Dunaújváros Hetilap

Bevásárlásban, gyógyszerkiváltásban segítenek

Öcaline - 2020. április 1. 19:45

Sikerrel startolt a támogató program, mintegy 20 segítő indult ma el a Városházáról, hogy segítséget nyújtson a 70 év feletti dunaújvárosiaknak a bevásárlásban, gyógyszerkiváltásban.  Cserébe kérik: maradjanak otthon!

A város hivatalos oldalán napvilágot látott friss összegzés feleleveníti, hogy a napi egyszeri meleg étkeztetést már több mint két hete biztosítja az önkormányzat térítés ellenében a szépkorú jelentkezőknek. Az első visszajelzések alapján az érintettek elégedettek voltak és örömmel fogadták a segítséget, amiért cserébe azt is vállalták, hogy nem hagyják el az otthonukat. 
Bár minden önkéntes jelentkezését rögzítik a hivatal munkatársai, a segítő szolgálatot most a bölcsődék és óvodák munkatársai látják el, így teljes munkabért kapnak.
A bevásárláson és a gyógyszerkiváltáson kívül továbbra is van lehetőségük a 70 év felettieknek, hogy térítés ellenében napi egyszeri meleg étkezést kérjenek, ami lehet menü vagy egytálétel is. A részletekről már beszámoltunk honlapunkon – íme:

Rendkívüli intézkedéscsomag az időellátásról (katt) >>

Az összegzés végén újra felhívják mindenki figyelmét arra, hogy aki teheti, maradjon otthon, és mindenki tartsa be a korlátozásokat és az óvintézkedéseket – valamint vigyázzunk egymásra, különösen a vírus által leginkább veszélyeztetett idősekre! 

Küzdjünk a vírus ellen összetartó közösségként! Mutassuk meg, Dunaújváros!

(Forrás és fotó: dunaujvaros.hu)

A rovat további hírei: Közélet

Ünnepi forgatag a kúriában

Ünnepi forgatag a kúriában

2025. aug. 20.

Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!

 

Nagyon kell segítség az álláskereséshez

Nagyon kell segítség az álláskereséshez

2025. aug. 19.

Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.

Monumentális alkotás festékszóróval

Monumentális alkotás festékszóróval

2025. aug. 18.

Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!

2025. aug. 17.

Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

2025. aug. 17.

A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

2025. aug. 16.

Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.

Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!

Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!

2025. aug. 15.

Szülinapi zsúrral egybekötött alkalommal debütál új véradási helyszínként a V2 Motorock Cukrászda – az önkénteseket, naná, a motoros véradókat is szombaton délután várják a Béke körúti bázison! Flyer.