A nőknél 12., a férfiaknál 21. a jégkorong-válogatott a világranglistán

doszerk - 2020. április 26. 14:12

A nőknél - története legjobb pozícióját elérve - a 12., a férfiaknál pedig 21. a magyar jégkorong-válogatott a legutóbb nyilvánosságra hozott világranglistán.

A nemzetközi szövetség (IIHF) honlapján megjelent legfrissebb rangsorban a férfiaknál Kanada, Oroszország és Finnország áll az első három helyen, míg a nőknél az éllovas Egyesült Államok mögött Kanada a második, Finnország a harmadik. Érdemi változás egyik ranglistán sem történt, miután a koronavírus-járvány miatt a világbajnokságokat törölni kellett. A magyar női válogatott március végétől a kanadai Truróban a csehekkel, a dánokkal, a japánokkal és a németekkel találkozott volna a világelitben, a férfi csapat pedig hétfőtől a dél-koreai, az osztrák, a francia, a házigazda szlovén, valamint a jobbára székely hokisokból álló román csapattal harcolt volna a ljubljanai divízió I/A-s vb-n.

MTI-fotó

A mostani világranglisták alapján elkészítették a 2022-es pekingi téli olimpia kiemelését is. A magyar férfi válogatottra a - tervek szerint - augusztus végén Rigában vár ötkarikás kvalifikációs torna a házigazda lettek, az olaszok és a franciák ellen. Amennyiben ezt sikerrel veszi, úgy vagy a B csoportba kerülhet a címvédő - Phjongcshangban Olimpiai Sportolók Oroszországból néven diadalmaskodó - orosz, cseh, svájci hármas mellé, vagy a C jelű kvartettbe a finnek, a svédek, és egy további, selejtezőből kijutott csapat társaságába. A női kvalifikációval kapcsolatos további információkat később hozza nyilvánosságra az IIHF. Az biztos, hogy a világranglista 7., 8. és 9. helyezettje, azaz Csehország, Németország és Svédország megkapja a jogot, hogy - a tervek szerint február 11-14. között - hazai pályán rendezzen tornát az utolsó selejtezőkörben, amelyben a magyar együttes is érdekelt lesz. Kolbenheyer Zsuzsanna, a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságának tagja arról tájékoztatta az MTI-t, hogy várhatóan a cseh, a norvég és egy előselejtezőből továbbjutott együttes lesznek a riválisok. A kvartett első helyezettje vehet részt a 2022-es pekingi olimpián.

Az ötkarikás játékokon a női mezőnyt első alkalommal tíz csapat alkotja majd, a felsőházat jelentő A csoportban a világranglista első öt együttese kapott helyet, míg a kvalifikáció továbbjutói Japán és Kína társaságában a B jelű ötösben kapnak helyet.

A 2022-es pekingi téli olimpia jégkorongtornájának kiemelései:

Férfiak:
A csoport: Kanada (1.), Egyesült Államok (6.), Németország (7.), Kína (12.)
B csoport: Oroszország (2.), Csehország (5.), Svájc (8.), a selejtezőből továbbjutott 3. csapat (11.)
C csoport: Finnország (3.), Svédország (4.), a selejtezőből továbbjutott 1. csapat (9.), a selejtezőből továbbjutott 2. csapat (10.).

Nők:
A csoport: Egyesült Államok (1.), Kanada (2.), Finnország (3.), Oroszország (4.), Svájc (5.)
B csoport: Japán (6.), a selejtezőből továbbjutott 1. csapat (7.), a selejtezőből továbbjutott 2. csapat (8.), a selejtezőből továbbjutott 3. csapat (9.), Kína (10.)

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

Egy ponton múlt az akadémisták döntőbe jutása

Egy ponton múlt az akadémisták döntőbe jutása

2024. máj. 06.

Hiába hajrázott remekül, s aratott két szép győzelmet, lemaradt a korosztályos bajnokság országos döntőjéről a DSE Röplabda Akadémia U20-as együttese.

Szezonzáró előtt a futsalosok

Szezonzáró előtt a futsalosok

2024. máj. 06.

A Mad Dogs elleni biatorbágyi találkozóval zárja az NB II-es pontvadászat küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese ma este nyolc órától.

Élni tudott emberelőnyével a Kaposvár

Élni tudott emberelőnyével a Kaposvár

2024. máj. 06.

Korai kiállítás után egy balszerencsés öngól okozta a Dunaújváros FC labdarúgóinak vesztét a tabellán ötödik Kaposvár vendégeként.

Egri előny a bronzcsatában

Egri előny a bronzcsatában

2024. máj. 05.

Támadásban nem ment a DFVE női vízilabdázóinak a bronzpárharc első felvonásán, így a vendég egriek megérdemelt győzelemmel vették el a mieink pályaelőnyét.

Hiába hajrázott nagyot a Kohász

Hiába hajrázott nagyot a Kohász

2024. máj. 05.

Fordulatos, gólokban gazdag mérkőzésen szenvedett kétgólos vereséget a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese az MTK ellen a sportcsarnokban szombaton este.

DSTV: új edzői stáb az Acélbikáknál

DSTV: új edzői stáb az Acélbikáknál

2024. máj. 04.

A következő szezonnak már új edzői stábbal vág neki a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata. A DAB vezetőedzője Somogyi Balázs lesz a 2024/2025-ös szezonban, s a fiatal szakembert stábunk is kifaggatta terveiről, reményeiről. Hangkép.

Bravúr kell a pontszerzéshez

Bravúr kell a pontszerzéshez

2024. máj. 04.

A tabellán ötödik Kaposvár elleni mérkőzéssel folytatja az NB III-as pontvadászatot a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.