19-én 24 óráig várják az olvszolg@jakd.hu e-mail címre – Az én Dunaújvárosom pályázatra készült videó linkje mellett az alkotó (vagy: csapattagok) neve, elérhetősége feltüntetésével.
„Sztálinváros, Dunaújváros RETRO”
„A retró nem ósdi, hanem menő!” – ezzel a mottóval jelent meg a könyvtár másik felhívása; egy városmarketing-pályázat, amelyet Sztálinváros, Dunaújváros RETRO címmel hirdetett az intézmény. A kiírók középiskolások és felsőfokú képzésben résztvevő diákok pályaműveit várja – lehet szlogen, logó, reklámszöveg, imázsfilm, plakát, közösségi média-reklám, komplex-terv is!
A pályázaton indulhat középiskolai diák vagy felsőoktatásban tanuló hallgató (14-22 év) egyénileg vagy csapatban (maximum 3 fő) – megint idézünk a felhívásból: „Kutasd fel Dunaújváros értékeit, mutasd be, reklámozd és legyen újra menő!”
A beküldési határidő szintén május 19. 24 óra, a pályázatokat az olvszolg@jakd.hu e-mail címre várják „Sztálinváros, Dunaújváros RETRO” tárgymegjelöléssel elküldeni, a pályázat benyújtásakor a következő adatokat kérik: az alkotó/csapattagok neve, életkora, és a kapcsolattartó neve, elérhetősége.
A díjak átadására mindkét pályázat esetében a „Könyvtár-Könyvhét-Könyvtér” rendezvényen kerül sor a Városháza téren június 7-én.
(Illusztrációk: József Attila Könyvtár)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: az uszoda építésének története
2024. ápr. 30.
Különleges műtárggyal folytatódott az Intercisa Múzeum sorozata, derül ki a DSTV összeállításából. Az uszoda építéséért járt emlékplakett nyomán a létesítmény születésének hétterét is felelevenítette Hodik Mónika történész-muzeológus. Hangkép.
DSTV: különleges festmények
2024. ápr. 29.
Rendhagyó kiállítást láthattak a vendégek a Bartók Kamaraszínház aulájában, derül ki a DSTV összeállításából. Wild-Zentai Mariann művei nemcsak születési körülményeik miatt érdemesek a figyelemre – az alkotói szándék is különlegessé teszi azokat. Hangkép.
Remek hangulat, kiváló program és szép siker a Jótékonysági pedagóguskoncerten (galériával)
2024. ápr. 26.
A város egyik legszebb hagyománnyal bíró közösségi kezdeményezéséhez méltó nívót hozott az immár 27. Jótékonysági pedagóguskoncert. Lelkes közreműködők, büszkeségre okot adó kínálat – nem lehetett más a vége: vastaps, nagy siker!
DSTV: új bemutatóra készül a Bartók társulata
2024. ápr. 25.
Molnár Ferenc színművével, A farkas című darabbal folytatódik a Bartók Kamaraszínház bemutatóinak sora, derül ki a DSTV összegzéséből. A produkció érdekessége, hogy jobbára fiatalokból álló alkotócsapat viszi színre a művet Ágoston Péter rendezésében. Hangkép.
DSTV: a költészet csodája Erdős Virággal
2024. ápr. 24.
Remek irodalmi kalandozást hozott a József Attila Könyvtár programja, derül ki a DSTV összegzéséből. Még a magyar költészet napjára időzítve Erdős Virág vendégeskedett a gyermekkönyvtárban – a versek csodavilágába kalauzolta a vendégeket. Hangkép.
DSTV: "Ecset szerelem" az MMK-ban
2024. ápr. 23.
Új kiállításról számol be a DSTV összeállítása az MMK-ból. Az intézmény földszinti folyosógalériáján nyílt meg Gusztos Piroska tárlata a napokban – és a kollekció nem véletlenül viseli az Ecset szerelem címet. Hangkép.
ICA-D: "Utószó" – Vágvölgyi B. Andrással
2024. ápr. 22.
Vágvölgyi B. András író, újságíró, filmrendező, filmesztéta lesz az Utószó című irodalmi antológia következő vendége a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután.