„Indulj ki magadból!” - hangzik a bölcsesség.
Amilyen sokat segíthet ez a tanács, éppen annyit ronthat is az aktuális helyzetünkön, ha éppen nem ezen a végén kell megfogni a dolgot. Az önreflexió jó és hasznos dolog, de nem minden helyzetben ez az üdvös. Így van ez a bocsánatkéréssel is. Működésünk, viselkedésünk – az enyém is, és a másik emberé is - sokkal összetettebb, minthogy egyetlen, konkrét, meghatározott hangsort várjunk a másikról. Tudom, hogy fontos kimondani ezeket a szavakat. Tudom, nem csak az könnyebbül meg a kimondásával, akinek szól, hanem sok esetben az is, aki kimondja. Tudom, micsoda oldásra képes ez két ember között egy befeszült helyzetben.
De ha észrevesszük az egyéb jeleket (is), és ezeket elfogadva teszünk egy lépést a másik felé – vagy legalább is megenyhülünk -, akkor talán ezzel elő tudjuk készíteni a terepet annak, hogy mindez szavak formájában is elhangozzék.
Hiszen a bocsánatkérés nem mindig épp ezekkel a szavakkal hangzik el: „kérlek bocsáss meg!”.
„Micsoda, megbántottak, és még én segítsek a másiknak előkészíteni a terepet a bocsánatkéréshez? Na, azt várhatja!”
Rendben, akkor jó várakozást mindkettőtöknek! Karantén van, ráértek!
Van, akinek az a bocsánatkérése, hogy megpróbálja tettekkel kifejezve helyrehozni az elkövetett hibát. És újra nekiáll a dolognak. Lehet, hogy ebbe még mindig hiba fog csúszni, de cselekedetének célja nem a Jégkirálynő (vagy Jégkirály) által megálmodott tökéletesség életre keltése, hanem „csupán” annyi, hogy az újrázással ismeri el: az előző rosszul sikerült. Ha egy olyan epés mondattal bíztatod, mint: ”remek, ennek a szörnyűségnek most újra nekiállsz?”, azzal nem a béke felé lépdelsz.
Más nem áll neki újra, hanem a következő, hasonló alkalommal próbálja meg helyrehozni a korábban elkövetett hibát, miszerint most másképpen fogja csinálni. A helyzet ugyan teljesen más, de az igyekezet ugyanabból a szívből fakad. Lehet, hogy totálisan irreleváns cselekvés, de őt annyira hajtja a javítás heve, hogy ezzel éppen nem foglalkozik, sőt, fel sem ismeri.
Egy társasági eseményen voltunk, ahol az egyik gyerek segítséget kért az apjától, de ő nem segített, mondván, hogy ennek most nincs itt az ideje, ő a társasággal beszélget, hagyja békén a fia. A feleség szóvá tette ezt a férjének, miszerint talán jobb lenne a kapcsolat a gyerekével, ha nem lerázná, hanem segítene neki, amikor a fia megkéri. 1 perc néha csönd a társaságban a feszültség miatt, aztán ment tovább a társalgás. 5 perc múlva ismét jön a fiúcska, ismét segítséget kér az apájától - milyen kitartóak a gyerekek, őrület! –, hogy nagyobb tér kellene a játékhoz, tudna-e ezügyben tenni valamit. Mire az apa nekiállt átrendezni a kertet, asztalokat tologatni, vendégeket átültetni - hogy eleget tudjon tenni fia kérésének. Feleség ismét beszól, hogy talán nem itt és most kellene a Miniverzum mását életre hívni, mire a férj kikel magából a következő szavakkal: „Most szóltál le, hogy nem foglalkozom a gyerekkel és szarok a fejére. Hát, akkor most foglalkozom vele, és megteszem, amit kér. Most ez sem jó?” Én ezen jót virultam (szakmai ártalom), hiszen az apa nem tett mást, mint próbálta az előző hibát helyrehozni. Számomra ez egy nagyon kedves történet.
Szerintem rengeteg igyekezet van az emberekben – csak talán nem pontosan úgy, ahogy az énbelőlem is fakadna. Talán a maga módján, más szavakkal és tettekkel próbálja helyrehozni a korábban elkövetett hibát. Kérdés, a másik oldal megérti-e, veszi-e az adást?
Mi a végső célod? A durcázás? Arra vágysz, hogy a másik hosszasan engeszteljen? Hogy a sértődéssel magadnál tartsd a figyelmet és a gyeplőt?
Nekem az, hogy a vitás helyzet mindkettőnk számára békésen, és mielőbb lezáruljon, levonjuk a konzekvenciákat és usgyi tovább!
Igenis kell, hogy a másik bocsánatot kérjen! De az Ő bocsánatkérését Tőle várom – és ebbe az is beletartozik, hogy a maga módján fogja ezt megtenni. Talán számára az a mozdulat, gesztus, tett, amit ennek érdekében meglépett, éppen olyan nehéz volt, mint kimondani ezt a hangsort. Talán éppen önreflektál, hiszen már maga is bánja a dolgot, és a saját hülyeségével van elfoglalva – a szó legjobb értelmében. Ettől még természetes elvárás, hogy bocsánatot kérjen tőlem, hiszen megbántott! Teljesen igazad van! Neked nincs olyan, hogy valamin leakadsz, és egy teljesen logikus és szükséges lépés nem jut az eszedbe? Ilyenkor talán Neked jönne jól egy apró lökés, amely megmutatná, hogy mi is a következő, immáron számodra is teljesen logikus lépés.
