Hankook: a veszélyhelyzethez igazodva működik a gyár
Alaptalanok a Hankook Tire városunk határában működő gyárával kapcsolatos, a létszámleépítéssel, termelésátalakítással kapcsolatos mendemondák, válaszolta a DO érdeklődésére a cégcsoport . Közlemény, betűhív közlés.
A Hankook a koronavírus miatt kialakult helyzetben is arra törekszik, hogy hosszútávú munkahelyet tudjon biztosítani munkavállalóinak. A vállalat vezetősége nem hajtott végre és – a jelenlegi körülmények között – nem is tervez sem létszámleépítést, sem termelésátalakítást a koronavírus miatt, sem pedig bármely más egyéb okból kifolyólag.
A vállalat az ideiglenes leállás alatt is biztosított jövedelmet munkavállalói számára; a dolgozók fizetett szabadságon voltak. A termelés április 14-én a megrendeléseknek megfelelően rendes kapacitással újraindult, és minden alkalmazott a rendes ütemterv szerint dolgozik.
A Hankook Tire jelenleg vizsgálja a kormány által kínált bértámogatási csomag hatékony felhasználási lehetőségeit, amennyiben a jelenlegi helyzet meghosszabbodik. A vállalat ugyanakkor lehetőséget biztosít az otthoni munkára mindazoknak, akiknek a munkaköre ezt lehetővé teszi – ez természetesen elsősorban az irodai dolgozók körét érinti.
Azon dolgozóknak, akiknek a gyermekek felügyelete miatt otthon kell maradniuk, de a távmunka nem lehetséges (általában a termelésben dolgozók), a Hankook erre az időszakra az alapbérük 50 százalékát fizeti támogatásként – eddig 52 dolgozó élt ezzel a lehetőséggel.
A Hankook a járvány kezdetétől fogva, és a jövőben is mindent megtesz dolgozói védelmében, fokozott egészségvédelmi előírásokat léptetett életbe. Minden dolgozó kap védőmaszkot, illetve a megfelelő távolságtartás biztosítása érdekében a vállalat további buszokat állított be a dolgozók szállítására, továbbá az étkezési rendet is átszervezte. Rendszeres a fertőtlenítés az egész telephelyen, az egyéni fertőtlenítéshez is biztosítottak a feltételek és a szükséges eszközök, a dolgozókat folyamatosan tájékoztatják és oktatják.
Kapcsolódó tartalom:
A termelés felfüggesztésének híre a DO-n (katt) >>
(Archív fotó: Hankook Tire)
A rovat további hírei: Közélet
Boldog, szép, virágos nőnapot kívánunk minden hölgy olvasónknak!
2025. már. 08.
Kedves lányok, hölgyek, asszonyok! A Dunaújváros hetilap, a DSTV és a DO teljes stábja nevében boldog, mosolygós, szép és virágos nőnapot kívánunk! A hajtás után Pintér Tamás polgármester ünnepi köszöntőjét olvashatják!
Nyugodjon békében, mesternő!
2025. már. 07.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy 94. életévében elhunyt városunk díszpolgára, Wünsch Lászlóné Tomcsányi Éva. Élete, pályája összeforrt a várossal és a tánccal. Nekrológ.
A kéréseknek eleget tesznek
2025. már. 07.
A város fejlesztése folyamatos, ami nem is történhetne másképpen, mint a lakosság igényeit meghallgatva. Szabó Zsolt nem csupán alpolgármesterként, hanem a 6-os választókerület képviselőjeként is azon dolgozik, hogy az itt élőket ápolt környezet fogadja.
DSTV: mindenki másképp gyászol
2025. már. 07.
Modern világunkban még mindig vannak olyan témák, amelyek tabunak számítanak, derül ki a DSTV összegzéséből. Ilyen például a veszteségek megélése, a szeretteink elvesztése, egyszerűbben megfogalmazva a gyász. Léteznek olyan szakemberek, akik segítenek. Hangkép.
Nyílt levél dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselőhöz
2025. már. 06.
A szolidaritási adó kapcsán nyílt levélben fordult Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselőhöz azért, hogy felhívja a figyelmét arra, hogy a különféle elvonások helyett Dunaújváros fejlődésének támogatására volna szükség. A levelet betűhíven közöljük.
Tervek és fejlesztések a 4-es körzetben
2025. már. 05.
Ahogy azt már megszokhattuk, Dunaújvárosban folyamatosan fejlődnek a körzetek és a lakókörnyezetek. Barta Endre alpolgármester, a 4-es körzet önkormányzati képviselője számolt be az aktualitásokról.
"... és csapó!" – a filmipar bűvöletében
2025. már. 04.
Sokakban a filmek szeretete nem csak annyiban merül ki, hogy megnézik őket. Rostási Ádám is azok közé tartozik, akiket a filmek világa inspirál, alkotásra buzdít. Évek óta fejleszti magát, rendez és operatőrként tevékenykedik, hogy egyszer viszontláthassa nevét a mozivászon stáblistájában.