Rendkívüli közgyűlés: 41 napirendet tárgyaltak
Közbeszerzés, a köztemető üzemeltetése, és hulladékkezelési kérdések – és persze a veszélyhelyzettel kapcsolatos kérdések is terítékre kerültek a rendkívüli közgyűlésen a Városháza C szárnyában ma délelőtt.
A járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet sok kérdést felvetett, köztük azt is, hogy miről dönthet a polgármester a közgyűlés nélkül. Dunaújvárosban az a döntés született, hogy – ahogyan eddig is - a veszélyhelyzettel kapcsolatos döntéseket a polgármester hozza meg. A város azonban nem állhat meg, a többi témában azonban a közgyűlésnek kellett döntenie. Pintér Tamás az ülésen kiemelte: „határozottan azon az állásponton vagyok, hogy a közgyűlést veszélyhelyzetben sem szabad megkerülni”.
A közgyűlést az óvintézkedések miatt ezúttal a Városháza házasságkötő termében tartották, a képviselők is tartották egymástól a 2 méteres távolságot.
Egy napirend levételével végül 41 pontot tárgyaltak a délelőtt 11 órakor kezdődött tanácskozáson. A rendkívüli ülést egyébként az indokolta, hogy több halaszthatatlan, a város működése szempontjából fontos kérdésben is döntenie kellett az önkormányzatnak. A fontos témák között szerepelt az önkormányzat idei közbeszerzési terve, de a köztemető üzemeltetése, valamint a közigazgatási területen végzett közfeladatok ellátásával kapcsolatos javaslat is megtalálható volt a napirendek között.
Emellett tárgyalták a közterületi hulladékgyűjtő edények és kosarak ürítésére vonatkozó vállalkozási keretszerződés részleteit.
Megállapodás született térfigyelő rendszer működtetésére a Fejér Megyei Rendőr-főkapitánysággal. A Nemzeti Szabadidős-Egészség Programban nyert futókör kialakításához saját forrásból biztosított önerő kiegészítésére van szükség, így erről is döntöttek a képviselők. Az Anyák a Hordozásért Alapítvány számára külön helyiséget biztosít az önkormányzat a Dózsa György úton. Továbbá szavazásra bocsátották a Ruhagyári út kommunális szennyvízének és a város közcsatorna-hálózatának összekötésére készített tervezési szerződést. Az élményfürdő kültéri medencéjének téliesítése miatt többletköltségek merültek fel – ennek finanszírozásról is határoztak a képviselők. Szó esett a Dózsa Mozicentrummal kapcsolatos fontosabb kérdésekről is.
Nemes Orsolya
(Archív kép: Miklán Klaudia)
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: mécsesek gyúlnak szeretteink emlékére
2025. nov. 01.
Az emlékezés fontosságát emeli ki az ünnepi időszakban a DSTV összeállítása. Elhunyt szeretteinkre emlékezünk ilyenkor, október végén, november elején nagyon sokan látogatnak ki a temetőkbe mindenszentek és a halottak napja alkalmából. A gyász és a közösség ünnepe lett. Hangkép.
Sok embernek segít az ingyenes melegétel
2025. okt. 31.
Dunaújvárosban jelenleg három ételosztó ponton, három helyszínen vehetik át az ingyenes melegételt az arra rászorulók. Egy ideje már az Óvárosban, az ESZI egykori épületében is kialakítottak egy átadópontot.
"Most bizonyítanunk kell: Dunaújváros képes újra felépíteni önmagát"
2025. okt. 31.
Tíz ellenzéki vezetésű város szövetsége, a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülése, egyeztetés Gulyás Gergely miniszterrel, a Versenyképes Járások Programja – mind-mind az elmúlt hónapok dunaújvárosi közéletét meghatározó ügyek. Interjú Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármesterrel.
Új utak, biztonságosabb közlekedés: 2,2 kilométernyi útszakasz újul meg a városban
2025. okt. 30.
Csaknem 900 millió forintos, teljes mértékben vissza nem térítendő támogatásból kezdődhet útfejlesztés Dunaújvárosban. A TOP PLUSZ program keretében több forgalmas útszakasz is megújul, a munkálatok befejezését 2027 végére tervezik.
Idén is meghitten emlékezhetünk elhunyt szeretteinkre a temetőben
2025. okt. 30.
A fájdalom és a remény, a méltó emlékezés és az eltávozott hozzátartozókhoz fűződő családi kötelékek egyszerre varázsolják az év egyik fontos ünnepévé a halottak napja időszakát. Az előttünk álló napokban sokan útra kelnek, hogy felkeressék a temetőket – meghitt, szép napokra és estékre készül városunk sírkertje is. Összeállításunkban a templomi urnatemető nyitvatartásáról is olvashatnak!
Megemlékezés és közös gyertyagyújtás a halottak napja alkalmából
2025. okt. 29.
A Pentele Baráti Kör a világháborúk helyi áldozataira emlékezik pénteken, míg szombaton a temetőben közös gyertyagyújtásra is várják a gyászolókat. Halottak napja, főhajtások.
Dull Szabolcs politikai elemzővel folytatódott a "Dunaújvárosi Estek" sorozat
2025. okt. 29.
Ahogy közeleg a 2026-os országgyűlési választás, egyre többeket izgatnak a politikához kapcsolódó kérdések. A téma iránt érdeklődők – és korábban nem érdeklődők – igényeit elégítette ki a Dunaújvárosi Estek című közéleti sorozat legutóbbi vendége, Dull Szabolcs politikai elemző.









