Nőnap 111: kiállás a nők jogaiért – Dunaújvárosban is!
Szeretett városunkban is csatlakoztak ahhoz a civil kezdeményezéshez, amely az idei, 111. nőnapon a nők jogait, valamint a bántalmazás elleni közös kiállást helyezi a fókuszba. A nőnapi akció helyszíne a Városháza tér lesz – vasárnap 15 órától.
„Mit szólnátok, ha a nőnap nem csak arról szólna, hogy virágot kell venni a nőknek? Az idei, 111. nőnap szóljon arról is, amiről a legelső: a nők jogairól! Ezúttal arról a jogukról, hogy ne haljon meg hetente legalább az egyikük a kapcsolati erőszak áldozataként, hogy ne legyen köztünk kétszázezer bántalmazott, hogy ne minden ötödikünk tapasztalja meg a kapcsolati erőszakot élete során.” Az idézett felhívással szervezik meg a nőnapon a fővárosban azt a civil akciót, amely a nők jogaira, a kapcsolati erőszak, a bántalmazás elleni kiállásra helyezi a hangsúlyt. A program, amelynek fővédnöke Karácsony Gergely főpolgármester, a szervezők szándéka szerint arról is szól, hogy a férfiak a virág és bonbon mellé – vagy: helyett – kiállást és támogatást adnak a nőknek; nem csak március 8-án.
A program szervezői minél több résztvevőt szeretnének megnyerni a kezdeményezésnek, és arra biztatják a résztvevőket, hogy – a „ha már úgyis jártok aznap virágosnál” jegyében – vigyenek egy-egy szálat a kapcsolati erőszak elleni küzdelem nemzetközi jelképéből, a sárga rózsából. A felhívás zárómondata is tanulságos: „Csapjunk egy nagy bulit nőnemű embertársainknak, és álljunk ki együtt a nemek közti egyenlőséget!”
A fővárosi esemény gazdag – és igen-igen bulista hangütésű – programot is kínál a résztvevőknek, a fellépők névsora imponálóan gazdag és sokszínű, nem kérdés, hogy nem lesz baj a hangulattal a Hősök terén 16.30-kor kezdődő, és a tervek szerint 19.30-ig tartó megmozduláson. A program kezdeményezői szeretettel várnak minden csatlakozni kívánó (nem politikai) szervezetet, illetve vidéki „testvéresemények” szervezésére buzdítottak – voltaképpen ez adta az ötletet ahhoz, hogy szeretett városunkban is legyen hasonló megmozdulás!
A nemes kezdeményezéshez ugyanis dunaújvárosi aktivisták is csatlakoztak, gyorsan szárba is szökkent a helyi program terve; március 8-án, vasárnap 15 órától hívnak és várnak mindenkit – tekintet nélkül korra és nemre –, aki egyetért a céljaikkal, mondta Pappné Grabant Ilona, a dunaújvárosi esemény egyik kezdeményezője:
– Szeretnénk együtt lenni, jól érezni magunkat, és közösen felhívni a figyelmet arra a tragikus tényre, hogy a családon belüli erőszak Magyarországon minden ötödik nőt érinti. Meg arra, hogy hetente egy nő belehal a bántalmazásba. Sokan őket teszik felelőssé ezért – mi azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy elég az áldozathibáztatásból!
A szervezők folyamatosan formálódó műsorral készülnek, ami biztos, a kezdeményezés közreműködőjeként Berta Blanka énekkel, Pálfalvi János verssel készül, míg Kovács Janka beszédet mond a résztvevőknek.
Idézem a felhívás utolsó mondatát: „Ha te sem akarsz néma maradni, és szolidáris vagy a bántalmazottakkal, akkor vasárnap várunk a rendezvényünkön!”
Csatlakozás és további részletek itt! (katt) >>
Boldog nőnapot!
(A kép természetesen illusztráció)
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: meglepetés anyák napjára
2024. máj. 12.
A családi kör mellett, többeknek helyett különleges anyák napi ünnepségről számol be a DDTV összeállítása. Szép műsorral köszöntötték az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai lakóit hétfőn. Hangkép.
És valóban: együtt – egymásért...!
2024. máj. 11.
Megtartotta hagyományos éves közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete. Az eseményre Pintér Tamás polgármester is hivatalos volt – a feladatok elvégzése után a közösség kötetlen beszélgetéssel zárta a remek délutánt.
Három szép nap európai barátainkkal
2024. máj. 10.
Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!